A duplázó Pedro vezérletével végezte ki a Lazio a Monzát, Balogh a kispadról nézte végig a Parma szardíniai vereségét

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.09. 17:08
Öreg róka nem vén róka (Fotó: Getty Images)
A Lazio a Monzát, a Cagliari pedig a Parmát verte meg odahaza az olasz labdarúgó-élvonal (Serie A) 24. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén.

A mérkőzés első perceit leszámítva sokáig csak és kizárólag a római „sasok” akarata érvényesült az Olimpicóban. Marco Baroni tanytványai módszeresen megostromolták a Monza kapuját, s a 31. percben a vezetést is megszerezték: Guendouzi beadását Valentín Castellanos fejelte vissza az ötös vonalára, ahonnan Adam Marusics bólintotta a hálóba a labdát. A második félidő 12. percében Castellanos ezúttal lábbal készített elő, s remek ütemű passzát a veterán világ- és Európa-bajnok támadó, Pedro váltotta gólra. A Lazio argentin csatára hat perccel később maga is beköszönt – Zaccagni centerezését 10 méterről belsőzte a bal kapufa mellé.

A római gólparádé a továbbiakban is folytatódott, a 77. percben szemrevaló akció végén ismét Pedro volt eredményes – ezúttal a csereember Noslin passzából. A 86. percben Stefano Sensi tizenegyesével szépített ugyan a Monza, de az utolsó szó a Lazióé volt – a változatosság kedvéért Fisayo Dele-Bashiru zörgette meg Pizzignaco hálóját. Győzelmével a fővárosi együttes megelőzte a Juventust, és feljött a tabella negyedik helyére. 5–1


Balogh Botondot a kispadra nevezte Szardínián a Parmát irányító Fabio Pecchia, de nem küldte pályára, így a magyar válogatott belső védőnek nem volt beleszólása a mérkőzés alakulásába. A gól nélküli első félidőt követően az épp a Balogh posztján játszó Alessandro Vogliacco öngóljával szerezte meg a vezetést a Cagliari az 57. percben, majd a 70. minutumban az egy perccel korábban becserélt, első olasz bajnokiján játszó Florinel Coman (akit a szárdok a katari Al-Garafától vettek kölcsön a januári átigazolási időszakban) 20 méterről irdatlan erővel bikázott a jobb felső sarokba. A „keresztesek” nyolc perccel később Giovanni Leoni révén szépítettek, de a vereséget már nem tudták elkerülni. 2–1


Felejthető mérkőzést játszott a Lecce a Bolognával – a találkozó legizgalmasabb pillanattát Dallinga lesgólja szolgáltatta, de a VAR helybenhagyta a pályán született döntést. 0–0

OLASZ SERIE A
24. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Cagliari–Parma 2–1 (Vogliacco 57. – öngól, F. Coman 70., ill. Leoni 78.)
Lazio–Monza 5–1 (Marusics 31., Pedro 57., 77., Castellanos 63., Dele-Bashiru 88., ill. Sensi 86. – 11-esből)
Lecce–Bologna 0–0
Venezia–Roma 0–1  (Dybala 57. – 11-esből)
Később
Napoli–Udinese 1–1 (McTominay 37., ill. Ekkelenkamp 40.)

HÉTFŐ
20.45: Internazionale–Fiorentina (Tv: Arena 4)
SZOMBAT
Hellas Verona–Atalanta 0–5 (Retegui 21., 25., 44., 56., Éderson 37.)
Empoli–Milan 0–2 (Rafael Leao 68., S. Giménez 76.)
Torino–Genoa 1–1 (Thorsby 45+1. – öngól, ill. Pinamonti 68.)
PÉNTEK
Como–Juventus 1–2 (Assane Diao 45+1., ill. Kolo Muani 34., 89. – a másodikat 11-esből)

A SERIE A ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Napoli24174339–17+22 55 
2. Internazionale23156256–22+34 51 
3. Atalanta24155454–26+28 50 
4. Lazio24143745–32+13 45 
5. Juventus241013141–21+20 43 
6. Fiorentina23126540–23+17 42 
7. Milan23108535–24+11 38 
8. Bologna23911335–27+8 38 
9. Roma2497835–29+6 34 
10. Udinese24861029–37–8 30 
11. Torino24610825–28–3 28 
12. Genoa2469922–33–11 27 
13. Cagliari24661226–39–13 24 
14. Lecce24661218–41–23 24 
15. Verona24721526–53–27 23 
16. Como24571228–40–12 22 
17. Empoli24491122–35–13 21 
18. Parma24481230–44–14 20 
19. Venezia24371422–39–17 16 
20. Monza24271521–39–18 13 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik