90 percig szenvedett, mégis nyert a Napoli Torinóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.17. 18:55
null
90 percig szenvedett a Napoli (Fotó: Reuters)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 28. fordulójában a 90 percig kilátástalanul futballozó Napoli Gonzalo Higuaín utolsó pillanatban szerzett találatával legyőzte a Torinót idegenben.

A Torino a tabella 10. helyén állt a kezdőrúgás előtt, de a „bikák" háza táján is akadnak gondok. A torinói csapat előző három bajnokiját úgy veszítette el, hogy egyszer sem tudott betalálni. Ilyenre legutóbb 2008-ban volt példa.

Ennek ellenére – meglepetésre – a torinóiak kezdték jobban a meccset, és az első negyedórában be is szorították saját kapujuk elé a kicsit tanácstalannak tűnő nápolyiakat. Jöttek is a kisebb-nagyobb lehetőségek, Barretónak és Meggiorininek lett volna esélye betalálni, de végül a gyorsan visszazáró vendégek lebirkózták a „bikák" támadóit.

Az első 15 perc pörgős, izgalmas játéka után a védekezésé lett a főszerep, és míg a Napoli a távolról megeresztett Inler-löketekkel veszélyeztetett, addig a hazaiak a gyors kontrákkal próbáltak előnybe kerülni. Egyik taktika sem volt túl eredményes, a szünetre 0–0-s döntetlennel vonultak a felek.

A fordulás után újra magukra találtak a csapatok, és alig két perccel a második játékrész kezdete után már egy nagy Torino-helyzetet is láthattunk. El Kaddouri maradt nagyon üresen a tizenhatos előterében, a marokkói válogatott középpályás lőtt is azonnal, Reinának pedig nyújtóznia kellett, hogy leérjen, és begyűjtse a labdát.

Higuaín utolsó pillanatban szerzett góljával behúzták a három pontot a nápolyiak (Fotó: Reuters)
Higuaín utolsó pillanatban szerzett góljával behúzták a három pontot a nápolyiak (Fotó: Reuters)

A következő percek sem úgy alakultak, ahogy azt a nápolyiak tervezték. Előbb a remekül futballozó Meggiorini találta telibe a kapufát egy csel után, majd Tahcidisz távoli löketét kellett szögletre tolnia a nápolyiak spanyol kapusának.

Az 56. percben beálló Immobile is könnyedén megszerezhette volna a vezetést együttesének, de a Juventus korábbi csatára két ziccert is kihagyott.

Az utolsó 10 percre aztán összekapta magát a Napoli és az utolsó pillanatban a győzelmet is megszerezte a vendég együttes. Higuaín birkózta le Gilket, majd egy gyors labdaátvétel után 8 méterről, jobb oldalról laposan ellőtte a labdát Padelli mellett (0–1), így beállítva a végeredményt.

OLASZORSZÁG, SERIE A
28. FORDULÓ

Torino–Napoli 0–1 (Higuaín 90.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 28 24 3 1 64–19 +45 75
2. Roma 26 17 7 2 49–12 +37 58
3. Napoli 28 17 7 4 53–29 +24 58
4. Fiorentina 28 14 6 8 48–31 +17 48
5. Internazionale 28 12 11 5 46–29 +17 47
6. Parma 27 12 10 5 45–31 +14 46
7. Lazio 28 11 8 9 36–35 +1 41
8. Verona 28 12 4 12 43–46 –3 40
9. Atalanta 28 11 4 13 31–38 –7 37
10. Torino 28 9 9 10 39–36 +3 36
11. Milan 28 9 8 11 41–42 –1 35
12. Genoa 28 9 8 11 31–35 –4 35
13. Sampdoria 28 9 7 12 33–42 –9 34
14. Udinese 27 9 4 14 30–39 –9 31
15. Cagliari 28 6 11 11 27–38 –11 29
16. Chievo 28 6 6 16 23–41 –18 24
17. Livorno 28 6 6 16 31–51 –20 24
18. Bologna 28 4 11 13 23–43 –20 23
19. Sassuolo 28 5 6 17 28–56 –28 21
20. Catania 28 4 8 16 21–49 –28 20

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik