A kínai Kisgömböc az európai futballt is felzabálja

Hónapokig kínlódtak, de csak megszületett az egyezség: áprilistól az európai futball egyik ékköve, az AC Milan 99.93 százalékban a kínai hátterű Rossoneri Sport Investment Luxembourg tulajdonába került. Ezzel Milánó mindkét patinás labdarúgócsapata kínai többségi tulajdonban van, hiszen az Internazionale fő tulajdonosa 2016 nyara óta a Suning Holdings Group, amely 68.55 százalékos tulajdonrészt birtokol a fekete-kékeknél.

Az adásvétel 740 millió euróra (kb. 231.5 milliárd forintra) értékelte az AC Milant, a Li Jung-hung vezette új tulajdonosi kört a szerződés kötelezi három éven belül 350 millió euró befektetésre. A klub vezetőedzője, Vincenzo Montella egyeztet a jövőről a befektetőkkel – hogy hosszú távon vele képzelik-e a folytatást, az még kérdés. Az is, hogy elhoz-e egy újabb nagy érát a Milannak az új tulajdonos, melynek prioritása egy új, saját stadion építése vagy a San Siro megvásárlása – ez Achilles-sarka az olasz csapatoknak (a kiválóan felépített és üzemeltetett Juventus példa arra, hogy mekkora versenyelőnyt jelent egy saját tulajdonú aréna). Elképzelhető az is, hogy a kínai befektetők tőzsdére viszik az AC Milant Hongkongban, abban bízva, hogy a klub óriási népszerűsége kamatozik a kínai üzleti életben.

A két milánói óriás mecénásainak – Massimo Morattinak és Silvio Berlusconinak – a háttérbe vonulásával bizonyos szempontból egészen biztosan veszített az olasz futball. Egyre kevesebb a klasszikus mecénás-elnök a Serie A-ban, aki nem (csak) befektetésnek, hanem szívügyének tekinti klubját. Persze Moratti után Berlusconi is annak tudatában „lovagolhat el a naplementébe”, hogy hosszú regnálása alatt mindent megtett csapatáért. Ezt a Milan esetében az 1986 óta megnyert nyolc bajnoki cím, egy Olasz Kupa, hét olasz Szuperkupa, öt BEK/Bajnokok Ligája, öt európai Szuperkupa, két Interkontinentális-kupa és egy FIFA-klubvilágbajnokság fényesen bizonyítja.

„A modern futballban ahhoz, hogy a legmagasabb szinten teljesítsen egy csapat, befektetések és olyan források kellenek, amelyet egy család többé nem tud biztosítani. Sosem felejtem el azokat az érzelmeket, amelyeket a Milan adott mindnyájunknak. Sosem felejtem el azokat az embereket, akiknek köszönhetően olyan klub elnöke lehettem, amely nagyon sokat nyert. De mindenekfölött köszönöm teljes szívemből a szurkolóknak. Azoknak a millióknak, közel és távol, akik megtöltötték a világ körül a stadionokat, hogy Forza Milant kiáltsanak. Nélkülük nem létezhetne és nem létezne ez a dicső klub” – köszönt el Berlusconi.

Az AC Milan átvétele a legnagyobb befektetés, melyet Kína eddig az európai labdarúgásban eszközölt. Az ázsiai óriás egyre nagyobb súllyal száll be az öreg kontinens futballjába, és úgy tűnik, ez nem hóbort, hanem a kínai labdarúgás-fejlesztés egyik színtere. Nézzük meg, miért!

HOSSZÚ TÁVRA TERVEZNEK

A kínai futballsárkányt központi direktíva szabadította el: Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára, az ország elnöke óriási futballrajongó és személyes ambíciója a helyi labdarúgóélet felvirágoztatása. Természetesen ennek legfeltűnőbb megjelenési formája az, hogy a politikai támogatást és az adókedvezményeket látva a kínai óriáscégek sorra beszálltak a futballba, sosem látott Kánaánt hozva a Szuperligába, sőt, a másodosztályba is.

