Juventus: a nyáron elkerülik az Egyesült Államokat CR botránya miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.21. 10:54
null
Cristiano Ronaldo egy darabig nem utazik az Egyesült Államokba? (Fotó: AFP)
Amerikai lapértesülés szerint az olasz élvonalbeli Juventus idén nyáron nem az Egyesült Államokban, hanem Ázsiában játszik felkészülési mérkőzéseket a Nemzetközi Bajnokok Kupája (ICC) keretein belül Cristiano Ronaldo nemierőszak-gyanús ügye miatt.

 

Mint ismert, szeptemberben a német Spiegel jelezte, egy amerikai nő nemi erőszak vádjával beperelte Cristiano Ronaldót. Kathryn Mayorga azt állítja, hogy az Európa-bajnok labdarúgó 2009-ben egy Las Vegas-i hotelszobában erőszakolta meg, majd 2010-ben az aranylabdás sztár szerződést kötött vele, hogy 375 ezer dollárért cserébe hallgasson erről.

A New York Times úgy tudja, a Juventus a nyáron Ázsiában játssza ICC-mérkőzéseit, mert fennáll a veszélye annak, hogy az Egyesült Államokban az amerikai hatóságok őrizetbe vehetik Cristiano Ronaldót.

A lap szerint a Juve várhatóan Kínában és Szingapúrban szerepel majd – többek között a Tottenhammel és a Manchester Uniteddel együtt.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo, az állítólagos korbácsolás és a fizikai probléma

Minden más foci
12 órája

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Messi–Ronaldo 11–10. Ja, nem! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.02.20. 23:25

Messinek, Cristiano Ronaldónak és Mbappénak is jóval több időre volt szüksége arra, amit Yamal már most elért

Spanyol labdarúgás
2025.02.18. 09:43

Vesztegzár – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.02.17. 23:05

Döbbenetes előny az élen – ezek a sportolók keresték a legtöbb pénzt 2024-ben

Minden más foci
2025.02.14. 17:24

„A valóságot a számok mutatják meg” – Di María szerint Messi, és nem Ronaldo minden idők legjobbja

Minden más foci
2025.02.14. 11:34
Ezek is érdekelhetik