Allegri: Nyolc pontunk van, nem mennek jól a dolgok

Vágólapra másolva!
2013.10.07. 10:29
null
Sebastian Giovinco pályafutása során másodszor volt eredményes a Milan ellen a bajnokságban (Fotó: Action Images)
Ahogy arról már beszámoltunk, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában a Juventus hazai pályán 3–2-es győzelmet aratott a mérkőzést góllal kezdő és góllal befejező Milan ellen. Antonio Conte, a „zebrák” vezetőedzője nem lepődött meg, hogy csapata megnyerte a meccset, míg a milánóiakat irányító Massimiliano Allegri úgy véli, nem mennek jól a dolgok együttesénél.

 

„Amikor a szezon előtt elkészítették a sorsolást, mindenki azt mondta, hogy az idény elején nehéz dolgunk lesz. Több mint elégedett vagyok az eddig elkönyvelt hat győzelmünkkel és egy döntetlenünkkel – kezdte értékelését Antonio Conte. – Jó teljesítményt nyújtottunk, de még javulnunk kell. A saját hibánkból már a meccs első lövéséből gólt kaptunk. Évek óta előfordul ez velünk, kis túlzással mindig szükségünk van egy pofonra, hogy felébredjünk.

Giovinco nagyon fontos gólt szerzett, ennek pedig külön örülök, mert rengeteg kritikát kapott a szurkolóktól, ami igazságtalanság, mivel ugyanolyan jó játékos, mint a többi csatárunk, és biztatásra van szüksége” – dicsérte a csapata második gólját szerző játékost Conte, akit nem ért meglepetésként, hogy legyőzték a Milant.

CHIELLINI: MEXES CSELEKEDETE NEM FUTBALLPÁLYÁRA VALÓ

„Vannak visszaeső játékosok. Ha szívós és határozott vagy, az dicséretet érdemel, de az ehhez hasonló cselekedeteket meg kell büntetni, mert nem a futballpályára valók. Nekem is voltak már kemény belépőim, de Mexeséhez foghatóra nem emlékszem” – mondta a francia védő „áldozata”, Giorgio Chiellini.

Nem vagyok meglepődve, hiszen a legutóbbi két szezonban is megvertük őket hazai pályán. Ezt megelőzően csak 1930 és 1935 között nyertünk otthon egymás után háromszor” – büszkélkedett az olasz szakember, hangsúlyozván, hogy a válogatott játéknap után nagyon nehéz találkozó vár rájuk a Fiorentina, majd a Real Madrid ellen.

Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője szerint a több hibát elkövető csapat hagyta el vesztesen a pályát.

„Jelenleg lehetetlen a céljainkról beszélni, meg kell próbálnunk feljebb kapaszkodni a tabellán. Jól játszottunk, de elkövettünk néhány hibát, túl sok helyzetet tudott kidolgozni a Juventus. Mindkét csapat jól teljesített, de mi többet hibáztunk” – magyarázta a vereség okát Allegri, aki szerint a játékvezető jogtalanul állította ki Philippe Mexest. A francia védő a 75. percben kapta meg a második sárga lapját, de a találkozó korábbi szakaszában nekiállt kakaskodni Chiellinivel – amely eset végül következmények nélkül maradt – , ami mellett Allegri sem ment el szó nélkül.

Nem volt ütés, viaskodtak egymással a tizenhatoson belül, és Mexes eltalálta az ellenfél játékosának hátát. Ha ütésnek szeretnék hívni, akkor hívják annak, de egy meccsen ezer ilyen incidens történik. Mexes el sem érte Chiellini arcát, egyáltalán nem volt ütés” – fogalmazott a Milan vezetőedzője a történtekkel kapcsolatban.

„A tabella azt mutatja, hogy nyolc pontunk van, ami azt jelenti, hogy nyolc pontot érdemlünk. Nem kell tudósnak lenni, hogy lássuk, a Milannál nem mennek jól a dolgok, ha csak nyolc pontunk van” – nyilatkozta Allegri, akinek a csapata hét fordulót követően csak 12. a bajnokságban.

„Andrea egy bajnok, csodálatos szabadrúgásai vannak, de három évvel ezelőtt elhagyta a Milant. Különböző okok miatt távozott, nem azért, mert nem volt helye a csapatban. Unalmas elmondani ugyanazokat a dolgokat újra és újra. Senki sem kételkedik a tehetségében, de ennyi erővel az összes korábbi játékosunkról beszélnünk kéne” – fogalmazott Pirlóval kapcsolatban Allegri.

SERIE A – EMLÉKEZTETŐ
7. FORDULÓ

Juventus–Milan 3–2 (Pirlo 15., Giovinco 69., Chiellini 75., ill. Muntari 1., 90.)

AZ ÁLLÁS
1. Roma 7 7 20–1 +19 21
2. Napoli 7 6 1 18–4 +14 19
3. Juventus 7 6 1 14–6 +8 19
4. Internazionale 7 4 2 1 16–6 +10 14
5. Verona 7 4 1 2 13–10 +3 13
6. Fiorentina 7 3 3 1 12–8 +4 12
7. Lazio 7 3 2 2 11–10 +1 11
8. Udinese 7 3 1 3 9–8 +1 10
9. Torino 7 2 3 2 10–10 0 9
10. Parma 7 2 3 2 11–12 –1 9
11. Atalanta 7 3 4 9–10 –1 9
12. Milan 7 2 2 3 13–13 0 8
13. Livorno 7 2 2 3 8–10 –2 8
14. Cagliari 7 1 4 2 8–11 –3 7
15. Genoa 7 1 2 4 6–10 –4 5
16. Catania 7 1 2 4 5–11 –6 5
17. Chievo 7 1 1 5 5–13 –8 4
18. Sampdoria 7 3 4 6–13 –7 3
19. Bologna 7 3 4 8–20 –12 3
20. Sassuolo 7 2 5 5–21 –16 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik