A „Fal”, aki Del Piero nélkül nyolc bajnoki címről is lemarad: Andrea Barzagli

„Hosszú és nehéz folyamat volt, mire meghoztam a döntést, de ez a megfelelő pillanat arra, hogy visszavonuljak. Nem lesz könnyű kitalálni, hogy mi jöjjön ezután. Már gyerekkoromban megálmodtam magamnak, hogy futballista leszek, most pedig meg kell fontolnom alaposan, mi legyen a következő nagy álom.”

Senkit sem ért meglepetésként Andrea Barzagli áprilisi bejelentése. A 73-szoros olasz válogatott labdarúgó a 2018–2019-es idényben összesen tíz tétmérkőzésen léphetett pályára, az elmúlt években egyre több bajnokit hagyott ki kényszerűségből. A búcsúztató az Atalanta ellen jött el. Szavak helyett „meséljen” inkább az alábbi videó arról, hogy a 73-szoros válogatott, a Juventusban nyolc és fél idény alatt 281 tétmérkőzésen játszó, nyolcszoros olasz bajnok bekk mit jelent a drukkereknek és a csapattársaknak.

Barzagli Fiesoléban, Firenze egyik elővárosában született 1981. május 8-án. A futball alapjait a San Michele Cattolica Virtus, majd a Rondinella Firenze együttesénél szívta magába. 1998-ban a felnőttek között futballozott, igaz, csak a Serie D-ben – azt viszont rögvest meg is nyerte a Rondinellával. 2004-ben, az Ascolinál töltött két évadot követően már az élvonalbeli Chievo játékosaként lett U21-es Európa-bajnok az olasz válogatottal. Majd a veronaiaknál abban az időben jóval jobb kilátásokkal bíró Palermo csapott le rá, amelyben négy idényen át volt alapember.

Már az első palermói évében felnőttválogatott lett, Marcelo Lippi szövetségi kapitány pedig magával vitte a 2006-os németországi világbajnokságra is. Barzagli a Nesta, Cannavaro, Materazzi védőtrió mellett – vagyis inkább mögött – két mérkőzésen jutott szóhoz.

„Ha meglátom Fabio Grosso tizenegyesét, mai napig kiráz tőle a hideg. Ez a vébégyőzelem pályafutásom legfényesebb pontja. Még csak 25 éves voltam, fel sem tudtam fogni, mi történt. Utólag belegondolva sokkal jobban kellett volna élveznem. Hihetetlen élmény a mai napig” – emlékezett vissza a Gazzetta dello Sportban.

A friss világbajnokra már ekkor lecsapott volna a Juventus, de a Palermo kevesellte a torinóiak 10 millió eurós ajánlatát.

2008-ban a Wolfsburgnak (11 millióra) már nem mondtak nemet a szicíliaiak. Barzagli számára álomszerűen indult a németországi kaland, aFelix Magath vezette Wolfsburg az elmúlt két évtized legmeghökkentőbb bajnoki címét szerezte. Az olasz hátvéd pedig mind a 34 mérkőzésen pályára lépett a Bundesligában – mi több, minden találkozót végig is játszott.

Bár a viszonya nem volt felhőtlen Magathtal (ezt mondjuk jó néhány játékos elmondhatja még magáról), Barzagli mentalitására remek hatással volt a tréner. Az egyik edzésen például német válogatott csapattársát, Alexander Madlungot a hátára véve kellett felmásznia a wolfsburgi edzőközpont mellett található kaptatóra. A büntetést, és a vele járó némi fejmosást azért kapta, mert Magath szerint ellötyögte a tréninget – már nem először.

A folytatás a pályán már kevésbé alakult jól. A címvédő a következő évben még az Európa-liga-indulásról is lemaradt. Magathot menesztették, Barzagli pedig fokozatosan kiszorult a csapatból. Másfél évvel a bajnoki diadal után – és szerződése lejárta előtt fél évvel – 300 ezer euróért a Juventus csapott le az akkor már a visszavonulással kacérkodó, lassan 30 esztendős bekkre.

„Vacsoráztunk, csörgött a telefonom, de nem vettem fel, azt gondoltam, valaki a Wolfsburgból. De ilyenkor? Tíz óra felé indultam haza, megnéztem, ki keresett, erre látom, Del Piero. Rögvest visszahívtam. »Alex, zavarlak?« »Nem, Barza, azért hívlak, mert lenne egy fontos kérdésem– felelte. – Milyen fizikai állapotban vagy?« Nevetett, aztán kibökte a tervét. »A Juventus megkért, javasoljak egy védőt. Ide kell repülnöd az első géppel! Szükségünk van a tapasztalatodra!« – mondta. Én pedig elsőre szóhoz sem jutottam. Eszem ágában sem volt Torinóba menni, vissza akartam vonulni. Harmincévesen már nem volt kedvem az egészhez. »Elment az eszed! A Juvénál újjá fogsz születni. Gyere!« – s ezzel el is dőlt” – idézte fel évekkel később a sorsfordító estét.

