Olasz Kupa: itt az újabb meglepetés, 0–3-mal búcsúzott a Juve!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.30. 22:49
null
Duván Zapata a Juve ellen kétszer ünnepelhetett gólt (Fotó: AFP)
A címvédő Juventus 3–0-ra kikapott idegenben az Atalantától a labdarúgó Olasz Kupa negyeddöntőjében, így a torinói sztárcsapat és az AS Roma helyett a bergamói együttes és a Fiorentina küzd meg egymással az alsó ágon a fináléba jutásért.

Massimiliano Allegri 250. meccse a Juventus élén több szempontból sem úgy alakult, ahogy szerette volna: egyrészt reklamálás miatt elküldték a kispadtól, másrészt Leonardo Bonucci után védelmének másik alappillére, Giorgio Chiellini is megsérült, harmadrészt csapatának ezen az estén semmi sem jött össze, az Atalantának ellenben szinte minden.

A hazaiak az első félidő hajrájában, a 37. percben Timothy Castagne góljával szerezték meg a vezetést, majd két perccel később a december óta szenzációs formában futballozó Duván Zapata is betalált – nem is akármilyen lövéssel (2–0). Ekkor Chiellini már nem volt a pályán, a helyére Joao Cancelo érkezett, a védelem közepére pedig Mattia De Sciglio húzódott be. Egyik döntés sem volt nyerő gondolat a Juve szakmai stábjától.

A Cristiano Ronaldót végig a soraiban tudó vendéggárda a második félidőben nagy erőket mozgósított a gólszerzés érdekében, Douglas Costa és Miralem Pjanic is beszállt a meccsbe, ám a gólok nem akartak jönni. (Ebben az idényben először maradt szerzett gól nélkül tétmeccsen a Juve.) Bezzeg a másik oldalon! De Sciglio hibáját kihasználva a 86. percben Zapata másodszor is betalált, így a legutóbbi tíz fellépésén az Atalantában immár 17. alkalommal volt eredményes (3–0).

A Juventus ezt megelőzően 2017 szeptemberében a Barcelonától és 2018 áprilisában a Real Madridtól kapott ki 3–0-ra. Most pedig a bergamóiaktól, akik a bajnokságban is megtréfálták saját közönségük előtt a torinóiakat (2–2).

Így aztán az elődöntőben az alsó ágon Roma–Juve helyett Fiorentina–Atalanta párharcot figyelhetünk majd.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Atalanta–Juventus 3–0 (Castagne 37., D. Zapata 39., 86.)

Korábban
Fiorentina–AS Roma 7–1 (Chiesa 7., 18., 74., Muriel 33., Benassi 66., Simeone 79., 90., ill. Kolarov 28.)
Kiállítva:
Dzeko (AS Roma, 72.)

Keddi eredmény
Milan–Napoli 2–0 (Piatek 11., 27.)

Csütörtökön játsszák
21.00: Internazionale–Lazio (Tv: Sport1)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Internazionale/Lazio–Milan
Fiorentina–Atalanta

Legfrissebb hírek

Kikapott az Atalantától és távolodik a kupainduló helyektől a Milan

Olasz labdarúgás
9 perce

Serie A: hajrában szerzett góllal kapott ki Bolognában az Inter

Olasz labdarúgás
2 órája

Az Atalanta három vereség után nyert újra

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 14:27

Félrehallás miatt cserélték le az Atalanta egyik legjobbját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.04.07. 11:13

Marco Baroni ihletetten cserélt, a Lazio Isaksen góljával gyűrte le az Atalantát

Olasz labdarúgás
2025.04.06. 20:11

Az Inter ismét nem tudta legyőzni a Milant, döntetlen született az Olasz Kupa-elődöntő odavágóján

Olasz labdarúgás
2025.04.02. 22:57

A Bologna fél lábbal már az Olasz Kupa döntőjében érezheti magát

Olasz labdarúgás
2025.04.01. 22:54

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30
Ezek is érdekelhetik