Guardiola helyett Pirlo lesz a befutó az olasz válogatott élére – sajtóhír

R. P.R. P.
2026.07.24. 18:18
null
Fotó: Getty Images
A transzferguru Fabrizio Romano értesülése szerint Andrea Pirlo lesz az olasz labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.

Romano szerint Pirlo szóban már megállapodott a válogatottnál technikai igazgató Paolo Maldinivel és a stratégiai tanácsadó Leonardóval.

Várhatóan néhány napon belül aláírják a szerződést, és hivatalosan is bejelentik.

Pirlo előtt szóba került Pep Guardiola, Antonio Conte, Roberto Mancini és Carlo Ancelotti is a kapitányi feladatkörre.

Az olasz szövetségi kapitányi posztról áprilisban mondott le Gennaro Gattuso, miután a négyszeres világbajnok olasz csapat sorozatban harmadszor sem jutott ki a világbajnokságra.

Az itáliai válogatott a Nemzetek Ligája őszi kiírásában az A-ligában szerepel, szeptember 25-én Rómában fogadja a vb-negyeddöntős belgákat, majd három nappal később a törökökhöz látogat. Október elején Franciaországban vendégeskedik, majd ismét a törökökkel találkozik, akkor Bolognában. Novemberben a vb-4. franciákat látja vendégül, végül zárásként Belgiumban lép pályára. A csoport első és második helyezettje a negyeddöntőbe jut, a negyedik kiesik a B-ligába, míg a harmadik a bennmaradásért játszhat playoffmeccset.

A vb-döntő másnapján, hétfőn közölt friss világranglistán az olasz válogatott három helyet visszacsúszva a 15. pozíciót foglalja el, legutóbb 2019 őszén volt ilyen alacsony besorolása az együttesnek.

 

Legfrissebb hírek

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
23 órája

Az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke megerősítette: tárgyalnak Guardiolával

Olasz labdarúgás
2026.07.22. 11:47

Guardiolát nem érdekli a fizetése, reális az esély az olasz kapitányságra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.20. 16:40

A Puskás Aréna a Milan és az Inter legendáját is összehozta – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:52

Andrea Pirlo 40 százalék esélyt ad az Arsenalnak a Paris Saint-Germain ellen

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 21:34

Antonio Conte az idény végén távozhat a Napolitól – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.05.19. 12:08

Trumpnak és a FIFA-nak javasolták: Irán helyett az olaszok legyenek ott a vb-n

Foci vb 2026
2026.04.23. 12:25

Buffon állta a szavát, lemondott az olaszok kudarca után

Foci vb 2026
2026.04.02. 18:10