Serie A: Torino és Róma bánta a fekete-kékek örömét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.09. 16:56
null
Az Inter hazai pályán legyőzte a Torinót (Fotó: Action Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójában az Internazionale hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Torinót, az Atalanta pedig a Lazio otthonából vitte el a három pontot. A Sampdoria kétgólos félidei hátrányból nyert magabiztosan a Livorno ellen.

A milánói fekete-kékek az első fél óra végén megszerezték a vezetést a Torino ellen, előbb Guarín jobb oldali beadása után Padelli még védett, nem sokkal később azonban Cambiasso bepörgetett labdáját Palacio kiszorított helyzetből, az ötös bal oldaláról átfejelte a kapus felett a hosszú sarokba (1–0).

A fordulást követően Kurtic távoli löketét kellett honfitársának, Handanovicnak a bal alsó elől kiütnie, nem sokkal később pedig már Icardi reklamált hiába tizenegyest a túloldalon. Egy órához közeledve Cerci löketét hatástalanította a milánói kapuvédő, ezt követően pedig Hernanes került háromszor helyzetbe, betalálni azonban egyikből sem tudott, így a hazaiak végül 1–0-ra nyertek.

A Lazio a 20. percben ugyan bevette az Atalanta kapuját, de Álvaro Gonzalez 15 méteres, jobb felsőbe zúduló löketét középen már egy lökés előzte meg. Félórányi játék után Candreva távoli sistergős löketét kellett Consiglinek a léc fölé paskolnia, míg a túloldalon Stendardo bólintása kerülte el kevéssel a bal alsót.

A 60. percben aztán megszerezte a vezetést az Atalanta, Maxi Moralez közeli próbálkozását Marchetti még védte, Estigarribia ismétlésénél azonban már verve volt (0–1).

A 64. percben ráadásul megfogyatkozott a Lazio, Candreva próbált kiharcolni egy tizenegyest, műesésért azonban megkapta második sárgáját is. A hátralévő időben már egyik háló sem rezdült meg, így a fővárosiak otthon vereséget szenvedtek.

A Sampdoria pocsékul kezdett a Livorno ellen, Mbaye korai duplájával a vendégek még a szünetben is mentek kettővel (0–2), hogy aztán ez az előny már a 53. percre eltűnjön, és végül a házigazda simán, 4–2-re nyerjen.

A Chievo Paloschi büntetőivel a mérkőzés elején és legvégén is betalált, így a Genoa hiába egyenlített ki a 89. percben Gilardino révén, végül nem szerzett pontot (2–1).

A Bologna otthonában pályára lépő Sassuolo hét vereség után szerzett újra pontot a bajnokságban (0–0), a Parma 2–0-ra legyőzte otthon a találkozót hozzá hasonlóan 40 ponttal váró Veronát.

OLASZORSZÁG, SERIE A
27. FORDULÓ
Bologna–Sassuolo 0–0
Chievo–Genoa 2–1 (Paloschi 5., 93. – mindkettőt 11-esből, ill. Gilardino 89.)
Internazionale–Torino 1–0 (Palacio 30.)
Lazio–Atalanta 0–1
(Moralez 60.)
Parma–Verona 2–0
(Biabiany 20., Schelotto 92.)
Sampdoria–Livorno 4–2 (Krszticsics 49., Ceccherini 53. – öngól, Okaka Chuka 68., Gabbiadini 75., ill. Mbaye 19., 27.)
KÉSŐBB
20.45:
Napoli–AS Roma (Tv: Digi Sport 1) – élőben az NSO-n
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNY
Juventus–Fiorentina 1–0 (K. Asamoah 42.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 27 23 3 1 63–19 +44 72
2. Roma 25 17 7 1 49–11 +38 58
3. Napoli 26 15 7 4 51–29 +22 52
4. Fiorentina 27 13 6 8 45–30 +15 45
5. Internazionale 27 11 11 5 44–29 +15 44
6. Parma 26 11 10 5 41–29 +12 43
7. Verona 27 12 4 11 43–44 –1 40
8. Lazio 27 10 8 9 34–35 –1 38
9. Torino 27 9 9 9 39–35 +4 36
10. Milan 27 9 8 10 39–38 +1 35
11. Genoa 27 9 8 10 31–34 –3 35
12. Sampdoria 27 9 7 11 33–39 –6 34
13. Atalanta 27 10 4 13 28–38 –10 34
14. Udinese 27 9 4 14 30–39 –9 31
15. Cagliari 27 6 11 10 27–36 –9 29
16. Chievo 27 6 6 15 22–38 –16 24
17. Bologna 27 4 11 12 22–41 –19 23
18. Livorno 27 5 6 16 29–50 –21 21
19. Catania 27 4 8 15 20–46 –26 20
20. Sassuolo 27 4 6 17 25–55 –30 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik