Az új Totti már feltűnt Rómában, de az ultrák otthagyták a csapatot...

A TURIZMUS FELLEGVÁRA

Ha az ember az „örök városba” készül egy hosszú hétvégére, bizony alaposan végig kell gondolnia a programját, hiszen könnyű elveszni a világtörténelmi jelentőségű attrakciók tengerében. London és Párizs után Róma Európa harmadik leglátogatottabb városaként évi 7-10 millió turistát vonz, és habár ez nem a téli időszakban tetőzik, így is beláthatatlan, kígyózó sorokba lehet belekeveredni a műemlékeknél. A Colosseum környékén egy laza péntek délelőtt is nyüzsögtek a külföldi látogatókat hat nyelven „eltéríteni” kívánó önjelölt idegenvezetők, a Vatikánban még esőben is kétórás sorban állásra lehet számítani, hacsak nem lapul egy „skip the line”, azaz elővételes jegy valahol a zsebekben, amit hetekkel korábban, online kellett lefoglalni. A Forum Romanum ehhez képest a béke szigete, itt csak néhány száz ember mozgolódik, de egyedi hangulatú a kicsit a budapesti Hősök terére hasonlító Piazza Venezia is, ami a folyamatos dudálás, előzgetés és sajátos elsőbbség-megadási értelmezések miatt, a temperamentumos olasz sofőröknek „hála” inkább festett közlekedési csomópontnak, mint egy monumentális emlékműnek.

Ilyen környezetben nem mondhatni, hogy lépten-nyomon szembejön velünk a „calcio”, de az avatott szemnek feltűnnek a kirakatokban felfüggesztett Roma-, Lazio-, Juventus- és a mainstream nyomásnak engedve Real Madrid és FC Barcelona-mezek. Az első hivatalos AS Roma store-t a Termini vasútállomástól néhány száz méterre fedeztük fel – érdekesség, hogy az utca túloldalán nem a városi rivális Lazio márkaboltja jelenti a konkurenciát, hanem egy hivatalos Juventus-kereskedés. Engedve a csábításnak, összehasonlítottuk a két márkabolt kínálatát, atmoszféráját, és markáns különbség mutatkozott meg: míg a „farkasok” területére belépve inkább olasz nyelvű diskurzust hallhattunk a vendégek és az eladók között, addig a Juve-termékeit elsősorban ázsiai turisták keresték. Miközben azért a Roma–Milan mérkőzésen is sok távol-keleti nézővel találkoztunk.

A Roma-boltban az egyenlőség mintapéldájaként a Kluivert, Cengiz Ünder, Zaniolo, Dzeko és De Rossi feliratú mezeket is egyenlően emelték ki, a „zebrák” esetében viszont egyértelműen C. Ronaldóra osztották a „diktátor” szerepet, csak elvétve bukkant fel mellette egy-egy Dybala-trikó. A kereslet persze vissza is igazolja a „Bianconeri” üzletpolitikáját: ott jártunkkor egy ötfős távol-keleti család mindegyik tagja a portugál világsztár nevével ellátott darabot próbálgatta komoly vásárlási szándékkal, ami a termék eredeti árát tekintve (100 euró a felnőtt, 70 a gyermek mez – nagyjából 31 ezer, ill. 22 ezer forint) igen jövedelmező napi forgalmat sejtet. Az évi tízmillió turistából persze mindenki szeretne kiszakítani egy kis szeletet magának. Az eredeti márkakereskedéseken kívül találkoztunk olyan üzlettel is, amelyikben Roma-, Lazio-, Juventus-, Inter-, Milan-, Napoli-, Torino-, sőt, Ferrari-, Valentino Rossi- és az olasz rögbicsapathoz köthető csecsebecséket is árusítottak. Azt mi sem hisszük, hogy a törzsszurkolók jelentik a fő célcsoportot, de „a kevesebb néha több” elv visszaigazolást nyert abban, hogy itt bizony a forgalmas utca ellenére senki sem tartózkodott…

TOTTI ÖRÖKÖSE, EDZŐJELÖLTEK, KOLAROV-BOTRÁNY – SAJTÓSZEMLE

A kávézókban a közéleti lapok mellett a Corriere dello Sport római kiadása is ingyenesen olvasható, és már a pénteki számban több oldalon foglalkoztak a közelgő Roma–Milan rangadóval, de a fő téma még az Olasz Kupában az Inter kiejtésével négy közé jutó Lazio volt. A meccsnapon, vasárnap persze már a címlapon, méltó terjedelemben „szakmázva” foglalkoztak a Milan római látogatásával. Összesen hat oldalt szentelt a lap a rangadó felvezetésének, pluszban volt egy hatoldalas melléklet is, ami a rangadó történelmével foglalkozott. A La Gazzetta dello Sportban négy oldalt kapott a beharangozó.

