Serie A: Baloghék kettővel vezettek, mégis kikaptak az élre álló Udinesétől

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.09.16. 20:29
Fotó: Getty Images
Az Udinese 3–2-re legyőzte a Parmát idegenben, a Lazio hazai pályán nyert 2–1-re a Verona ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 4. fordulójában, hétfőn.

PARMA–UDINESE

Az Udinese jó formában várhatta a Parma elleni összecsapást, hiszen az első három mérkőzéséből  kettőt megnyert, egyszer döntetlent játszott. Ami a hazaiakat illeti, négy pontot gyűjtöttek a negyedik forduló előtt.

A Balogh Botonddal felálló Parma kezdte jobban a találkozót, Enrico Del Prato egy jobb oldali szöglet után kapásból volt eredményes. A hazai csapat az első félidő végén megduplázta az előnyét – Ange-Yoan Bonny szépen fordult le a védőjéről, majd spiccel talált be, a labda a bal kapufáról pattant be.

A szünet után teljesen megváltozott a meccs képe: a 49. percben Lorenzo Lucca bólintott a kapuba, szűk húsz perccel később pedig Florian Thauvin közelről ki is egyenlített. Nem volt vége a hazaiak lejtmenetének, a 73. percben Mandela Kéita kiállítás sorsára jutott, amit perceken belül meg is büntetett az Udnese – Thauvin volt ismét szemfüles, s egy kipattanóra reagált a leggyorsabban az ötös vonalánál.

A harmadik vendéggólra nem volt válasza Baloghéknak, az Udinese nyerni tudott, s a tabella élére állt. A magyar válogatott védőjét egyébként a 89. percben cserélték le. 

LAZIO–HELLAS VERONA

Gyors gólváltással indult az esti mérkőzés – Boulaye Dia szép, lapos lövésével már az 5. percben vezetett a Lazio, ám Casper Tengstedt révén szinte azonnal kiegyenlített a Verona, miután a csatár higgadtan értékesített egy ziccert. 

A 20. percben ismét a hazaiak örülhettek, Taty Castellanos talált be bal oldali szöglet után. A Lazio számos nagy helyzetet alakított ki a meccsen, azonban újabb gólt nem szerzett, igaz nem is kapott: 2–1-gyel ért véget a találkozó. 

A rómaiak a három pontnak köszönhetően feljöttek a tabella hatodik helyére. 

OLASZ SERIE A
4. FORDULÓ 
Parma–Udinese 2–3 (Del Prato 2., Bonny 43., ill. Lucca 49., Thauvin 68., 77.)
Kiállítva: M. Keita 75.
Lazio–Hellas Verona 2–1 (Dia 5., Castellanos 20., ill. Tengstedt 7.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Como–Bologna 2–2 (Casale 5. – öngól, Cutrone 53., ill. Castro 76., Iling-Junior 90+1.)
Empoli–Juventus 0–0
Milan–Venezia 4–0 (Hernandez 2., Gabbia 16., Pulisic 25. – 11-esből, Abraham 29. – 11-esből)
Kiállítva: Nicolussi Caviglia (Venezia, 73.) 

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Cagliari–Napoli 0–4 (Di Lorenzo 18., Kvarechelia 66., Lukaku 71., Buongiorno 90+3.)
Atalanta–Fiorentina 3–2 (Retegui 21., De Ketelaere 45., Lookman 45+1., ill. Martínez Quarta 15., Kean 32.)
Torino–Lecce 0–0
Monza–Internazionale 1–1 (Mota 81., ill. Dumfries 88.)

   
  1. Udinese

4

3

1

7–4

+3

10

  2. Napoli

4

3

1

9–4

+5

9

  3. Internazionale

4

2

2

9–3

+6

8

  4. Juventus

4

2

2

6–0

+6

8

  5. Torino

4

2

2

5–3

+2

8

  6. Lazio

4

2

1

1

8–6

+2

7

  7. Verona

4

2

2

6–5

+1

6

  8. Empoli

4

1

3

3–2

+1

6

  9. Atalanta

4

2

2

8–8

0

6

10. Milan

4

1

2

1

9–6

+3

5

11. Genoa

4

1

2

1

4–5

–1

5

12. Parma

4

1

1

2

6–7

–1

4

13. Lecce

4

1

1

2

1–6

–5

4

14. Fiorentina

4

3

1

5–6

–1

3

15. Monza

4

3

1

3–4

–1

3

16. Roma

4

3

1

2–3

–1

3

17. Bologna

4

3

1

4–7

–3

3

18. Como

4

2

2

3–7

–4

2

19. Cagliari

4

2

2

1–6

–5

2

20. Venezia

4

1

3

1–8

–7

1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik