„Miért ne nyerhetnénk meg a Scudettót?” – így lett a Lazióból valódi aranyesélyes

„Miért ne nyerhetnénk meg a Scudettót?”

Szergej Milinkovics-Szavics az Inter ellen szerzett győztes gólját (2–1) követően teljesen felszabadultan nyilatkozhatott. S nem győzte dicsérni a Lazio csapategységét.

„Igen, gólt szereztem, de az egész csapat érdeme a győzelem. Ismét bizonyítottuk, amit már korábban is mondtam, nemcsak egy csapat, hanem igazi család vagyunk. És ugyanígy megyünk tovább az úton” – lelkendezett a középpályás a Sky Sport Italiának.

„Remek meccset játszottunk egy nagyon erős ellenféllel. Olyan ellenféllel, amely az első huszonhárom fordulóban csupán egyszer kapott ki. Nagy tempót diktáltunk, és ezt az egész meccsen tartani tudtuk” – vette át a szót a Lazio vezetőedzője, Simone Inzaghi.

Győzelmével a római csapat – kijelenthető – a Juventus első számú kihívójává lépett elő a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Annak a Juventusnak, amely az előző nyolc idényben bajnok lett, és amely ellen 2019 végén az Olasz Szuperkupát már behúzta Inzaghi csapata.

„Hosszú évek következetes munkája van abban, hogy most itt tartunk” – tekintett túl az Inter elleni győzelmen Inzaghi.

Annyi biztos, nem lehet csak szerencséről beszélni a Lazio esetében. A csapat sorozatban a 19. bajnokiján maradt veretlen, ez új klubrekord. A 2019–2020-as kiírás eddig eltelt részében a legkevesebb gólt kapta: 24 mérkőzésen 21-et. Miközben a második legtöbbet szerezte, 55-öt (az Atalanta 63-mal vezet). A Lazio emellett új győzelmi rekordot is felállított az egymás után megnyert 11 találkozóval. A sorozatnak január 26-án az AS Roma elleni 1–1-es derbi vetett véget.

Az eredménysor egyik „gyöngyszeme” egy döntetlen: 2019. október 19-ét aligha feledik az Olimpicóba kilátogató Lazio-drukkerek: a 69. percben még az Atalanta vezetett 3–0-ra, aztán jött Ciro Immobile, aki tizenegyesből szépített, adott egy gólpasszt Joaquín Correának, majd a 93. percben ismét értékesített egy büntetőt, ezzel megmentve az egyik pontot a rómaiaknak.

„Az Atalanta egyértelműen jobb volt az első félidőben, de igazi csapatként reagáltunk a kialakult helyzetre. Szerintem mind a két tizenegyes egyértelmű volt, kár erről beszélni. Megdolgoztunk az egyenlítésért. Ez a döntetlen nem változtat túl sokat a tabellán elfoglalt helyzetünkön, ugyanakkor lendületet kell adnia a folytatásra. Amit ma elértünk, ugródeszka lehet az idény hátralévő részére” – fogalmazott Inzaghi, s mondhatjuk, a próféta szólt belőle.

A ma már 43 esztendős szakvezető 2016 áprilisában, először mint ideiglenesen megbízott tréner, majd nyártól – Marcelo Bielsa mindössze két napig tartó regnálása után – mint véglegesített vezetőedző irányítja a Laziót. Az első teljes idényének végén kezdett kísérletezni a háromvédős játékrendszerekkel. Ez az a formáció, amely mostanra teljesen a Lazio sajátja lett, nem mellékesen úgy fest: teljesen be is érett.

Igaz, ehhez a 2008-as visszavonulása óta a Lazió sportigazgatói székében ülő Igli Tare meglátásaira is szükség volt. A korábbi albán válogatott labdarúgó remek érzékkel nyúlt az elmúlt években a fiatal tehetségekhez, illetve azokhoz a rutinosabb futballistákhoz, akiket máshol már „kukáztak”. Elég csak egyetlen névként a Németországban és Spanyolországban is megbukó, a Laziónál viszont másodvirágzásba kezdő Immobilét említeni.