A néhány nappal korábbi, Fiorentina ellen elszenvedett 7–1-es vereség és kupakiesés mély nyomot hagyott a közhangulatban. Eusebio Di Francesco vezetőedző ki is jelentette, hogy a Milan elleni meccset egyértelműen a javításra kell felhasználni, gyógyírt csak a győzelem hozhat. De Rossit nemcsak a szurkolók várták vissza megváltóként, a tréner maga is hangsúlyozta, hogy a kapitány visszatérésével olyan pluszt kap a csapat, mintha egy segédedzőt is pályára küldhetne.

Szüksége is volt minden segítő kézre, hiszen habár a kiütéses vereség ellenére Monchi sportigazgató kijelentette, továbbra is bíznak benne, a levegő igencsak kezd fogyni Di Francesco körül – a sajtóban már a vasárnapi meccs előtt megkezdődtek a találgatások a jövőjéről. A Corriere dello Sport a lehetséges utódjelölteket is számba vette: értesüléseik szerint, mivel a klubigazgató James Pallotta maga is kizárta Rudi Garcia visszatérését, Vincenzo Montella pedig már Sevillában is csalódott a Monchival közös munkában, Christian Panucci pedig az albán válogatottnál van bebetonozva, így akár a jelenleg csapat nélküli korábbi Vidi-edző, Paulo Sousa is befutó lehet.

Az edzőkérdés után a csatárok párharcának is egy egész oldalt szenteltek a szerkesztők. Az Edin Dzeko és Krzysztof Piatek közti majd tízéves korkülönbséget (előbbi 32, utóbbi 23 éves) is kiemelve a lengyel mellett tették le a voksukat az olasz szakírók, szerintük inkább ő döntheti el villanásával a rangadót. A bosnyák eddigi érdemeit ugyan elismerik, de hozzáteszik, úgy tűnik, mintha mentálisan valami „eltörött” volna nála – a játékvezető leköpése és a társakkal való veszekedés nem tette szimpatikus vesztessé a Fiorentina elleni hétközi kupabúcsún csapatkapitányként (le)szereplő támadót. Frusztrációját a gyenge teljesítmény mellett az utódjáról szóló pletykák is felerősíthették, a jelentések szerint a Roma egy Belotti-szerű kilences leigazolását tervezi a nyáron. A mások oldalon ezzel szemben a vártnál is jobban vitézkedik a Serie A-ba üstökösként berobbanó Piatek. Az olasz sajtóban a „Robotzsaru” becenevet is kiérdemlő (gépiesen, szenvtelenül szállítja a gólokat) lengyel csatár kicsit sem illetődött meg új állomáshelyén, és győztes duplával „rúgta be az ajtót” a Napoli elleni kuparangadón. A zökkenőmentes beilleszkedésének talán csak egy ember nem örül a Milan környékén: a saját nevelésű tehetség, Patrick Cutrone ismét egy olyan kaliberű riválist kapott maga mellé, aki mellett nehéz lesz kiharcolnia a játékperceket. Utólag elmondhatjuk, az olasz szakírók jóslata bejött, hiszen Piatek valóban nagyobb szerepet játszott a meccsen, mint Dzeko, hiszen ő szerzett vezetést a Milannak, még ha végül nem is győzött a csapata.

