Serie A: eltapsolta kétgólos előnyét, mégis nyert a Frosinone

A tinik villogtak Parmában: a első félidő vége felé közeledve Ricardo Mags passzából a mindössze 19 éves Jay Robinson vette be a vendég Monza kapuját. A kapura jóval veszélyesebb vendégek egy még fiatalabb játékos, a mindössze 18 esztendős, öt perccel korábban beállt Simone Lontani révén egyenlítettek a 60. percben, aki Andrea Colpani hatalmas lövése után kikapttanó labdát juttatta a hálóba – mint kiderült, ezzel a végeredményt is kialakította. 1–1
Antonio Raimondo duplájával az első félidőben kétgólos vezetést szerzett otthon a Frosinone a Venezia ellen az egyébként helyzetek terén meglehetősen kiegyenlített mérkőzésen. A második félidőben a labdát a kezdetektől többet birtokló velenceieknek össze is jött a szépítés ecuadori középpályásuk, John Yeboah révén, az utolsó negyedórára fordulva pedig a belga védő, Richie Sagrado góljával pedig le is dolgozták kétgólos hátrányukat. A hajrában aztán megint jöttek a hazaiak: egy lecsorgó labdára Giorgi Kvernadze csapott le, és a VAR-vizsgálat után már joggal ünnepelhetett – akárcsak csapata a lefújás után. 3–2
OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Frosinone–Venezia 3–2 (Raimondo 21., 39., Kvernadze 83., ill. J. Yeboah 66., Sagrado 74.)
Parma–Monza 1–1 (J. Robinson 38., ill. Lontani 60.)
18.00: Bologna–Sassuolo (Tv: Match4)
20.45: Juventus–Milan (Tv: Arena4)
Hétfőn rendezik
18.30: Cagliari–Lecce (Tv: Match4)
20.45: Udinese–Lazio
Szombaton játszották
Roma–Atalanta 2–1 (Hermoso 89., Soulé 90+3., ill. Éderson 47.)
Fiorentina–Torino 1–2 (Pellegrino 47., ill. Mandragora 73., Ché Adams 82.)
Internazionale–Napoli 3–2 (La. Martínez 56., 90+1., M. Thuram 82., ill. Politano 50., Höjlund 53.)
Pénteken játszották
Genoa–Como 1–4 (Oszmajics 19., ill. M. Baturina 25., A. Diao 30., 78., Paz 40.)









