Inter: Kolarov távozik, a Crvena zvezdában folytatja

T. J.T. J.
2021.05.28. 12:31
null
Alekszandar Kolarov a következő idényben a Crvena zvezdát erősíti (Fotó: AFP)
A szerb labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya, Alekszandar Kolarov a következő idényben a belgrádi Crvena zvezdát erősíti majd – a hírt több szerbiai újság is megerősítette azután, hogy a szerb bajnoknak és kupagyőztesnek sikerült megegyeznie a 35 éves védővel.

A Mozzart sport információi szerint a milánói Intertől érkező futballista már a felkészülés kezdetén csatlakozik a belgrádi piros-fehérekhez. Sajtóértesülések szerint a hátvéd kétéves szerződést ír alá a Crvena zvezdával, s az alapfizetése 600 ezer euró lesz idényenként.

Kolarov a felnőttpályafutását a belgrádi Csukaricskiben kezdte, ahonnan az OFK Beogradba igazolt, majd a római Lazióban szerepelt 2010-ig. A következő hét évben a Manchester City játékosa volt, s 2017-ben írt alá az AS Romához, amelynek színeiben 132 mérkőzésen 19 gólt szerzett.

2020 szeptemberében az Inter bejelentette, hogy szerződtette a szabadrúgás-specialista Kolarovot, aki azonban kevés lehetőséget kapott az idényben, mindössze hét bajnokin, három kupameccsen és egy BL-találkozón lépett pályára a milánói együttesben.

Kolarov a második nagy szerzeménye a Crvena zvezdának, amely már korábban bejelentette, hogy leigazolta az elmúlt éveket Leverkusenben töltő, osztrák válogatott Aleksandar Dragovicot (aki szerb származású, sőt a szülei közelebbről épp belgrádiak voltak).

 

Legfrissebb hírek

Barcola nem hosszabbít a PSG-vel, menne a Liverpoolba – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Az Arsenal szerződtetné Vinícius Júniort a Real Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Real Madrid és a Liverpool után a Manchester City is beszállt a Yan Diomandé-versenybe

Német labdarúgás
Tegnap, 15:17

A PSG-ből szerződtetett középpályást az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:14

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

Az Aston Villa bejelentette Garnacho érkezését

Angol labdarúgás
2026.07.23. 18:26

24 éves görög támadóval erősített az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.23. 14:15

A Minnesota United elköszönt James Rodrígueztől

Minden más foci
2026.07.22. 11:21