Kétgólos előnyt szórakozott el a Como a Bologna ellen, Empoliban botlott a Juventus

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.09.14. 20:00
Iling-Junior tekerésével mentett pontot a Bologna (Fotó: Imago Images)
Két döntetlen született az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 4. fordulójának első két mérkőzésén.

Biztatóan kezdett az újonc Como odahaza a Bologna ellen: Nicolo Casale öngólja már az 5. percben előnyhöz juttatta Cesc Fabregas csapatát, majd a szünet után Strefezza passzából Patrick Cutrone lőtt a bal alsó sarokba. A jelenlegi idényben a Bajnokok Ligája főtábláján is érdekelt vendégcsapat az utolsó negyedórában kapta össze magát: a 76. percben Santiago Castro váltott gólra egy blokkról levágódó labdát, majd jött az Aston Villától kölcsönvett Samuel Iling-Junior, s a ráadás első percében parádés mozdulattal tekert a jobb felső sarokba, beállítva a 2–2-es végeredményt.  


Veretlen csapatok összecsapását hozta az Empoli és a Juventus meccse: a hazaiak két döntetlennel és egy győzelemmel, míg a vendégek két sikerrel és egy Roma elleni remivel indították az évadot. Az előzetesen egyértelmű favoritnak tartott „zebrák” komoly mezőnyfölényben játszották végig a mérkőzést, de nem tudták feltörni a Salvatore Sullo által összerakott védelmet – beszédes, hogy az Empoli kapusának csak háromszor kellett védenie, akárcsak a másik oldalon Mattia Perinnek. A végeredmény 0–0 lett: a pragmatikus, reaktív futballal előrukkoló Empoli elérte a célját, míg Thiago Motta csapata a Bajnokok Ligájában feledtetheti a botlást. 

OLASZ SERIE A
4. FORDULÓ
Como–Bologna 2–2 (Casale 5. – öngól, Cutrone 53., ill. Castro 76., Iling-Junior 90+1.)
Empoli–Juventus 0–0

Később
Milan–Venezia 4–0 (Hernández 2., Gabbia 16., Pulisic 25. – 11-esből, Abraham 29. – 11-esből)
Kiállítva: Caviglia (Venezia, 73.) 

Vasárnap
12.30: Genoa–Roma (Tv: Match4)
15.00: Atalanta–Fiorentina
15.00: Torino–Lecce
18.00: Cagliari–Napoli (Tv: Match4)
20.45: Monza–Internazionale

Hétfő
18.30: Parma–Udinese
20.45: Lazio–Verona (Tv: Match4)

1. Juventus4226–0+68
2. Internazionale3218–2+67
3. Torino3215–3+27
4. Udinese3214–2+27
5. Verona3215–3+26
6. Napoli3215–4+16
7. Empoli4133–2+16
8. Milan41219–6+35
9. Lazio31116–5+14
10. Parma31114–404
11. Genoa31113–4–14
12. Fiorentina333–303
13. Atalanta3125–6–13
14. Bologna4314–7–33
15. Lecce3121–6–53
16. Monza3212–3–12
17. Roma3211–2–12
17. Cagliari3211–2–12
19. Como4223–7–42
20. Venezia4131–8–71
A SERIE A ÁLLÁSA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik