Serie A: két zseniális góllal győzött az Empoli ellen a Frosinone – videók

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.06. 20:25
null
Ibrahimovic őrületes góljával biztosította be a győzelmet a Frosinone (Fotó: AFP)
A Frosinone hazai pályán 2–1-re legyőzte a kiesőjelölt Empolit, míg a Torino szintén 2–1-re verte meg a Sassuolót az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 11. fordulójának hétfői játéknapján.

Az összességében eseménytelen első félidő legizgalmasabb jelenetét a 20. percben láthattuk, amikor egy borzalmas védelmi hibát követően megszerezte a labdát a Frosinone és gólra is váltotta a helyzetet, de les miatt elvették a hazaiak első találatát.

A folytatás már több izgalommal szolgált, legalábbis a Frosinone számára, hisz a fordulás után szinte semmi esélyt sem hagyott az Empolinak. Az 58. percben Marvin Cuni csodálatos, sarkazós góljával (VIDEÓ ITT!) megszerezte a vezetést a hazai gárda, majd Arijon Ibrahimovic a 74. percben brutális erővel lőtte ki a bal felső sarkot (VIDEÓ ITT!), így megduplázta az előnyt. Az utolsó percekben ugyan nem várt módon szépített az Empoli Francesco Caputo találatával, de ennél közelebb már nem jutottak a vendégek.

Gyorsan bekezdett a Torino, hisz már az 5. percben megszerezte a vezetést, mikor egy szép kontrát Antonio Sanabria góllal zárt (VIDEÓ ITT!). A hazaiak azonban nem örülhettek túl sokáig a vezetésnek, a Sassuolo középpályása, Kristian Thorstvedt szinte a semmiből vágott egy hatalmas gólt (VIDEÓ ITT!), így csapata első kaput eltaláló lövésével sikerült is egyenlítenie.

A folytatásban viszont szinte egyáltalán nem tudtak beleszólni a találkozóba a vendégek. A torinóiak folyamatos nyomás alatt tartották az ellenfél kapuját. A 68. percben meg is született a várva várt gól, Adrien Tameze okosan megszerezte a védelemtől a labdát, amit Nikola Vlasicnak passzol, aki hidegvérrel belőtte a kapuba (VIDEÓ ITT!). Mivel a találat után már egyik csapat sem tudott igazán veszélyes helyzetet kialakítani, Vlasic gólja a győzelmet jelentette a Torinónak.

OLASZ SERIE A
11. FORDULÓ
Frosinone–Empoli 2–1
(Cuni 58., A. Ibrahimovic 74., ill. Caputo 86.)
Torino–Sassuolo 2–1 (Sanabria 5., Vlasic 68., ill. Thorstvedt 18.)

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Hellas Verona–Monza 1–3(Folorunsho 86., ill. Colombo 41., 73., Caldirola 84.)
Cagliari–Genoa 2–1
(Viola 48., Zappa 69., ill. Gudmundsson 51.)
Roma–Lecce 2–1(Azmun 90+1., R. Lukaku 90+6., ill. Almqvist 73.)
Salernitana–Napoli 0–2 (Raspadori 13., Elmasz 82.)
Atalanta–Internazionale 1–2
(Scamacca 61., ill. Calhanoglu 40. – 11-esből, Lautaro Martínez 57.)
Kiállítva: Tolói (Atalanta, 90+2.)
AC Milan–Udinese 0–1 (Pereyra 61. – 11-esből)
Fiorentina–Juventus 0–1 (Miretti 10.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Bologna–Lazio 1–0 (L. Ferguson 46.)

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Internazionale 11 9 1 1 27– 6 +21 28
2. Juventus 11 8 2 1 17– 6 +11 26
3. Milan 11 7 1 3 18–12 +6 22
4. Napoli 11 6 3 2 24–12 +12 21
5. Atalanta 11 6 1 4 19–10 +9 19
6. Bologna 11 4 6 1 12– 8 +4 18
7. Roma 11 5 2 4 22–14 +8 17
8. Fiorentina 11 5 2 4 18–15 +3 17
9. Monza 11 4 4 3 12–10 +2 16
10. Lazio 11 5 1 5 13–13 0 16
11. Frosinone 11 4 3 4 17–18 –1 15
12. Torino 11 4 3 4 9–13 –4 15
13. Lecce 11 3 4 4 11–14 –3 13
14. Genoa 11 3 2 6 12–16 –4 11
15. Sassuolo 11 3 2 6 14–19 –5 11
16. Udinese 11 1 7 3 7–14 –7 10
17. Cagliari 11 2 3 6 11–22 –11 9
18. Verona 11 2 2 7 7–15 –8 8
19. Empoli 11 2 1 8 4–21 –17 7
20. Salernitana 11 4 7 6–22 –16 4
Legfrissebb hírek

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

Thiago Mottát meneszthetik, korábbi Juventus-játékos ülhet le a kispadra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 13:53

Paulo Dybala évadjának vége

Olasz labdarúgás
2025.03.20. 14:01

Ultimátumot kapott Thiago Motta a Juventus vezérkarától – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 11:18

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

Nagyon nem megy a Juventusnak, amely az Atalanta után a Fiorentinától is jókora pofont kapott

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 20:04

Meglepően egyoldalú meccsen páholta el a Bologna a Laziót; győzött a Roma

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 17:58
Ezek is érdekelhetik