A totalfootballanalysis.com már ősszel részletesen kibontotta Inzaghi taktikáját, az egykori támadó csapatát kifejezetten sokoldalúnak és komplexnek leírva. Mint az elemzés rámutat, a Lazio legnagyobb erőssége, hogy nincs egyetlen igazi erőssége. Labdabirtoklásnál képes rövid passzos játékkal támadást építeni, de nem idegen tőle a gyors és hatékony kontrajáték sem. Védekezésben egyaránt hajlamos magasan meghúzni az utolsó védelmi vonalat és letámadni, mint ahogyan az ellenfélhez igazodva, annak egy-egy kulcsjátékosát akár klasszikus emberfogással is kivonni a játékból.

Egyvalami viszont állandó: a három védő. Inzaghi főleg a 3–5–2-es és a 3–5–1–1-es felállást alkalmazza, mindez garantálja csapata számára a mezőnyfölényt a pálya közepén, miközben teret nyit a széleken a labdaszerzések utáni kontrákhoz. Érdekesség, hogy az öt középpályás gyakran változtatja a helyét, az alapcsapatból Lucas Leiva, Marco Parolo, Szergej Milinkovics-Szavics, Senad Lulic, Luis Alberto és/vagy Correa is gyakran változtatja a pozícióját.

A támadójáték hatékonyságának kulcsa mégis leginkább Immobile. A 29 éves csatár élete formáját hozza, 24 bajnokin 26 találatnál jár. Emberöltőkre visszanyúló rekordokat ostromol az olasz élvonalban: többek között beállította már Antonio Valentín Angelillo 1959-es csúcsát. Olaszországban legutóbb akkor fordult elő, hogy egy csatár 21 forduló alatt 25-ször volt eredményes. Aztán pedig most… Immobile Luis Alberto és Correa előtt, vagy a klasszikus centert játszó Felipe Caicedo mögött/mellett is komfortosan mozog.

Tare és Inzaghi az elmúlt években tudatosan erősítette meg a támadószekciót, illetve még két kulcspontra kerestek játékosokat: a középpálya szélére, ahol a védekezésben és a támadásban egyaránt hasznos futballistákat, valamint a védelem tengelyébe egy igazi vezért akartak igazolni.

A kirakós utolsó eleme Francesco Acerbi volt. A ma már 32 esztendős válogatott bekk 2018 nyarán, az épp az Interhez távozó Stefan de Vrij helyére jött. Ahhoz képest, hogy azóta csak egy bajnokiról hiányzott – azt is eltiltás miatt –, a Sassuolónak kifizetett 10.5 millió eurós vételár kifejezetten baráti volt.

A Football Italia egyik korábbi cikkében csak úgy jellemzi Acerbi eddigi laziós korszakát: „Az a játékos, akire a csapatnak a legnagyobb szüksége volt. A stílusa tökéletesen passzol a Lazio stílusához. A pályán igazi vezér, és különleges játékkapcsolatot alakított ki a kapussal és a közvetlenül előtte játszó középpályásokkal is. Ezen kapcsolatnak köszönhetően a Lazio kontratámadásai még dinamikusabbak, veszélyesebbek lettek.”

A harmadik szinte nélkülözhetetlen elem – a most épp sérült – Senad Lulic. A már 34 esztendős bosnyák szélső már 2017 óta Inzaghi jobb keze, mint a Lazio csapatkapitánya. Ha a pályán nem is nyújt minden héten kimagaslót, óriási szerepe van a Milinkovics-Szavics által is hangsúlyozott csapategységben, igazi vezér és remek motiváló az öltözőn belül.

Nemcsak a pályán, hanem a vezetőségben is remek az egység. Inzaghi taktikája és a Tare szemfülességével kialakított keret remekül egészíti ki egymást.

