Gyász: súlyos betegség következtében elhunyt a legendás olasz futballista, Salvatore Schillaci

Gianni Infanino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke is megemlékezett a legendás olasz csatárról. „Azok a varázslatos esték a '90-es olaszországi világbajnokságon – kezdte közösségi média-bejegyzésében Infantino. – A tágra nyílt szemeid a góljaid után. A magasba lendülő karjaid, miközben rohanva ünnepelsz. Az a tavasz, amely meghatározott egy karriert, Palermótól az örökkévalóságig. Drága, Toto Schillaci, te egy csodálatos király voltál, a népből jöttél, és nagyságod ellenére megőrizted ezt a kapcsolatot. Ébredj fel, bárhol is vagy! Fuss! És addig dúdoljuk magunkban a 90-es vébé hivatalos dalát, a „Varázslatos éjszakák”-at. Az nem egy tündérmese volt, hanem a Te meséd. Akkor még nem tudták, de neked írták."

Akinek hozzám hasonlóan az 1990-es világbajnokság volt az első nagy futballélménye, annak a szívéből örökre kitörölhetetlen Salvatore Schillaci. Nemcsak a házigazda olaszoknak festette kékre az eget 1990 nyarán. Én Marco van Basten, Ruud Gullit és Frank Rijkaard miatt a hollandoknak szurkolva kezdtem a vb-t, de részben Schillacinak köszönhetően az olaszok híveként fejeztem be, és azóta is úgy maradtam. Pedig ők is csak bronzérmet nyertek hazai pályán, ami nagy csalódással ért fel, de őt aztán nem érhette kritika, a semmiből berobbanva lett vb-gólkirály, mesebeli módon: egy évvel korábban még a másodosztályú Messinában játszott, és csak az olaszok hatodik számú csatárának számított a vb-keretben Gianluca Vialli, Roberto Mancini, Andrea Carnevale, Roberto Baggio és Aldo Serena mögött. Ám Azeglio Vicini az első meccsen az osztrákok ellen 0–0-nál beküldte a 76. percben, két perccel később megszerezte a meccs egyetlen gólját, és többé nem adta át a helyét. Úgy lett gólkirály, hogy csak fontos gólokat szerzett: az osztrákok után a csehszlovákok elleni, majd a nyolcaddöntőben az Uruguayjal szembeni 2–0-nál is az övé volt az első, az írek elleni negyeddöntőben pedig az egyetlen találat, mint ahogy az argentinok elleni elődöntő egyetlen olasz gólja is. Majd a bronzmeccs 86. percében is ő lőtte a győztes gólt az angoloknak. Lehet, összesen csak 16-szor volt válogatott, és sok nagy trófeát nem nyert (a Juvéval behúzott egy UEFA-kupát és egy Olasz Kupát, illetve 1990-ben második lett Lothar Matthäus mögött az Aranylabda-szavazáson), lehet, hogy „egynyári csoda” volt, de 1990 az ő nyara volt. És az enyém, nyolcévesen, fülig belezúgva ebbe a csodálatos játékba.

Tavaly januárban Gianluca Vialliról kellett nekrológot írnom, akit épp Schillaci szorított ki abból az olasz csapatból, és aki szintén hatvanéves kora előtt távozott. Emlékezetesek Dino Baggio pár évvel ezelőtti vádjai, miszerint annak idején olyan tiltott szereket kaphattak, amik rákot okozhatnak (az akkor a szintén a Serie A-ban futballozó szerb Szinisa Mihajlovics is rákban halt meg 2022-ben). „Bármit vettünk be, az orvosi ellenőrzés alatt állt – mondta Schillaci, miután vastagbélrákot diagnosztizáltak nála. – Hogy a megbetegedések azzal lennének összefüggésben? Nem hiszem, nem akarom elhinni, remélem, nem így van.”  Félő, sosem tudjuk meg.

De immár sötét felhők is beúsztak Italia '90 azúrkék egébe.

 Bodnár Zalán