Szárnyal a Fiorentina: Moise Kean hétvégén az Interre csaphat le

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.11.29. 09:26
Moise Kean élete formájában futballozik a Fiorentinánál (Fotó: Getty Images)

 

NINCS MEGÁLLÁS az európai topligákban, alig értek véget a nemzetközi kupasorozatok hétközi fordulói, pénteken már az angol, a német, az olasz és a spanyol élvonalban is rendeznek mérkőzést. A legszorosabb verseny a bajnoki címért egyelőre a Serie A-ban alakult ki, a listavezető Napolit mindössze egy pont hátránnyal követi az Atalanta, az Internazionale, a Fiorentina és a Lazio. A vasárnapi Fiorentina–Internazionale találkozót így nem túlzás a hétvége rangadójának nevezni Olaszországban, igaz, a házigazda firenzeiek valószínűleg nem bánnák, ha másik hétvégén kellene a címvédővel megmérkőzniük. Amíg ugyanis az Inter már kedden letudta a Bajnokok Ligája-szereplését (az RB Leipzig ellen 1–0-ra nyert), a Fiorentina csütörtök este lépett pályára a Konferencialigában a ciprusi Pafosz ellen, és a plusz két nap pihenő egyértelműen a milánóiak malmára hajtja a vizet.

Azért természetesen a Fiorentinát sem kell félteni. A csapat a bajnokságban a legutóbbi hét mérkőzését megnyerte (ilyen jó sorozatot csak az Atalanta tud még felmutatni), és a nyáron kinevezett Raffaele Palladino vezetőedző irányításával egyre inkább kezd összeállni. A 40 éves olasz szakember a hétközben sajtótájékoztatón elmondta, nem engedi, hogy játékosai az Inter elleni rangadóval idő előtt foglalkozzanak, a felkészülést csak a Pafosz elleni találkozó után kezdik el, a bajnokság pedig nem élvez prioritást a nemzetközi szereplés kárára. Ami azt illeti, a minőség megvan a keretben ahhoz, hogy mindkét fronton helytálljon, a védelembe lassan visszatér a sérüléséből felépülő Cristiano Biraghi, a támadósorban ismét lehet számolni az édesapja halála miatt szünetet tartó Jonathan Ikonéval, valamint Albert Gudmundsson is bevethető lesz.

Szintén biztató, hogy Moise Kean, a csapat első számú gólfelelőse kiváló formának örvend. Az utóbbi négy bajnoki mérkőzésen hétszer talált az ellenfelek kapujába, hasonló sorozata legutóbb 2019 tavaszán volt, még a Juventus színeiben. Mi a titka annak, hogy ismét elkapta a fonalat?

„Kean talált magának egy klubot, amelyben elfogadják, bíznak benne, és az edző értékeli – idézi Luca Tonit, a Fiorentina visszavonult világbajnok csatárát a Tuttomercatoweb. – Kellő önbizalommal felvértezve meg tudja mutatni, milyen csatár valójában, ki tudja hozni magából a maximumot. A Fiorentina jól tette, hogy a nyáron szerződtette, viszont az is nagyon fontos, hogy kiugró formája ellenére ne támasszanak vele szemben túlzott elvárást.”

OLASZ SERIE A
14. FORDULÓ
PÉNTEK 
20.45: Cagliari–Hellas Verona

SZOMBAT
15.00: Como–Monza
18.00: Milan–Empoli (Tv: Match4)
20.45: Bologna–Venezia (Tv: Match4)

VASÁRNAP
12.30: Udinese–Genoa (Tv: Match4)
15.00: Parma–Lazio
15.00: Torino–Napoli (Tv: Arena4)
18.00: Fiorentina–Internazionale (Tv: Match4)
20.45: Lecce–Juventus (Tv: Match4)

   
1. Napoli1392220–9+1129
2. Atalanta1391334–16+1828
3. Internazionale1384131–14+1728
4. Fiorentina1384127–10+1728
5. Lazio1391328–14+1428
6. Juventus136721–7+1425
7. Milan1254320–14+619
8. Bologna1246215–16–118
9. Udinese1352616–19–317
10. Empoli1337310–11–116
11. Torino1343616–19–315
12. Roma1334614–18–413
13. Parma1326517–21–412
14. Verona134917–32–1512
15. Lecce133376–21–1512
16. Cagliari1325614–24–1011
17. Genoa1325611–24–1311
18. Como1324713–25–1210
19. Monza1316611–16–59
20. Venezia1322911–22–118
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek

Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

Olasz labdarúgás
2025.03.19. 16:53

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

Nagyon nem megy a Juventusnak, amely az Atalanta után a Fiorentinától is jókora pofont kapott

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 20:04

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

A Chelsea, a Fiorentina és a Betis is negyeddöntős a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 22:58

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29
Ezek is érdekelhetik