Olasz Kupa: a Genoa szenvedve nyert a másodosztályú csapat ellen

Vágólapra másolva!
2023.11.01. 23:59
null
Albert Gudmundsson volt a Genoa hőse (Fotó: AFP)
A Genoa 2–1-re legyőzte a másodosztályú Reggianát, s bejutott a legjobb 16 közé az Olasz Kupában. A Parma meglepetésre idegenben aratott 4–2-es diadalt a Lecce ellen, a Cagliari hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást az Udinese ellen.

 

A Reggiana igencsak megnehezítette a Genoa dolgát az Olasz Kupában – a másodosztályú csapat a 37. percben bevette a házigazda kapuját, a szünetben pedig vezetett is. A fordulás után azért nem kellett sokat várni a hazaiak egyenlítésére, ám a továbbjutást nem tudták kivívni a rendes játékidőben. A Genoát végülAlbert Gudmundsson mentette meg, az izlandi csatár a hosszabbítás 9. percében szerzete meg a győztes gólt, így csapata ott lesz a nyolcaddöntőben.

Nem maradtak el az izgalmak a Lecce és a Parma összecsapásán, a vendégek az első fél órában kétszer is betaláltak, az élvonalbeli csapatnak nem volt válasza. A Lecce a szünetben összekapta magát, az 54. percben a szépítés, bő húsz perccel később az egyenlítés is összejött. Sokáig úgy nézett ki, hogy hosszabbítás következhet, ám a 94. percben a csereként pályára lépő Marin Pongracic öngólt vétett, ráadásul a 98. percben még egy tizenegyest is kapott a Lecce, és Dennis Man nem hibázta el – a vendégek 4–2-re győztek.

Az Udinese a második félidő derekán megszerezte ugyan a vezetést, ám a Cagliari a hajrában kiegyenlített, a hosszabbításban pedig a győztes gólt is elérte.

OLASZ KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Genoa–Reggiana (II.) 2–1 – h. u.
Lecce–Parma (II.) 2–4
Udinese–Cagliari 1–2 – h. u.

Legfrissebb hírek

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:01

Balogh Botond kezezése döntött, Udinében hagyta a pontokat a Parma

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 22:48

Beltrán kihagyott tizenegyese is belefért a Fiorentinának a Lecce ellen

Olasz labdarúgás
2025.02.28. 22:52

Thiago Motta a Juventus kupakiesése után: Ma elértük a mélypontot

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 10:44

Kiesett a címvédő: a Juventus tizenegyesekkel búcsúzott az Olasz Kupától

Olasz labdarúgás
2025.02.26. 23:08

Olasz Kupa: Arnautovic káprázatos bombája után elődöntős az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.25. 23:18

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Saját magát verte meg a Milan Torinóban; kínkeservesen harcolta ki a győzelmet az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.22. 22:44
Ezek is érdekelhetik