Edoardo Bove 2024. december elsején a Fiorentina–Internazionale mérkőzésen esett össze, a bajnokit félbeszakították, és egy későbbi időpontban folytatják. Az AS Romától kölcsönben Firenzében futballozó középpályást kórházba szállították.
Bove időközben elhagyhatta a kórházat, és kilátogatott a Fiorentina edzőközpontjába, ahol nagy szeretettel fogadták. A játékos ezt követően saját Instagram-oldalán mondott mindenkinek köszönetet.
„Helló mindenkinek, elég időm volt a gondolkodásra a nehéz napok alatt. Bár a közösségi médián való posztolás nem az én világom, most szeretném megosztani veletek az érzéseimet, ami mélyen megérintett. A Fiorentina–Inter meccsen történtek megértették velem, hogy a futball több, mint egy játék, egy bajnokság vagy egy pályafutás.”
Bove hozzátette, hogy a futball egy közösség, amelyet ugyanolyan szenvedélyű emberek alkotnak, akik az öröm, a harag, a csalódás és a szenvedés pillanataiban jönnek össze.
„Ezekben a pillanatokban veszem észre, hogy az eredményeken, a versengésen vagy a rivalizáláson túl milyen valódi a sport. Arról beszélek, amit magam is átéltem. Olyan pozitív energiákat kaptam, amelyek megnyugtattak, és nem éreztem magam egyedül a legnehezebb időszakban sem. Jól vagyok, és most ez a legfontosabb. Viszlát hamarosan a pályán” – zárult Bove bejegyzése.
A 22 éves középpályás beültethető defibrillátort kapott – akárcsak Christian Eriksen, akinek a 2021-es Európa-bajnokságon állt meg a szíve. Az eszköz beültetése elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a játékost kiengedjék a kórházból, de utólag (szakorvossal való egyeztetés után) el is lehet távolítani azt.