„Méltóság kérdése volt” – Kessié ügynöke visszavágott a Juventus vezérigazgatójának

Carnevali a múlt szombati Juventus–Parma bajnoki előtt szólalt meg azzal kapcsolatban, hogy miért hiúsult meg az átigazolás: „Azt hittük, van esély az üzlet megkötésére, de talán nem volt elég erős benne a vágy, hogy a Juventus mezét viselje. Vagy lehet, hogy az ügynöke csak a saját érdekeit nézte.”
A 29 éves középpályást képviselő George Atangana hivatalos közleményben reagált Carnevali szavaira. Ebben azt hangsúlyozza, hogy a Juvéval már több héttel ezelőtt elkezdtek tárgyalni, és Kessié elkötelezte magát a torinói klub projektje mellett, amit ráadásul tettekkel és óriási anyagi áldozat bevállalásával tett egyértelművé. Annak ellenére, hogy az elefántcsontparti játékos anyagi szempontból jóval kedvezőbb ajánlatokat is kapott, a Juventushoz szeretett volna igazolni a szaúdi Al-Ahlitól..
Atangana azt is kiemelte, Kessié utasításait követve azon dolgozott, hogy mindkét fél számára kielégítő megállapodás jöjjön létre. Hajlandóak voltak heteken át várni és megadni az időt arra, hogy az olasz rekordbajnok megteremtse az igazoláshoz szükséges feltételeket. Állítása szerint a Juventus ajánlatát csak a transzferidőszak utolsó napjaiban kapták meg, ráadásul az lényegesen alacsonyabb volt az eredetileg megbeszélt feltételeknél, de a Milan korábbi futballistája hajlandó volt engedni az igényeiből.
Akkor mégis miért nem valósult meg az átigazolás? Atangana így indokolt: „Bár Franck nagyon rugalmas volt, és mindent megtett azért, hogy megfeleljen a Juventus pénzügyi elvárásainak, végül nem sikerült megegyezniük. Mivel úgy érezte, hogy ő mindent megtett a klubért, miközben tisztában volt a saját értékével és azzal is, milyen áldozatokat hozott azért, hogy a Juventusnál maradhasson, augusztus végén arra a következtetésre jutott, hogy a klub valójában nem akarja őt szerződtetni. Ekkor ez már nemcsak a megbecsülésről és a bizalomról szólt, hanem a saját méltóságáról is.”
Kessié végül azt az Atalantát választotta, amelynek színeiben a 2016–2017-es idényben 31 mérkőzésen lépett pályára. Ezt követően 2022-ig az AC Milan játékosa volt, így nagyon jól ismeri az olasz bajnokságot.









