Serie A: egykori játékosa lesz a Pescara új edzője

Vágólapra másolva!
2012.11.20. 14:41
Cristiano Bergodit nevezték ki az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Pescara vezetőedzőjének.

A 48 éves szakember mögött ugyan már tízéves edzői múlt áll, de most dolgozhat először a Serie A-ban. Bergodi – aki játékosként öt évet töltött Pescarában – trénerkarrierje főleg Romániára korlátozódott, Bukarestben irányította a Nationalt, a Rapidot és a Steauát is, míg Kolozsváron a CFR-t, de volt a Politechnica Iasi szakvezetője is.

A legutóbb Modenában dolgozó egykori középhátvéd volt laziós csapattársát, Giovanni Stroppát váltja a kispadon, aki a Siena elleni hétvégi vereség után mondott le. Bergodival a szezon végéig kötöttek szerződést, neki kell benntartania a jelenleg a 18. helyen álló csapatot.

Bergodi mellett egyébként Franco Colomba volt még esélyes a pescarai kispadra.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
19 órája

Serie A: a Napoli simán győzött az Empoli ellen, és tovább üldözi az Intert

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 22:40

Tizenegy év után térhet vissza Milánóba Massimiliano Allegri – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 12:56

Ismét működött a Grosso-mágia, a Sassuolo azonnal visszajutott a Serie A-ba

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 10:46

Ranieri örül, hogy sosem kapott ki római derbin

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 09:17

Serie A: hatalmas iram, tömény izgalom, két gól – döntetlennel zárult a római derbi

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 22:39

Az Atalanta három vereség után nyert újra

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 14:27

Nem akármilyen gólokkal nyert a Juventus a Lecce ellen

Olasz labdarúgás
2025.04.12. 22:52
Ezek is érdekelhetik