A kínaiak az angol Premier League mögé zárkóztak fel a költési listákon, a téli átigazolási időszakban még túl is költekezték a PL-t, igaz, az angoloknak az másodlagos transzferablak, míg a kínaiaknak az első számú. A Deloitte könyvvizsgáló cég előrejelzése azt mutatja, hogy hosszú távon is a kínaiak lesznek a futballvilág második legnagyobb pénzkiadói a Premier League után.

Az eszelős pénzszórást látva a kínai vezetőség kicsit meghúzta a gyeplőt, jelezve: nem az az elsődleges cél, hogy őrült összegekkel sztárok sorát csábítsák az országba, hanem az, hogy közép- és hosszú távon a kínai futball a világelitbe emelkedjen. Ennek érdekében grassroots szinten is hatalmas fejlesztést indítottak, a kínai futballakadémiákra a legnagyobb európai klubokból hívnak edzőket, illetve topcsapatokkal (mint a Real Madrid, az FC Barcelona vagy az Arsenal) együttműködve hozzák be a legmagasabb szintű know-how-t az országba.

A kínai futballfejlesztési terv 2025-ig ötvenezer új akadémia létrehozását irányozza elő. Öt éven belül húszezer új edzőkomplexumot és hetvenezer pályát építenek fel. No de hogy kapcsolódik ez az európai terjeszkedéshez?

TUDÁST ÉS KOMPETENCIÁT SZEREZNI

Egyrészt pontosan a futball know-how-jánál. A kínaiak meg akarják tanulni, miként működnek legmagasabb szinten a klubok, és „éles gyakorlatot” tudnak szerezni az európai futballban megszerzett pozíciók révén, hogy ezt aztán otthon saját labdarúgóéletükben tudják kamatoztatni. A topligákban eszközölt befektetés anyagilag is jól hozhat, és a klubokba beszálló kínai cégek szélesebb körű ismertséget szerezhetnek.

A befektetőcsoportok a futballal bővíthetik üzleti portfóliójukat és ingatlanpiaci üzleteket is lebonyolíthatnak. Egy példa: a légkondicionáló-üzletből hatalmas és változatos portfóliójú céggé vált Suning bevallottan azért szerezte meg az Inter többségi tulajdonrészét, hogy öt éven belül vezető pozíciót szerezzen a sportpiacon. A felvásárolt európai klubok felvevői lehetnek kínai futballistáknak – ehhez persze a helyi bajnokságnak és képzésnek sokat kell erősödnie –, míg az elit csapatok óriási üzletnek bizonyulhatnak „hazai pályán”. A fiatal kínai játékosok – addig is, amíg országuk felzárkózik – európai akadémiákra kerülhetnek tapasztalatot szerezni.

Kínában már most félmilliárd futballrajongó van – óriási felvevőpiac a labdarúgással kapcsolatos üzletek számára –, és az erőltetett, állami támogatású fejlesztés következtében a közeljövőben bizonyosan még sokkal több gyerek kerül kapcsolatba a játékkal, és csatlakozik a szurkolók sorához. Ezzel természetesen a Kínában terjeszkedő európai topcsapatok és az európai klubokat felvásárló kínai befektetők is tisztában vannak.

„A kínaiak kísérletet tesznek a sportban még sosem látott méretű piac megteremtésére. Szeretnek sikeresek lenni mindenben, amit kipróbálnak, ám a futball náluk eddig kudarctörténet volt. Olyan pozícióba szeretnének emelkedni, amelyben kivívják a nemzetközi futballközösség tiszteletét. A végcélja a játszmájuknak a világbajnokság megrendezése majd megnyerése. De addig is, kulcsfontosságú, hogy a lehető legtöbbet megtanulják a labdarúgásról. Mindent meg akarnak tanulni: az edzéselméletet, a játékos-megfigyelést, a képességfejlesztést, a klubirányítást. Az európai klubok felvásárlásával tulajdonképpen kompetenciát szereznek. Például az, hogy beszálltak a Manchester Citybe, nem egy véletlenszerű vétel. A Cityé az Etihad Campus sportkomplexum, melyet a kínaiak otthon modellként szeretnének használni” – magyarázta a BBC-nek Simon Chadwick, aki a sportbiznisz szak vezetője a Coventry Egyetem Üzleti Iskolájában.