Míg az elmúlt években a Lazio egyik nagy problémája a viszonylag rövid kispad volt, addig a 2019–2020-as évadra ezen is sikerült javítani. No nem annyit, hogy az Európa-ligával kiegészült háromfrontos küzdelmet zökkenőmentesen vegye, de annyira igen, hogy a bajnokságban kissé foghíjasan is legyen kellő alternatívája Inzaghiéknak.

Miközben 34 millió euróért cserébe engedtek el futballistákat, csupán 5 millió eurónyi plusz befektetéssel olyan játékosokat tudtak megszerezni, mint a SPAL-tól jött Manuel Lazzari, az FC Köbenhavntól igazolt Denis Vavro, vagy a Málagából csupán 2 millió euróért elcsábított Jony, így már a keret „mélységével” sincs akkora gond Rómában. Eközben a Juventusnál 223.5 millió ment el és – már a téli váltásokat is számolva – 201 millió jött be, az Internél pedig 178 milliós játékosvásárlásra csupán 69.19 milliónyi eladás jutott.

A kétszeres bajnok Lazio legutóbb az 1999–2000-es évadban volt aranyérmes, akkor Sven-Göran Erikssonnak hívták a csapat trénerét. Azóta a legjobb eredménye három harmadik hely volt a Serie A-ban (2000–2001, 2006–2007 és 2014–2015). A csapat életében már az is nagy szó lenne, ha újra a Bajnokok Ligájában indulhatna, ez legutóbb a 2007–2008-as kiírásban jött össze: akkor a csoport negyedik helyén végzett. A 2015-ös bronz után viszont a selejtezőben elvérzett a Bayer Leverkusennel szemben…

„Hogy egy szinten vagyunk-e az Interrel és a Juventusszal? Ha ki tudjuk hozni magunkból a lehető legjobbat, akkor igen, képesek lehetünk felvenni velük a versenyt. De ehhez nem engedhetünk ki egy pillanatra sem. Hosszú utat jártunk be, hogy a legjobbakkal küzdhessünk, viszont még mindig rengetek buktató, rengeteg akadály áll előttünk, amit csakis csapatként vehetünk sikerrel” – mondta Inzaghi néhány héttel ezelőtt egy sajtótájékoztatón, bizakodó, ám nem egyértelmű választ adva arra, reális-e az újabb Scudettóról álmodozni Róma égszínkék-fehér szegleteiben.

Csapat. Csapat. Csapat.

Úgy fest, ez a kulcsszó.

„(Az Inter ellen) hiányzott a csapatkapitányunk, Lulic, aki az ilyen fontos mérkőzésekkor mindig képes előlépni és pluszt adni a keretnek. De itt volt Jony és Marusics, ők a pályán csodálatosan töltötték be a helyét. Beszélhetnénk arról, hogy egyénenként ki milyen jól játszott, de a legfontosabb úgyis az lenne, hogy mennyire remek csapatunk volt” – mondta vasárnap este Simone Inzaghi.

„Jönnek a sérülések, jönnek az eltiltások, de valaki mindig előlép, mindig erősek tudunk maradni. Kiegyensúlyozottak és szervezettek voltunk, a csapatnak megvan az egyértelmű identitása, mindenki úgy küzd a másikért, mintha csak egy családtagjáról lenne szó. Négy éve vagyunk együtt, csodálatos az a kapcsolat, ami kiépült köztünk. Az előző szezonban az emberek egy része csak arról beszélt, a Lazio csupán a nyolcadik lett, de közben összejött a kupagyőzelem. Erre összpontosítottunk az utolsó hónapokban. Ez is azt bizonyítja számunkra, ha valamit igazán a fejünkbe veszünk, képesek vagyunk elérni a kitűzött célt.”

A Juventus és az Inter nagy pechje, hogy a Lazio számára idén már csak a bajnokság lehet a cél.

„Miért ne nyerhetnénk meg a Scudettót?” – kérdezte Milinkovics-Szavics.

Mindezek alapján tényleg, miért ne?!