Juventus: Gianluigi Buffon még két évre tervez

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.03. 15:09
null
Gianluigi Buffon még két évre tervez (Fotó: AFP)
Jelenlegi tervei szerint legkésőbb 2023 nyarán vonul vissza Gianluigi Buffon, a Juventus labdarúgócsapatának világbajnok kapusa – írja az MTI.

 

A 43 éves kapus a The Guardiannek adott interjút, melyben azt is megjegyezte, nincs kizárva, hogy már a jelenlegi szezont követően lezárja karrierjét.

„Nézze, a fejemben van egy végső határ, egy maximum, amíg még játszhatok, és ez 2023 júniusa” – mondta a legendás kapus, akinek jelenlegi szerződése júniusban jár le, de sajtóhírek szerint mindkét fél hajlik a folytatásra.

Buffon 1995-ben mutatkozott be az olasz Serie A-ban, a Parma csapatában, majd 2001-ben szerződött át a Juventushoz, és – a 2018–2019-es idényt leszámítva, amikor a Paris Saint-Germain légiósa volt – azóta is a torinóiaknál szolgál. A Juvéban eddig 681 mérkőzésen védett, az olasz válogatott színeiben 176 alkalommal szerepelt 1997 és 2018 között.

Torinói visszatérése óta a veterán olasz futballista a lengyel Wojciech Szczesny mögött a második számú kapus a Juventusban. A mostani kiírásban eddig tíz meccsen védett.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

A Juventushoz igazolhat a Newcastle védője – sajtóhír

Minden más foci
2025.02.03. 10:16

BL-legek: Vangelisz Pavlidisz triplája árnyékba szorult, a Bologna történelmi győzelme Sahin állásába került

Bajnokok Ligája
2025.01.22. 10:18

Juventus: kármentés vagy az építkezés második szakasza?

Olasz labdarúgás
2025.01.15. 20:09

Az utolsó percben mentett pontot a Juventus a sereghajtó ellen

Olasz labdarúgás
2024.12.14. 22:47

A tartalékos Juventus elhozott egy pontot Milánóból

Olasz labdarúgás
2024.11.23. 19:54

A Juventus hosszabbított a stuttgartiak ellen remeklő kapussal

Olasz labdarúgás
2024.10.23. 17:41

Perin hatalmas bravúrjai ellenére is kikapott odahaza a Juventus

Bajnokok Ligája
2024.10.22. 23:06
Ezek is érdekelhetik