Több magyar SUP-versenyző is érmet szerzett Olaszországban

Vágólapra másolva!
2025.04.08. 15:41
Fotó: kajakkenusport.hu
A magyar versenyzők több érmet is szereztek a SUP-szakág idei első nagyobb nemzetközi versenyén, az olaszországi Comacchióban rendezett Spring SUP Race elnevezésű viadalon.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapjának beszámolója szerint az ötfős küldöttség tagjai közül a 17 éves Kocsis Csillag az open kategóriában háromból két számban is diadalmaskodott. A Balatonfüredi Yacht Club ifjúsági világ- és Európa-bajnok versenyzője előbb hatodikként zárt sprintben, majd a technikai számban és hosszútávon mindenkit maga mögé utasított.

„Az idei évre már tudatosan úgy készültünk, hogy a vébét leszámítva mindenhol openben indulok. Mivel ez az utolsó szezonom juniorként, készülnöm kell a felnőttmezőny kemény kihívásaira. Számos nagy nemzetközi verseny vár még rám, Alicantén át Krétáig, és mindenhol bizonyítani akarok a legnagyobb nevek között. A világbajnokságon a tavalyi kettő után most mindhárom junioraranyat el akarom hozni” – fogalmazott Kocsis Csillag.

Fotó: kajakkenusport.hu

Szabó Zénó, a SUPport Sport Club tehetsége a juniorok között indult, és ezüstérmet szerzett a technikai számban. Édesapja, Szabó Gábor az 50 év felettiek korosztályában duplázott, a technikai kategória mellett hosszútávon is győzött, és mindkét versenyben az a Zöllner Viktor lett mögötte a második, aki sprintben hozta el az aranyat. 

A 40 év felettieknél Fodor Szabolcs technikaiban és hosszútávon is ezüstérmesként zárt.

 

Legfrissebb hírek

Struktúraváltás, új válogatási és kvalifikációs rendszer – sajtóreggelit tartott az MKKSZ

Kajak-kenu
2025.03.05. 13:57

Magyarország rendezheti 2028-ban a SUP-világbajnokságot

Kajak-kenu
2025.03.05. 11:54

Kvótaszerzést meghatározható világranglista-rendszert kaptak a kajak-kenusok

Kajak-kenu
2025.02.14. 19:22

Hadvina Gergely: Nem tudjuk tartani a megszokott rendszert

Kajak-kenu
2025.01.08. 11:58

Megválasztották a maraton és SUP szakágvezetőket a kajak-kenusoknál

Kajak-kenu
2024.12.12. 10:31

Kőhalmi Emese és Oláh Tamás neve is felkerült a kajak-kenu szövetség márványtáblájára

Kajak-kenu
2024.12.06. 13:03

SUP: Kocsis Csillag hosszútávon is ifjúsági világbajnok lett

Utánpótlássport
2024.11.25. 14:29

SUP: Kocsis Csillag ifjúsági világbajnok lett a technikai számban

Utánpótlássport
2024.11.24. 10:44
Ezek is érdekelhetik