Andrea Agnelli, a klub elnöke 2016-ban úgy jellemezte az átigazolást, mint „minden idők legjobb üzlete”. Mindezt úgy, hogy a sportigazgatói székben Giuseppe Marottával a Juventus ingyen szerezte meg Andrea Pirlót és mindössze nevelési kompenzációt fizetett Paul Pogbáért – szóval volt még néhány ígéretes transzfer a torinói csapatnál.

Az első fél év nem alakult jól Barzaglinak: ugyan tizenöt bajnokin pályára lépett, de ezek közül a Juve csak négyet tudott kapott gól nélkül lehozni és csupán hatot nyert meg – a csapat pedig a Serie A hetedik helyén zárt 2010–2011-ben.

Nyáron érkezett Antonio Conte, vele együtt a 3–5–2-es formáció és az olasz BBC-korszak. A Barzagli, (Leonardo) Bonucci, (Giorgio) Chiellini hármast csak egy-egy sérülés tudta megbontani. A Juventus 38 bajnokin mindössze húsz gólt kapott, 84 ponttal, 2003 után először lett (hivatalosan) bajnok (úgy, hogy a címét meg is tarthatta)...

Hogy milyen hamar milyen fontos lett a Juve öltözőjében, arról sokat elárul, hogy az idény utolsó mérkőzésén, az Atalanta ellen – védőtől szokatlanul – büntetőt végezhetett el. A társak azért adták neki a lehetőséget, mert a pályán lévők mindegyike lőtt már gólt az idényben, csak Barzagli nem.

A Juventusban ezen kívül még egyszer tudott a kapuba találni...

Persze egy védőt nem a góljai minősítenek. Barzagli is erre utalt, amikor 2016 tavaszán megszerezte a másodikat: az Atalantát(ki mást?) verték 2–0-ra idegenben.

„Jó érzés, hogy betaláltam, nem gyakran esik meg velem. De hogy őszinte legyek, nem vagyok boldog. Jobban is tudok védekezni annál, mint amit ma nyújtottam” – mondta a mérkőzést követően az olasz újságíróknak a szurkolók által ekkor már csak a „La Roccia”, azaz „a Szikla”, illetve a „The Wall”, „a Fal” beceneveken emlegetett bekk...

Az olasz rekordbajnokkal pont annyi Bajnokok Ligája-döntőben szerepelt, mint ahány találatot szerzett. A győzelem viszont egyszer sem jött össze neki. 2015-ben a Barcelonától 3–1-re, 2017-ben a Real Madridtól 4–1-re kaptak ki a „zebrák”.

„A Barcelona ellen tudtuk, hogy nem mi vagyunk a favoritok, és talán kicsit el is kényelmesedtünk. A Real Madrid ellen egészen más volt. Magabiztosan vágtunk neki a döntőnek, nagyszerű első félidőnk volt, talán sosem voltunk annyira elszántak a támadójátékban, mint akkor ott. Szívós, összeszokott csapatunk volt, de a Real tapasztalata, az, hogy mennyire hozzá vannak szokva a ki-ki meccsekhez, a második félidőben kiütközött. Egy döntőn 4–1-re kikapni pokolian rossz érzés.

Odahaza viszont szárnyaltak, úgy, hogy a BBC fénykorát jelentő, 2011 és 2016 közti öt idényben egyszer sem fordult elő a torinóiakkal, hogy 25 gólnál többet kaptak volna a 38 bajnoki forduló alatt.

„Én vagyok a legagresszívebb, keresem a lehetőségeket az egy az egyekre és próbálom levadászni a kapunktól lehető legtávolabb az ellenfeleket, párharcokat és így labdákat nyerve. Leo (Bonucci) a védekező karmesterünk, ő segít támadásokat indítani, ha megvan a labda, egyúttal lezárja a területeket, ha az ellenfél labdához jutna. Andrea pedig a professzorunk. Mindig a megfelelő helyen van, a megfelelő időben” – magyarázta Chiellini a Guardiannek adott 2016-os interjújában, mitől is működik olyan jól a hármasuk.

„Sok bajnokkal játszhattam az évek alatt, és mindig megpróbáltam elcsenni tőlük a titkaikat, trükkjeiket. De Barzagli az, akit a legjobban szerettem figyelni mind közül. Verhetetlen egy az egy ellen, az edzéseken nyújtott teljesítménye szintén lenyűgöző, mindig mindenbe száz százalékot tesz. Andrea mindenki számára igazi példakép lehet” – jellemezte veterán kollégáját Bonucci a Football Italia hasábjain. (Magath-hatás?)

„A BBC-t Conte álmodta meg, az ő ötlete volt a háromvédős rendszer, mégis úgy éreztük, mintha csak előre megírták volna. A legjobbat hoztuk ki egymásból. Egyetlen pillantásból is értettük, mit akar a másik. De volt mögöttünk még egy B, akiről nem lehet megfeledkezni. (Gianluigi) Buffon” – tekintett vissza a BBC-re Barzagli a Gazzettának adott búcsúinterjúban.

Az a Buffon, aki immár a PSG játékosaként sem tudta kihagyni Barzagli búcsúztatóját, és a helyszínről bejelentkezve kívánt minden jót a civil élethez egykori harcostársának.

A sztárallűröktől mentes, a közösségi médiát 2016-ig kerülő, sokszor észrevétlen, ám a pályán annál hasznosabb torinói nagy Fal elköszönt.