Olaszország: Bajner elhunyt édesanyjának ajánlotta Inzaghiéknak lőtt gólját

Vágólapra másolva!
2016.10.23. 10:05
null
Bajner Bálint megszerezte első gólját a Modenában (Fotó: modenafc.net)
Az olasz harmadosztályban szereplő Modena hazai pályán 2–1-re kikapott a Filippo Inzaghi vezette Veneziától. Bajner Bálint góljával még vezettek a vendéglátók, ám a velencei együttes fordítani tudott. A magyar légiós gólját a néhány hete elhunyt édesanyjának ajánlotta.

A 25 éves Bajner 2015. november 21-e után talált be ismét bajnoki meccsen, akkor a Paks második gólját jegyezte a Haladás ellen 2–0-ra megnyert találkozón.

A csatár jelenlegi együttese, a Modena a 12. helyen áll az olasz harmadosztályú bajnokságban, a saját csoportjában, a Venezia pedig ezzel a győzelemmel fellépett a második pozícióba. Bajner természetesen nem tudott felhőtlenül örülni a mérkőzés után, amellyel kapcsolatban a tuttomodenaweb.it-nek elmondta, fejlődik a csapat, de továbbra sem dőlhetnek hátra.

„Az első gólomat lőttem a szezonban, ám így is pontokat vesztettünk. Örülök, hogy jó a kapcsolatom a szurkolókkal, a gólomat nekik, és édesanyámnak ajánlom. A csapat fizikailag rendben van, folyamatosan fejlődünk, de továbbra is nagyon keményen kell dolgoznunk" – mondta a 25 éves Bajner, aki néhány hete veszítette el rákbeteg édesanyját.

Bajner és édesanyja búcsújáról a csatár testvére, Dóra (aki az indiai Mumbai Cityben játszó Vadócz Krisztián felesége) mesélt még a hónap elején a Borsnak: „Anyu az utolsó napjait már kórházban töltötte, nagyon sokat szenvedett. Tudtam, súlyos a baj, ezért szóltam Bálintnak, hogy jöjjön. Az olasz klub abszolút megértő volt, elengedte a testvéremet, aki nyolc órát vezetett, hogy még egyszer lássa anyut.

Bálint búcsúzóul azt súgta a fülébe: »Anya, ahogy eddig is, ezután is mindent alárendelek a futballnak, szeretném, ha odafenn is büszke lennél rám«".

Dóra elárulta még, hogy mélyen megrendült testvérén azt érzi, extramotivációval tért vissza Olaszországba, mert szeretné betartani az anyukájuknak tett foga­dalmát.

Az első gól már megvan...

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Serie A: a Napoli simán győzött az Empoli ellen, és tovább üldözi az Intert

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 22:40

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

Serie A: hatalmas iram, tömény izgalom, két gól – döntetlennel zárult a római derbi

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 22:39

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28
Ezek is érdekelhetik