Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.19. 16:53
Antonio Candreva visszavonult (Fotó: Getty Images)
Bejelentette visszavonulását a 2024 nyara óta csapat nélküli 54-szeres olasz válogatott szélső, Antonio Candreva.

„Kedves Labdarúgás, 
a mai életem egyik legfontosabb napja. Eljött a búcsú ideje, itt, a San Siróban, a labdarúgás templomában, ahol az utolsó mérkőzésemet játszottam. Harminc évvel ezelőtt kezdődött el a veled közös utam, tele élvezettel, fájdalommal, győzelmekkel, és természetesen rengeteg érzelemmel. Megéltem az álmom, a szenvedélyem. Nem búcsúként tekintek a mostanira, hanem egy új időszak kezdeteként. Köszönöm, labdarúgás! Hamarosan találkozunk” – hangzott el a Candreva Instagram-oldalára feltöltött videóban.

A Rómában született Candreva a Lodigiani és a Ternana utánpótlásában pallérozódott, majd felnőttként megjárta az Udinesét, a Livornót, a Juventust, a Parmát, a Cesenát, a Laziót, az Intert, a Sampdoriát és a Salernitanát is, utóbbi klubtól tavaly nyáron, szerződése lejártával távozott, azóta szabadon igazolható volt.

A 38 éves szélső középpályás a Lazio színeiben 192 mérkőzésen 45 gólig és 43 gólpasszig jutott, a csapattal pedig Olasz Kupát nyert a 2012–2013-as idényben, míg az Interben 151 meccsen 18 gólja mellett 31 asszisztot jegyzett.

 

Legfrissebb hírek

Serie A: az Udinese kikapott otthon az utolsó helyezett Monzától

Olasz labdarúgás
5 órája

A Lazio a 96. percben mentett pontot a Juventus ellen

Olasz labdarúgás
Tegnap, 20:11

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:51

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:52

Interstellar, mitikus Inter — így ünnepelték a döntőbe jutást az olasz sportlapok

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 10:18

Lamine Yamal: Valóra váltom az ígéretem, és elhozom Barcelonába a BL-trófeát

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 09:28
Ezek is érdekelhetik