Serie A: Aquilani beszélt a nem mindennapi debütálásáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.23. 17:07
null
Aquilani 2003-ban debütált a Serie A-ban (Fotó: Instagram)
Alberto Aquilani, a többek között az AS Romában, a Liverpoolban, a Juventusban és az AC Milanban is futballozó labdarúgó az Instagram-oldalán elevenítette fel azt a nem mindennapi történetet, amely az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, azaz a Serie A-ban való bemutatkozását meséli el.

 

Aquilani 16 évvel ezelőtt, 2003. május 10-én lépett pályára először a Serie A-ban, a középpályás az AS Roma színeiben debütált a Torino elleni 3–1-re megnyert mérkőzésen.

„Még mindig tisztán emlékszem az első mérkőzésemre a Serie A-ban. Három-egyre vezettünk, amikor Fabio Capello magához hívott, majd a kilencvenedik percben pályára küldött. Nem nagyon volt időm az érzelmekre, ahogy azt gyerekkoromban elképzeltem. Csak néhány pillanat volt: beálltam Emerson helyére, és máris ott voltam a Stadio Olimpico gyepén. A három perc alatt egyszer sem értem labdába, de a bíró (Tiziano Pieri – a szerk.) odaszólt nekem: »Ne aggódj, addig nem fújom le, amíg labdába nem érsz.« Így a vártnál másfél perccel tovább tartott a hosszabbítás, de végül egyszer hozzáértem a labdához, majd azonnal meghallottam a hármas sípszót. Nem lehet elfelejteni ezt a remek gesztust és lehetetlen elfelejteni azt a napot!” – elevenítette fel a debütálásának nem mindennapi körülményeit Alberto Aquilani.



Legfrissebb hírek

Totti állítja, januárban nem sokon múlt, hogy 48 évesen visszatérjen a Serie A-ba

Olasz labdarúgás
2 órája

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
17 órája

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
19 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
22 órája

Visszatérhet a pályára Moise Kean – hivatalos

Olasz labdarúgás
22 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53

Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 19:57

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01
Ezek is érdekelhetik