Torinóban megszakadt a Fiorentina sorozata

Vágólapra másolva!
2012.11.25. 17:43
null
Mattia Destro korai gólja három pontot ért a Romának (Fotó: Imago)
A Fiorentina sorozatban aratott öt győzelem után a Torino otthonában 2–2-es döntetlent játszott az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában. A Romának egy gól is elég volt a győzelemhez Pescarában, míg a Tőzsér Dánielt végig a soraiban tudó Genoa szintén 1–0-ra nyert idegenben.


A Fiorentina ötmeccses győzelmi sorozattal érkezett Torinóba, ahol azonban megszakadt remek szériája, a döntetlenért is meg kellett szenvednie. A „bikák” először egy korábbi Fiorentina-játékos, Alessio Cerci góljával szerezték meg a vezetést – aki első bajnoki gólját lőtte a Torino mezében – az első félidő hajrájában. A 74. percig nem változott az állás, akkor azonban felpörögtek az események. Előbb Gonzalo Rodríguez egyenlített büntetőből (az argentin védő negyedszer talált be, ezzel ő a legeredményesebb védő a Serie A mostani idényében), de két perc múlva már ismét a Torinónál volt az előny Valter Birsának köszönhetően. A 82. percben Vincenzo Montella becserélte Munir el-Hamdauit, ami remek döntésnek bizonyult, mivel a marokkói csatár két perc múlva bevette Jean-Francois Gillet kapuját, megmentve ezzel egy pontot a vendégeknek.

TORINO–FIORENTINA 2–2

Zdenek Zeman számára két szempontból is különleges volt a vasárnap délután: századik hivatalos mérkőzésén ült a Roma kispadján, ez ráadásul a Pescara otthonában történt. A „delfinek” az előző idényben éppen a cseh mester irányításával jutottak fel az élvonalba, most viszont szomorúságot okozott nekik Zeman, mivel csapatával elvitte a három pontot a Stadio Adriaticóból, tehát vereséggel mutatkozott be Cristiano Bergod a Pescara kispadján. A fővárosi siker önmagában még nem meglepő, az viszont annál inkább, hogy ehhez elég volt a „farkasoknak” egy gólt lőniük. Ezt az találatot Mattia Destro jegyezte, akinek Francesco Totti 35 méteres szabadrúgása után nem volt nehéz dolga a hálóba továbbítani, mivel a kapus pont elé ütötte ki a labdát. Bár ezután hátra volt még 85 perc (a hosszabbítással együtt több is), a Roma egymás után a második mérkőzését is kapott gól nélkül fejezte be, így a rá egyáltalán nem jellemző 1–0-s győzelmet aratott.

PESCARA–AS ROMA 0–1

Tőzsér Dániel végig ott volt a pályán az Atalanta–Genoa mérkőzésen, és végül győzelmet ünnepelhetett társaival. A Genoa az utolsó helyről a 16.-ra ugrott előre 1–0-s sikerével.

A Bologna már az 5. percben emberhátrányba került, de a hazai pályán játszó Sampdoria csak a 61. percben tudta ezt kihasználni. Andrea Poli gólja azonban végül győzelmet ért a genovaiaknak.

Emanuele Calaio előtt több nagy lehetőség is adódott Veronában, ám mindet elpuskázta, így a Sienának be kellett érnie a 0–0-s döntetlennel a Chievo otthonában.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 13 10 2 1 29–9 +20 32
2. Fiorentina 14 8 4 2 25–12 +13 28
3. Internazionale 13 9 1 3 26–15 +11 28
4. Napoli 13 8 3 2 22–11 +11 27
5. Roma 14 7 2 5 31–23 +8 23
6. Lazio 13 7 2 4 19–17 +2 23
7. Catania 14 5 4 5 18–20 –2 19
8. Atalanta 14 6 2 6 14–20 –6 18
9. Parma 13 4 5 4 16–18 –2 17
10. Udinese 13 3 7 3 18–20 –2 16
11. Sampdoria 14 5 2 7 17–19 –2 16
12. Cagliari 13 4 4 5 13–19 –6 16
13. Milan 13 4 3 6 20–18 +2 15
14. Torino 14 3 7 4 15–14 +1 15
15. Palermo 14 3 5 6 14–21 –7 14
16. Genoa 14 3 3 8 14–22 –8 12
17. Chievo 14 3 3 8 13–25 –12 12
18. Siena 14 4 5 5 13–14 –1 11
19. Bologna 14 3 2 9 15–19 –4 11
20. Pescara 14 3 2 9 9–25 –16 11

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik