A Juventus felbontotta Paul Pogba szerződését

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.11.15. 20:45
Paul Pogba alig játszott a Juventusban a 2022 nyarán megkötött szerződésével (Fotó: AFP)
A Juventus pénteken bejelentette, hogy felbontja Paul Pogba szerződését, így az eltiltásából márciusban visszatérő francia világbajnok szabadon igazolhatóvá válik.

Pogba 2022 nyarán négy évre szóló szerződést kötött a Juventusszal, de két héttel később térdsérülést szenvedett, amely miatt 2023 feburárjáig nem léphetett pályára. Bő egy héttel a visszatérése után fegyelmi okok miatt kitette a keretből Massimilano Allegri, majd Pogba májusban visszatért, de sérülés miatt 23 perc után le kellett cserélni, így az egész idény alatt 161 percet játszott.

A következő idény elején az Udinese elleni mérkőzést követő doppingvizsgálaton megbukott, túl magas tesztoszteronszintet mutattak ki a szervezetében, s mivel a B-mintája is pozitív lett, 2024 februárjában négy évre szóló eltiltással sújtották. Október 4-én 18 hónaposra mérsékelték a büntetését, azaz 2025 márciusában visszatérhet a pályára.

A Juventus azonban nem tart rá igényt, a szerződése felbontásával (amely november 30-án válik hivatalossá) a milánói La Gazzetta dello Sport szerint 30 millió eurót spórol.

A 2018-ban világbajnokságot nyerő középpályás így szabadon kereshet új klubot magának.

 

Legfrissebb hírek

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
Tegnap, 13:05

Serie A: Igor Tudor váltja Thiago Mottát a Juve kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 17:56

Thiago Mottát meneszthetik, korábbi Juventus-játékos ülhet le a kispadra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 13:53

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

Paulo Dybala évadjának vége

Olasz labdarúgás
2025.03.20. 14:01

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

Ultimátumot kapott Thiago Motta a Juventus vezérkarától – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 11:18
Ezek is érdekelhetik