Genoa: Tőzsér csapattársa tud a Liverpool érdeklődéséről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.27. 15:59
Juraj Kucka, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Genoa középpályása elmondta, tud a Liverpool érdeklődéséről, ám igyekszik két lábbal a földön maradni és a jelenre koncentrálni.

Kucka a 2012–2013-as szezonban 33 olasz bajnokin lépett pályára a Genoában, három gólt és három gólpasszt is jegyzett, így felkeltette – többek között – a Liverpool érdeklődését.

„Ez jó hír. Olvastam róla az interneten. Honfitársammal, a Liverpoolban játszó Martin Skrtellel nem beszéltem, és nem is tervezem, hogy felhívom. Szeretnék két lábbal a földön maradni” – vélekedett Kucka.

„A Genoa futballistája vagyok, ezért úgy gondolom, hogy a következő szezonban is a Genoában fogok szerepelni. De el tudom képzelni, hogy mit jelent a Liverpool mezét viselni” – tette hozzá a szlovák válogatott labdarúgó, akit 2015 nyaráig köti szerződése a Tőzsér Dánielt is foglalkoztató klubhoz.

Legfrissebb hírek

Miretti és Malinovszkij hozták össze a Genoa győzelmét a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.03.14. 22:46

„Nem nézett ki jól” – kérdéses a Liverpool egyik kulcsemberének játéka az angol Ligakupa-döntőben

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 10:52

Egy gól itt, egy gól ott – döntetlen a Cagliari és a Genoa alsóházi rangadóján

Olasz labdarúgás
2025.03.07. 22:43

„Kegyetlen!” – a franciák és az angolok is Alissont méltatják a PSG–Liverpool után

Bajnokok Ligája
2025.03.06. 11:50

Alisson és Szoboszlai is remekelt, nyert Párizsban a Liverpool!

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 23:00

Totti állítja, januárban nem sokon múlt, hogy 48 évesen visszatérjen a Serie A-ba

Olasz labdarúgás
2025.03.04. 14:00

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48
Ezek is érdekelhetik