Serie A: a Lazio ismét győzött, és tapad az éllovas Interre

P. K.P. K.
2026.10.11. 17:11
null
Pinamonti állította be a 3–1-es végeredményt a Lazio – Monza meccsen (Fotó: facebook.com/SS Lazio)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában folytatta menetelését a továbbra is veretlen Lazio, amely hazai pályán 3–1-re nyert a Monza ellen, míg a Bologna először győzött ebben az idényben, méghozzá a Lecce vendégeként 2–1-re.

Az öt forduló után veretlenül, 13 ponttal álló Lazio a 6. fordulóban az eddig négy pontot gyűjtő Monzát fogadta, és bő fél óra alatt el is döntötte a három pont sorsát. Előbb a 3. percben Nuno Tavares, majd a 23.-ban Gustav Iskasen lőtt gólt (előbbi középről, úgy 23 méterről, utóbbi jobbról, 12 méterről) Tijjani Noslin átadásából – a holland támadót a meccs legjobbjának is megválasztották a két gólpassza után. A 35. percben pedig tíz emberre fogyatkoztak a vendégek Lorenzo Lucchesi kiállítása miatt.

A második félidő legelején egy szöglet utáni fejesből ugyan szépített a Monza, de a folytatásban több helyzete is volt a Laziónak, amely végül a hajrában újabb gólt szerzett (Andrea Pinamonti talált be közelről Alfonso Pedraza középre passzolt labdájából), így 3–1-re nyert, és ismét beérte pontszámban a tabellát 16 ponttal vezető, szintén veretlen Intert.

A másik 15 órakor kezdődött meccsen a Bologna a szeptember közepén kinevezett Raffaele Palladino vezetőedző második meccsén megszerezte első győzelmét az idényben, 2–1-re nyert a Lecce vendégeként.

OLASZ SERIE A
6. FORDULÓ
Vasárnapi mérkőzések
Lazio–Monza 3–1 (Tavares 3., Isaksen 23., Pinamonti 88., ill. Goglicsidze 46.)
Kiállítva: Lucchese (Monza, 35.)
Lecce–Bologna 1–2 (Fatah 64., ill. Orsolini 17., Enem 75.)
Como–Roma 0–0
Kiállítva: Malen (53., Roma)
Sassuolo–Milan 1–1 (Odenthal 68., ill. Rabiot 63.)
Cagliari–Juventus 1–1 (D. Maldini 20., ill. Kolo Muani 81.)

Hétfőn játsszák
18.30: Atalanta–Venezia (Tv: Match4)
20.45: Torino–Udinese (Tv: Arena4)
Szombaton játszották
Genoa–Fiorentina 2–1 (Oszmajics 8., Junior Messias 15., ill. Vasquez 73. – öngól)
Internazionale–Parma 3–0 (Sucic 13., Calhanoglu 18. – 11-esből, M. Thuram 31.)
Napoli–Frosinone 3–0 (De Bruyne 29., 89. – az elsőt 11-esből, Lang 32.)

AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

A Juve Alajbegovic nagy góljával szerzett vezetést, majd emberelőnyben 2–0-ra megverte a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 22:21

Serie A: ismét nyert a Como, fordított és otthon tartotta a három pontot a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 17:15

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Sorozatban harmadszor nyert a Bologna, Udinében gálázott a Roma

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 20:01

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Serie A: alaposan elkalapálta a Frosinone a Leccét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:49