A harmadik meghatározó téma a meccset megelőző Kolarov-botrány volt. A 2007 és 2010 között az ősi rivális Lazio játékosaként európai hírnevet szerző, majd a Manchester Citytől Itáliába két éve visszatérő balbekk sosem tudta elnyerni a Roma-ultrák bizalmát – igaz, nem is nagyon törte magát érte. A védő pályán mutatott teljesítményével az előző idényben nem volt gond, sőt, a csapat egyik legjobbja volt. A szurkolók azonban nem voltak elégedettek a pályán kívüli viselkedésével: a nyilvános szereplések alkalmával valamint a testbeszédében sem látták azt, hogy lelkesedne a klub iránt, és többször előfordult, hogy a meccsek után játékostársaival ellentétben nem köszönte meg tapssal a közönség buzdítását. Az eredmények elmaradásával idén már szórványos, majd egyre élesebb füttyszó kísérte a bemutatását. A szurkolókkal való kapcsolatáról egy rádióműsorban is kérdezték, de válaszával, miszerint „az ultrák igen keveset értenek a futballból” csak rontott a helyzeten. A Fiorentina elleni kínos zakó után (igen, minden nagyobb baj ebből indult ki) pedig a szerb légiós római háza mellett graffitik jelentek meg, amelyen nem épp irodalmi stílusban jelezték, hogy a bombagólok ellenére elegük van a védő szurkolókkal szemben tanúsított hozzáállásból.

Ilyen előzmények után nagyítóval kellett keresni azt a személyt, aki feltétlen bizalomnak örvend a Roma-szurkolók körében: a hivatalos mérkőzésfüzet címlapjára Nicolo Zaniolo került, aki a csalódást keltő szezon ellenére is elismerést vívott ki magának. A 19 éves támadó középpályás élete első felnőtt Serie A szezonjában olyan teljesítményt tesz lesz le az asztalra, hogy sokan már Francesco Totti méltó örököseként emlegetik. A Sassoulo elleni fineszes góljával végérvényesen berobbant a toptehetségek közé, de technikai képzettsége mellett az egészen különleges játékolvasási és szervezési képessége emeli kortársai fölé. Jó hírét a Milan ellen is igazolta…

Egy órával a mérkőzés előtt a stadion környéke már bőven megtelt élettel, de a folyamatos rigmusok helyett inkább csendesen vonuló tömeggel találkoztunk. A helyi B-közép, a Curva Sud beléptető kapujánál elhaladva láttuk a kígyózó sorokat, így sejthető volt, hogy a gyenge forma ellenére a rangadóra szép számú közönség lesz kíváncsi. A Tevere Nordba szóló jeggyel az egy fokkal békésebb szurkolói szektor, a Curva Nord szomszédságában foglaltunk helyet – a szögletzászlótól nem messze, néhány méter távolságból követhettük a Milan bemelegítését.

Amikor még tele volt a Curva Sud…

A két csoportra bontott társaságból nem volt nehéz kikövetkeztetni a kezdőcsapatot, Calhanogluék éppen intenzív passzolgatással, cicázással és kapura lövésekkel készültek az ütközetre. A kezdés előtt öt perccel kezdődött a játékosok bemutatása, és a szurkolók természetesen hangot is adtak véleményüknek. A visszatérő De Rossi és Zaniolo kivételével mindenkit kifütyültek, a legnagyobb füttyszót nem meglepetésre Kolarov kapta, de Di Francesco edző is hangos visszacsatolást kapott a fanatikusoktól a munkájára nézve…

Az Olimpico kezdett megtelni, minden jel arra mutatott, hogy a vendégszektorban masszívan megjelenő Milan-ultrák és hazai „kollégáiktól” méltó hangpárbajára számíthatunk a meccs alatt. A Roma-himnusz alatt végérvényesen megbizonyosodhattunk róla, hogy a turista szekcióba sikerült jegyet vennünk: az olaszok sáljaik felemelésével tették teljessé az élőképet, a mellettünk helyet foglaló ázsiai és más nemzetiségű nézők pedig telefonjaikkal kamerázták azt. Hogy a mai modern fociban ez teljesen normális jelenség, már a keményebb ultrák is kezdik elfogadni: a meccs közben egyébként vehemensen káromkodó szurkolóktól nem fedeztünk fel rosszalló tekinteteket azok felé sem, akik éppen szelfiket vagy videókat készítettek magukról és a játéktérről.

A játékosok bemutatás után talán a mellettünk ülő idős holland házaspáron véltük felfedezni a legszomorúbb arckifejezést. Utazásuk fő motivációja ugyanis Justin Kluivert volt, de az Ajaxtól a nyáron szerződtetett szélső most nem fért be a kezdőcsapatba – reménykedtek benne, hogy talán a második félidő elején már szerephez juthat, de nem így lett…

Az első tíz perc a hazaiaké volt, és a várható hangulat is „megjött”, a két szurkolótábor elsősorban egymást cukkoló rigmusokkal teremtett atmoszférát a meccshez. Negyedóra elteltével azonban valami feltűnően megváltozott: a Curva Sud szurkolása leállt, és hátat fordítottak a játéktérnek. A molinókon a „puriate rispetto” azaz a „tiszta tisztelet” kifejezést használták, ami együttesen szólt a csapatnak, az edzőnek és a vezetőknek is.

