Milan: „Szenved a csapat, Balotelli nem egy igazi bajnok”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.09. 10:53
null
Boban szerint Balotelli pályafutása kezdete óta nem változott (Fotó: Reuters)
Zvonimir Boban, az AC Milan labdarúgócsapatának korábbi játékosa szerint a piros-feketék futballistái teljesen össze vannak zavarodva. Az egykori horvát válogatott középpályás külön kiemelte Mario Balotellit, aki szerinte semmit sem változott pályafutása kezdete óta.

„Egy zavart csapatot láttam a pályán, amely szenved, ha nyomás alá kerül. A játékosok nem értik meg egymást, rengeteg a hiba. Egyedül Taarabt teljesítményével voltam megelégedve, de ez még nagyon kevés. Balotelli nem fut, Robinho pedig kiszámíthatatlan, így nem egyszerű jól játszani" – mondta a horvát a Sky Italiának.

Mint ismert, a tabella harmadik helyén álló Napoli biztosan verte meg a középmezőnyben sínylődő Milant a Serie A 23. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén. A milánóiak nagyon igyekeztek, de a Napoli jobb volt. Balotelli például a lecserélése után sírva fakadt, annyira nehezen viselte, hogy nem tudott segíteni csapatán.

„Balotelli sosem volt igazi bajnok. Ugyanúgy futballozik pályafutása kezdete óta, az Interben és a Manchester Cityben sem nyújtott maradandót. Persze nem állítom, hogy rossz játékos lenne, de a teljes csapatot köré építeni nagyon veszélyes" – értékelt Boban.

Legfrissebb hírek

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
19 órája

A Juventus menesztené Mottát, De Zerbi lehet az utódja – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 13:58

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44

Thiago Motta a Juventus kupakiesése után: Ma elértük a mélypontot

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 10:44

Elhagyhatja a Milant a nyáron a francia légiós

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 10:42

Kiesett a címvédő: a Juventus tizenegyesekkel búcsúzott az Olasz Kupától

Olasz labdarúgás
2025.02.26. 23:08

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Serie A: Lookman duplával üzent Gasperininek, az Atalanta kiütéssel győzött

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 20:05
Ezek is érdekelhetik