Erről sokat fognak beszélni: ilyen volt a párizsi olimpia megnyitója

Vágólapra másolva!
2024.07.26. 19:12
Az Eifel-torony is szerepet kapott a megnyitón, de koránt sem főszerepet (Fotó: X, Olympics)
Hivatalosan is megnyitották a 2024-es olimpiát. Nagyon készültek a szervezők, és tényleg emlékezetesre sikeredett a megnyitó.

 

Párizs megér egy misét. Aki volt ott tudja, aki nem volt, az most megtudta, és az ötkarikás játékok megnyitóünnepségét szervezők mindent meg is tettek ennek érdekében. Persze, ha már azt ígérték, ez lesz a legnagyobb szabadtéri show a világon, akkor ez volt a minimum. A műsor egyik szervezője, Bruno de La­venére így fogalmazott: „A Szajna hat kilométeres szakaszán összesen tizenkét jelenetet mutatunk meg. A folyó a színpadunk, Párizs a hátterünk.” Ilyen adottságokkal nagy lehetett a teher a szervezőkön, hiszen az „alapanyag” adva volt egy ínyenc fogáshoz.

Fotó: Árvai Károly 

 

Fotó: Árvai Károly

Azt tudjuk, ha kulináriáról van szó, a franciák nem ismernek tréfát. Na de elég a metaforákból, hiszen a látványos megnyitó sem a költői képekről szólt. A 12 helyszínen a francia történelem különböző fontos eseményeit mesélték el az előadások, amelyeknek szerves része volt az egyes korokat megidéző épített háttér.

A Szajnán úszó 85 hajó és uszály több ezer sportolót szállított a zuhogó esőben, legelöl – hagyományosan – a görögök zászlóvivőjével, az NBA-s Milwaukee Bucks centerével, Janisz Adetokunbóval. A mieink az Európa hajón Hondurasszal és Hongkonggal együtt érkeztek Böde-Bíró Blanka kézilabdázó és Tóth Krisztián cselgáncsozó zászlóvivőkkel.

Fotó: Árvai Károly
Fotó: Árvai Károly 

A több mint háromórás megnyitóműsorban természetesen kiemelt helyet kaptak Párizs főbb nevezetességei, a Louvre, a Notre-Dame és az Eiffel-torony, valamint meghökkentő közjátékként a történelmi helyszínektől teljesen elütő, vizuális ingerekben tobzódó, nem túl ízléses tánccsoportok indokolatlanul hosszú performansza.

A finálét a Trocaderón tartották, aminek végén Marie-José Pérec és Teddy Riner meggyújtotta a lángot.

Fotó: AFP

A látványos és hosszú megnyitó után nincs más hátra, mint előre, kezdődhetnek a játékok, remélhetőleg minél több magyar sikerrel.

A láng meggyújtása


Celine Dion éneke

Lapunk négyórás, percről percre adott tudósítása az olimpiai megnyitóról alább olvasható. 

 

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: kétszázhúsz érem cseréjét kérték eddig

Párizs 2024
2025.03.03. 17:55

Rasovszky Kristófot másodszor választotta a világ legjobb férfi nyílt vízi úszójának a WA – videó

Úszás
2025.02.06. 14:32

A NOB kicseréli a párizsi olimpia hibás érmeit

Párizs 2024
2025.01.14. 17:52

Sorjáznak a panaszok a párizsi érmek minőségének romlása miatt

Párizs 2024
2025.01.06. 13:05

„Azt üzenték: A lányod vére áztatja majd Algéria földjét!” – Hámori Luca édesanyja az olimpiai bokszbotrány sokkoló hátteréről

Egyéb egyéni
2024.12.29. 13:34

NS-értékelés: női kézilabdázóink elégedettek lehetnek 2024-gyel

Kézilabda
2024.12.28. 09:26

Pekler Zalán: Fokozatosan szeretnék visszajutni a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.27. 10:32

Jan Zelezny az olimpiai bajnok indiai Neeraj Chopra új edzője

Atlétika
2024.11.09. 13:25
Ezek is érdekelhetik