A furcsa csend a játékosokat is egyértelműen megzavarta. Lehetett érezni, hogy a kezdeti magabiztosság fokozatosan elillan. A Milan kezdte átvenni a mérkőzés irányítását. Az ezúttal fehérben játszó milánóiak gyors akciókat vezettek, és egy belőtt labdára vércseként lecsapó Piatek révén meg is szerezték a vezetést. Az első félidőből hátralévő húsz percben a pályán kívül is átvették az uralmat a vendégek: a Milan-ultrák talán sosem voltak ekkora hangulati fölényben az Olimpicóban, a csapatuk vezetett, ők pedig kedvük szerint buzdíthatták az övéiket, és szórhattak válogatott szidalmakat a rómaiakra. A Curva Sud fanatikusai szépen lassan elszivárogtak, mintegy jó kétezren elhagyták a szektort, a többiek apatikus hangulatban követték a mérkőzést.

Így ürült ki az ultrák törzshelye

LELEPLEZŐDTEK A HAZAI SZEKTORBA JEGYET VÁLTÓ MILAN- ÉS JUVE-DRUKKEREK

Az öltözőbe kínos füttyszó kísérte be a játékosokat, és feszült szurkolókkal lehetett találkozni a férfi mosdó környékén is. Ebből a környezetből kellett volna valahogy „bennfentes” információkhoz jutni, és a komor tekintetek között feltűnően jókedvűen beszélgető két huszonéves fiatalember tűnt nyilvánvaló választásnak. Alessio és Damiano felé az első kérdésemben az ultrák távozásának okára voltam kíváncsi.

A srácok a 7–1-es kudarcot csak a jéghegy csúcsának tartották, a fő kiváltó ok szerintük a menedzsmentben keresendő. A vezetőség általi sorozatos játékoseladások züllesztik a szurkolói környezetet, a tisztelet teljes hiányát érzik a játékosok és a tulajdonosok részéről is. Mivel Pallotta beígérte, hogy Európa élcsapatai közé vezeti a „farkasokat”, nehezen emésztették meg, hogy olyan játékosoktól „szabadult meg” a klub, mint Salah, Allisson, Marquinhos, Pjanic, Lamela, vagy a rivális Interhez igazoló fenegyerek, Nainggolan. A gazdasági okokat a drukkerek értik, csak nem szeretik, és ennek ellensúlyozására a pályán elért viszonylagos sikerek csak időszakosan jelentettek gyógyírt. A folyamatos dobogós helyezések után a klub ebben az idényben mintha kettőt lépett volna hátra, és ez különösen azért fájó a „tifosinak”, mert tavaly az FC Barcelona csodaszámba menő kiejtése után néhány mámoros napig még a Bajnokok Ligája-döntő is elérhető közelségbe került. A botladozásokat eddig sem hagyták szó nélkül, a csúfos kupakiesés pedig már az utolsó csepp volt a pohárban.

Alessio a Roma-drukkerek életét egy hullámvasúthoz hasonlította, ők még a szokásosnál is szentimentálisabban élik meg a jó és rossz időket. A személyes érintettségére itt derült fény: bátor Milan-drukkerként keveredett ebbe a szektorba, és a lelkemre kötötte, hogy senkinek se fedjem fel álcáját. Ennél már csak barátja, Damiano jelenléte érdekesebb, aki Juve-szimpatizánsként váltott jegyet erre a meccsre. Így már érthetőbb volt, hogy honnan a komorság hiánya és a kedélyes hangulat…

