Milan: Gattuso és Leonardo is távozik a gárdától – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.28. 17:36
null
Leonardo lemondott a Milannál (Fotó: AFP)
Gennaro Gattuso után lemondott posztjáról Leonardo, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Milan sportigazgatója is – az olasz egyesület vezetősége mindkét szakember döntését elfogadta, távozásuk ezzel kedd délután hivatalossá vált.

 

A brazil szakember tavaly nyáron, a milánóiaknál végbemenő tulajdonosváltás után tért vissza az együtteshez, s vette át a sportigazgatói szerepkört, ám az olasz lapok hetek óta cikkeztek, hogy már egy idény után elhagyhatja a gárdát, mivel az együttes vezetősége nem volt maradéktalanul elégedett a munkájával.

A Milannál aztán kedden előbb Gennaro Gattuso vezetőedző, őt követően pedig Leonardo is benyújtotta a lemondását – ahogy az olasz klub hivatalos honlapján olvasható, a vezetőség mindkét szakember döntését elfogadta, ezzel az ő távozásuk biztossá vált.

Olasz sajtóhírek szerint Paolo Maldini is hamarosan búcsúzik, igaz, őt a tulajdonosi kör mindenképp szeretné megtartani, ám a milánóiak legendája állítólag nincs kibékülve a vezetőség jövőbeli elképzeléseivel.

Legfrissebb hírek

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
40 perce

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
3 órája

Visszatérhet a pályára Moise Kean – hivatalos

Olasz labdarúgás
3 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
22 órája

Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Olasz labdarúgás
Tegnap, 19:57

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:01

Balogh Botond kezezése döntött, Udinében hagyta a pontokat a Parma

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 22:48

Nem tudott a tabella élére ugrani a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 20:05
Ezek is érdekelhetik