Napoli: meglepetés! Walter Mazzarri váltja Rudi Garciát – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.14. 17:00
null
Walter Mazzarri (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) címvédőként érdekelt Napoli a hivatalos honlapján közölte, hogy felmentette a munkavégzés alól Rudi Garcia vezetőedzőt.

 

A háromszoros olasz bajnok együttes nem sokkal ezután a hivatalos Twitter-oldalán közölte, hogy a távozó francia tréner helyét Walter Mazzarri veszi át a kispadon.

A 62 esztendős Mazzarri korábban 2009 és 2013 között irányította a Napolit, amelyet a klub története során először bejuttatott a Bajnokok Ligájába, majd 2012-ben megnyerte vele az Olasz Kupát is. Ezt követően megfordult az Internél, a Watfordnál, a Torinónál és a Cagliarinál is – legjobb eredménye egy bajnoki hetedik helyezés volt a Torino kispadján, amely így elindulhatott az Európa-ligában.

Aurelio Laurentiis klubelnök, egyben tulajdonos döntése azért meglepő, mert az olasz sportsajtó kész tényként közölte, hogy a horvát Igor Tudor váltja Rudi Garciát a kispadon. Fabrizio Romano olasz transzferguru szerint végül az döntött Mazzarri mellett, hogy a veterán tréner beleegyezett az idény végéig szóló szerződés aláírására – erre Tudor nem volt hajlandó.

 


AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 12 10 1 1 29–6 +23 31
2. Juventus 12 9 2 1 19–7 +12 29
3. Milan 12 7 2 3 20–14 +6 23
4. Napoli 12 6 3 3 24–13 +11 21
5. Atalanta 12 6 2 4 20–11 +9 20
6. Fiorentina 12 6 2 4 20–16 +4 20
7. Roma 12 5 3 4 22–14 +8 18
8. Bologna 12 4 6 2 13–10 +3 18
9. Monza 12 4 5 3 13–11 +2 17
10. Lazio 12 5 2 5 13–13 0 17
11. Torino 12 4 4 4 10–14 –4 16
12. Frosinone 12 4 3 5 17–20 –3 15
13. Lecce 12 3 5 4 13–16 –3 14
13. Genoa 12 4 2 6 13–16 –3 14
15. Sassuolo 12 3 3 6 16–21 –5 12
16. Udinese 12 1 8 3 8–15 –7 11
17. Empoli 12 3 1 8 5–21 –16 10
18. Cagliari 12 2 3 7 12–24 –12 9
19. Verona 12 2 2 8 7–16 –9 8
20. Salernitana 12 5 7 8–24 –16 5
Legfrissebb hírek

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

Thiago Mottát meneszthetik, korábbi Juventus-játékos ülhet le a kispadra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 13:53

Egy idény után távozhat Liverpoolból Federico Chiesa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.22. 12:12

Paulo Dybala évadjának vége

Olasz labdarúgás
2025.03.20. 14:01

Ultimátumot kapott Thiago Motta a Juventus vezérkarától – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 11:18

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

Nagyon nem megy a Juventusnak, amely az Atalanta után a Fiorentinától is jókora pofont kapott

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 20:04
Ezek is érdekelhetik