Inter: Icardi 1.5 millió euró kártérítést követel a klubtól

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.08.31. 11:27
null
Icardi és felesége bekeményített, a bíróságon követelnék ki, hogy a támadó visszatérjen a keretbe (Fotó: AFP, archív)
Olasz sajtóhírek szerint Mauro Icardi 1.5 millió eurót követel az Internazionalétól, amelynek vezetői nem engedik a labdarúgónak az edzések látogatását.

 

Icardi viszonya az előző idényben romlott meg a klubbal, miután februárban tisztázatlan körülmények között megfosztották a csapatkapitányi karszalagtól.

Állítólagos sérülése miatt hetekig nem volt a csapattal, majd miután az idény végén visszatért, nyáron az új vezetőedző, Antonio Conte közölte, nem számol a csatárral.

Icardi felesége és ügynöke, Wanda Nara többször is elmondta, hogy a labdarúgó több ajánlatot is visszautasított a nyáron, mert a milánói klubnál akar maradni, de Beppe Marotta ügyvezető és Javier Zanetti alelnök leszögezte, hogy nem számolnak Icardival.

Bár arról is pletykáltak, hogy Icardi egy szerződéshosszabbításért cserébe elfogad egy monacói kölcsönadást, ebből semmi sem lett, sőt, a La Gazzetta dello Sport legfrissebb értesülései szerint a futballista és felesége 1.5 millió eurós kártérítést követel jogi úton a klubtól, amely a mellőzésével kárt okoz neki. A Gazzetta szerint Icardi így kényszerítené ki, hogy beengedjék az edzésekre.

Korábban az Inter is a bírósághoz akart fordulni annak érdekében, hogy valahogy megszüntesse Icardi élő szerződését, de ebből eddig nem lett semmi.

Csütörtök este az Inter kerete közös vacsorán vett részt, a Manchester Unitedtól kölcsönvett Alexis Sánchez is ott volt, csak Icardi nem.

Legfrissebb hírek

Meglepetés: felmentették a szexuális erőszak miatt elítélt Dani Alvest

Spanyol labdarúgás
20 órája

Visszavonulása után sem bírt magával: Joey Bartont felfüggesztett börtönre ítélték

Angol labdarúgás
2025.03.25. 17:37

Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

Olasz labdarúgás
2025.03.19. 16:53

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29
Ezek is érdekelhetik