Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

2026.09.22. 16:24
null
Tiszteletlen drukkerei miatt fizethet a Juve (Fotó: Getty Images)
Az olasz labdarúgóliga fegyelmi bizottsága 10 ezer eurós (3.6 millió forintos) büntetéssel sújtotta a Juventust, amiért a torinói klub szurkolóinak kis létszámú csoportja sportszerűtlenül viselkedett az együttes vasárnapi, Atalanta elleni bajnoki mérkőzésén.

A szövetség a hétvégi összecsapásokon egyperces gyászszünetet rendelt el a 83 éves korában pénteken elhunyt Sandro Mazzola tiszteletére. A minden idők egyik legjobb olasz futballistájának elkönyvelt Mazzola a válogatott tagjaként 1968-ban Európa-bajnokságot nyert, 1970-ben pedig világbajnoki döntős volt, klubszinten a teljes, 17 éves profi pályafutását az Internazionaleban töltötte. Ez utóbbi miatt voltak az emlékével szemben fenntartásai a hazai tábor kis csoportjának, és a Curva Sud (déli kanyar) ultrái a gyászszünet alatt a pályának hátat fordítva a Juventus klublegendáit éltető rigmusokat skandáltak.

Juventus v Atalanta BC - Serie A 2026/27
Fotó: Getty Images

A stadionban a hazai szurkolók többsége rögtön kifejezte nemtetszését a cselekedet kapcsán, és a vendégdrukkerekkel közösen hangos tapssal nyomták el a rigmusokat. A meccset követően a torinói klub közleményben határolódott el a történtekről, kiemelve: az egyperces gyászszünet alatt „semmilyen klubrivalizálás nem igazolhatja a tiszteletlenséget”. Ezeknek köszönhető, hogy a liga a pénzbüntetés mellé nem rótt ki egy meccsre szóló szektorbezárást is. A mérkőzést a Juventus 2–0-ra megnyerte, és öt fordulót követően 10 ponttal a hetedik helyen áll a Serie A-ban.

 

Legfrissebb hírek

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Egy megmaradt a Milan háromgólos előnyéből, a piros-feketék legyőzték az Atalantát

Olasz labdarúgás
3 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
2026.10.15. 23:33

Markgráf és Németh is a pályán volt, a Köbenhavn egy hármassal küldte haza a Bragát

Konferencialiga
2026.10.15. 23:03

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
2026.10.15. 11:45

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
2026.10.12. 22:44

Serie A: 35 év után újra Maldini-gól a Juventus ellen – ikszelt a Cagliari

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 23:02

Alessandro Del Piero: Azért imádkoztunk, hogy egy darabban menjünk le a pályáról

Olasz labdarúgás
2026.10.03. 09:37