Genoa: nemi erőszak vádjával letartóztatták a klub U21-es válogatottját

Vágólapra másolva!
2022.03.29. 13:05
null
Portanova (jobbra) másfél héttel ezelőtt még első bajnoki góljának örülhetett (Fotó: AFP)
A Genoa 21 éves középpályását, Manolo Portanovát az olasz rendőrség előzetes letartóztatásba helyezett, miután 10 hónapos nyomozást követően megvádolták azzal, hogy tavaly május végén egy sienai lakásban három társával – köztük egy kiskorú elkövetővel – megerőszakoltak egy 21 éves nőt. A tárgyalás június 7-én kezdődik a sienai bíróságon – közölte az olasz ANSA hírügynökség.

Az ANSA beszámolójából kiderül, hogy Portanovát az eset tavaly nyári kipattanásakor házi őrizetbe vették, ám ezt később felfüggesztették. A hatóságok mostanra jutottak el odáig a nyomozati munkával, hogy nemi erőszak csoportos elkövetésének gyanúja miatt vádat emeljenek a labdarúgó és társai ellen. A két másik felnőtt korú elkövető egyike rokona a labdarúgónak.

Az olasz utánpótlás válogatottak szamárlétráját végigjáró Manolo Portanovát a Genoa tavaly télen szerződtette a Juventustól, s az idényben eddig 17 bajnoki mérkőzésen lépett pályára – első gólját a legutóbbi bajnoki fordulóban a Torino ellen szerezte.

Manolo Portanova édesapja Daniele 1998 és 2014 között több mint 300 mérkőzésen szerepelt az olasz élvonalban – ő is játszott a Genoában, de megfordult a Napoli, a Messina, a Bologna és a Siena csapatainál is.

Legfrissebb hírek

Miretti és Malinovszkij hozták össze a Genoa győzelmét a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.03.14. 22:46

Egy gól itt, egy gól ott – döntetlen a Cagliari és a Genoa alsóházi rangadóján

Olasz labdarúgás
2025.03.07. 22:43

Totti állítja, januárban nem sokon múlt, hogy 48 évesen visszatérjen a Serie A-ba

Olasz labdarúgás
2025.03.04. 14:00

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01

Saját magát verte meg a Milan Torinóban; kínkeservesen harcolta ki a győzelmet az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.22. 22:44

Hajrágólokkal nyert a Genoa a Venezia ellen

Olasz labdarúgás
2025.02.17. 22:59

Közel két hónap után újra nyert otthon a Fiorentina a bajnokságban

Olasz labdarúgás
2025.02.02. 17:18

Nem bírt egymással a Venezia és a Hellas Verona; fejes gólokkal verte meg a sereghajtót a Genoa

Olasz labdarúgás
2025.01.27. 22:40
Ezek is érdekelhetik