MINDEN RÓMAI REMÉNYE AZ IFJÚ TEHETSÉGBEN VAN

A Roma a második félidőre láthatóan más mentalitással jött ki, azonnal letámadott, és Zaniolo révén (mintha előre éreztek volna valamit a mérkőzés magazinjának szerkesztői) szinte rögtön, a 46. percben egyenlített. Habár a góljához szükség volt a szerencsére és a Milan-védelem asszisztálására is, kijelenthető, hogy a „csodatini” iránti felfokozott rajongás korántsem alaptalan. Passzainak szeme van, diktálja a tempót és az is jól látszik, hogy a társak is sokat keresik őt a labdával. Pallottáék dörzsölhetik a tenyerüket: a Nainggolan-üzlet keretein belül idekerült játékos már ebben a fél évben megtízszerezte értékét, és a benne rejlő potenciál azt sejteti, rövidesen a nagymenő klubok is sündörögni kezdenek majd körülötte. Újra megélénkültek a hazai szektorok, na és persze jó hatással volt az „interaktivitásra” az is, hogy Kolarov átkerült a Curva Nordhoz közeli szélre…

Üde színfoltja volt a szektorunknak egy De Rossi-mezes kínai szurkolói is: a kapitány visszatérésének talán ő örült a legjobban, minden egyes labdaérintését kiemelten figyelte, és folyamatosan tapssal biztatta kedvencét. A gólnál székéből felpattanva óriásit csapott a levegőbe, ünneplését az addig rezignáltan ülő vagy elégedetlenül káromkodó publikum is széles mosollyal fogadta. Az idő előrehaladtával Dzeko is javíthatott volna renoméján, de helyzeteit ezúttal nem sikerült kihasználnia. A 81. percben aztán beállt Justin Kluivert, így a több ezer kilométeres út sem vesztette értelmét, amit az idős holland házaspár megtett annak érekében, hogy láthassák a támadót. A jobbszélső poszton vitézkedő játékos bő tíz percébe egy szöglet elvégzése és egy jó labdaérintés fért bele, de a bizakodás öröme, hogy talán ő dönti el a rangadót, csempészett egy kis izgalmat az utolsó néhány percbe.

Ehhez viszont közelebb járt a szintén csereként beállt uruguayi Laxalt a másik oldalon: egy indítást gyönyörűen mellel maga elé téve nagy ziccerbe került, de Olsen védte kísérletét. Maradt az 1–1-es döntetlen, a záró sípszót feltehetően más motivációból, de a Curva Sud tagjaihoz hasonlóan kínai barátaink sem várták meg – a lefújás előtt öt perccel családostul távoztak a helyszínről.

MODERN FUTBALLÜZLET ÉS „MULTIKULTI” KONTRA TRADÍCIÓK – A TAPASZTALATOKRÓL

Az élmények ülepedésével, pár nap után tisztázódott bennem, hogy a modern futballüzlet jelenlegi állapotáról is kiváló helyzetképet kaphattunk ezen a rangadón.

Az amerikai tulajdonosok színre lépésével az AS Roma ugyan sportszakmailag is profitálni tudott, de a tradíció és a modernitás egyensúlyban tartása – főleg az „örök városban” – nagyon nehéz feladat. A csapat egyre sikeresebb a digitális kommunikációban, aminek köszönhetően egyre több követőt, szimpatizánst, fogyasztót tudnak maguk mellé állítani, akár az eddig gyengébben kötődő ázsiai piacokról is. Mindennek azonban az ultrák, a minden héten meccsre járók lehetnek a kárvallottjai: a klubmenedzsment döntéseire egyre kisebb hatással vannak, igényeiket nem hallgatják meg, kedvenceiket folyamatosan eladják.

A „menekülő” útvonalat a hagyomány életben tartásában, megerősítésében látják. A saját legendáikat, a szurkolótársaikat, a régi meccsek és túrák emlékeit nem veheti el tőlük senki, s a támogatásukat csak azok a játékosok és klubvezetők kaphatják meg, akik mindezt tiszteletben tartják. Rómában is bebizonyosodott: a jó számokat hozó negyedéves jelentés csak a részvényeseket érdekli, a futball az érzelmekről is szól.

A mérkőzés összefoglalója

HA ÖNNEK IS VANNAK A LABDARÚGÁSSAL KAPCSOLATOS, KÜLFÖLDÖN SZERZETT TAPASZTALATAI, KÜLÖNLEGES ÉLMÉNYEI ÉS SZÍVESEN BESZÁMOLNA EZEKRŐL, VÁRJUK LEVELÉT AZ [email protected] CÍMRE „KÜLFÖLDI TAPASZTALATOK” TÁRGYMEGJELÖLÉSSEL!