Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

A Manchester United elleni fájdalmas Bajnokok Ligája-vereség után a Sassuolo ellen javításra készült a Roma, amely nagyszerű formában futballozott az elmúlt hónapokban a Serie A-ban, s a legutóbbi négy összecsapásán 14 gólt szerzett. Hazai pályán minden esélye megvolt Gian Piero Gasperini csapatának a jó széria folytatására, ennek megfelelően már az első félidőben egyértelművé tette, hogy nem kíván sok esélyt hagyni ellenfelének, amelyet az az Alberto Aquilani vezetett csatába, aki játékosként korábban több mint száz mérkőzésen lépett pályára a „farkasok” színeiben.
Az első fél órát majdnem kihúzta kapott gól nélkül a Sassuolo, de csak majdnem, mert a 27. percben Mario Hermoso a léc alá bombázta a labdát, amivel megszerezte a vezetést a hazai együttes. Pár perccel később második gólját is megszerezte a Roma, Sebastian Walukiewicz lábáról szerencsétlenül a saját kapujába pattant a labda a 30. percben.
Az első félidőben hatalmas különbség volt a felek között, és a fordulás után sem változott a játék képe: a Roma maradt támadásban, a középpályán gyakorlatilag megfojtotta ellenfelét, és az 58. percben a harmadik gólját is megszerezte – Rodrigo Mora lőtte ki a hosszú sarkot.
A folytatásban még volt lehetősége a Romának, hogy újabb gólt vagy gólokat szerezzen, de ezúttal megállt háromnál. S újabb győzelmének köszönhetően megelőzte az Internazionalét a tabellán, feljött a második helyre a városi rivális Lazio mögé, de a címvédő vasárnap visszaelőzhet, amennyiben hazai pályán legyőzi a Comót. 3–0
OLASZ SERIE A
11. FORDULÓ
Roma–Sassuolo 3–0 (Hermoso 27., Walukiewicz 30. – öngól, R. Mora 58.)
Torino–Lecce 1–1 (Gi. Simeone 60., ill. N'Dri 73.)
Cagliari–Frosinone 1–0 (Adopo 38.)
Parma–Bologna 1–2 (Sierro 81. – 11-esből, ill. Theate 53., Orsolini 72. – 11-esből)
Kiállítva: Ndiaye (9., Parma)
VASÁRNAP
12.30: Napoli–Lazio (Tv: Arena4)
15.00: Genoa–Milan
15.00: Monza–Atalanta
18.00: Internazionale–Como
20.45: Fiorentina–Juventus
PÉNTEKEN
Venezia–Udinese 2–1 (Basic 53., K. Pérez 65., ill. M. Moreno 57. – öngól)