A befektetés a futballba természetesen együtt jár a befolyásszerzési kísérlettel az európai futballban és otthon is. Az üzletemberek abban reménykedhetnek, hogy ha az államilag támogatott labdarúgásba szállnak be, akkor különböző előnyökben részesülhetnek, illetve kedvezőbb megítélés alá eshetnek Kínában. Az európai klubok felvásárlása tekintélyt jelent az üzletembereknek, valamint üzleti profiljuk is nő, könnyebben szerezhetnek üzleti partnereket, kölcsönöket és befektetőket.

EURÓPA LEGNAGYOBB KÜLSŐ FUTBALLBEFEKTETŐI

A kínai befektetők már több mint húsz európai csapatnál jelentek meg valamilyen formában, és csak a 2015–2016-os szezonban kétmilliárd amerikai dolláros pénzinjekciót juttattak a labdarúgásba. A legfontosabb, teljesen vagy részben kínai tulajdonba került klubok: AC Milan, Internazionale, Atlético Madrid, Manchester City, Olympique Lyon, OGC Nice, Sochaux, Espanyol, Granada, West Bromwich Albion, Aston Villa, Wolverhampton Wanderers, ADO Den Haag, Slavia Praha.

A kínai érdekeltség természetesen érdekesebbé teszi az érintett klubokat otthon is, a tizenöt legnépszerűbb külföldi futballcsapatból három már kínai résztulajdonban van. Várható, hogy a Milan és az Inter eddig sem kicsi helyi szurkolótábora tovább nő, a két klub turnézással és promóciós eseményekkel egyre többet látogat Kínába. Az előző heti milánói derbi 12.30-kor kezdődött, Kína szempontjából tökéletes időben, de az olasz szurkolók haragját érthetően kiváltva. De hát az üzlet az üzlet, és persze az sem véletlen, hogy 2009 óta négyszer Peking vagy Sanghaj adott otthont az olasz Szuperkupának.

Az UEFA 2015-ös pénzügyi évről szóló, az európai futball állapotát taglaló jelentése szerint Kína vált az európai futball legnagyobb nem kontinentális befektetőjévé, megelőzve az Egyesült Államokat.

Az UEFA Benchmarking Reportban szereplő ábrán nagyon jól látszik, mennyire egybeesik a kínai befektetők európai „területszerzése” a Hszi Csin-ping által otthon meghirdetett futballreformokkal. A 2016-os évben tíz nagybefektető érkezett kontinensen kívülről az európai labdarúgásba, nyolc közülük kínai volt. Az országból érkezett üzleti csoportok 2016 első tizenegy hónapjában öt különböző bajnokságba „vásárolták be magukat”, ezzel a kínaiaké a legnagyobb és legkiterjedtebb klubháló.

A reakció egyelőre vegyes a kínai tulajdonosok megjelenésére. A Granadánál és a Sochaux-nál rövid idő is elég volt, hogy a szurkolók kiábránduljanak az új érából, Nizzában parádés szezont fut a megerősített csapat, Milánóban egyelőre az óvatos bizakodás az úr. Egy biztos: a kínai befektetők megjöttek és nem rövid távra terveznek – arra számíthatunk, hogy egyre több és több lesz belőlük az európai futballban. Már ha nem történik valami otthon, és nem durran ki a kínai Kisgömböc – de amennyi pénzt és energiát a fejlesztésbe és a terjeszkedésbe ölnek, inkább az ellenkezőjére lehet számítani.