Párizs 2024: Ezt a mérkőzést 4 góllal is megnyerhettük volna – Varga Zsolt

Vágólapra másolva!
2024.07.28. 22:30
Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint 4 góllal is nyerhetett volna a magyar válogatott (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a párizsi olimpián. Remek első negyed (5–1-re vezettünk) után sokáig kézben tartottuk a mérkőzést, de az utolsó negyedben ismét nagyot hajráztak az ezúttal házigazda franciák. Szerencsére a dohai vb negyeddöntőjében elszenvedett vereséggel ellentétben ezúttal kitartott az előnyünk a lefújásig, és 13–12-re nyertünk. A találkozó után Varga Zsolt szövetségi kapitány, Manhercz Krisztián, Varga Dénes és a korábbi szövetségi kapitány, Kemény Dénes értékelt.

– Kezdésnek megfelelt?
Voltak nagyon jó részei ennek a mérkőzésnek, jó volt a kezdés, a lendület – mondta a mérkőzés után Varga Zsolt szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak. – Mindannyiunkban benne volt az a rossz érzés, amit Dohában átéltünk a franciákkal kapcsolatban a világbajnokságon, ezért is mentünk úgy bele a meccsbe, mintha végig nulla nulla lenne. Ők meg pont abból az emlékből táplálkoztak. Ezt a mérkőzést, amennyire domináltunk védekezésben és jól támadtunk, négy góllal is megnyerhettük volna. Nehéz volt, otthon játszottak, a hajrában elkezdtek kockáztatni, ebből lőttek néhány gólt, a végén egyre is felzárkóztak.

– Dohában fordítottak ellenünk, most megálljt parancsoltunk ennek a kísérletnek. Ezt is pozitívan értékeli?
A győzelem, a három pont mindig maximálisan pozitív. Az olimpiai nyitómeccs mindenkinek nehéz és a csapat nagyon jól teljesített. A franciák egyszer a horvátok ellen is megcsinálták ezt a felzárkózást korábban, jó csapat és még akár több is lehet bennük.

– Az első negyed után szándékosan forgatta a csapatot?
Terheléselosztás volt ez inkább, hogy legyen lendületünk és a végén olyan állapotban maradjunk, hogy a sok kiállítást is átvészeljük.

 

A válogatott szélsője, Manhercz Krisztián szerint úgy szálltak bele ebbe a mérkőzésbe, ahogy egy olimpián kell.

„Elismerésem a hazai csapatnak, és nagyon jó érzés volt ismét telt ház előtt játszani, legutóbb talán a 2022-es budapesti világbajnokságon és a 2020-as Európa-bajnokságon játszottam ilyen sok néző előtt, beleértve természetesen a mi drukkereinket is. Ez nagyon nagy öröm, annak fényében pedig még boldogabb vagyok, hogy a három pontot is elhoztuk. Ezen a napon nem éreztem a szeretetet a franciák részéről, de ez teljesen rendben van, hiszen mindenki nyerni akar és a sajátjait buzdítja.”

Varga Dénes az M4 Sport kamerája előtt arról beszélt, hogy a légkör az ellenfélnek kedvezett, mégis sikerült nyertünk.

„Nagyon értékes és fontos a siker. Sokat készültünk a meccsre, és az is közrejátszott a győzelmünkben, hogy a franciákat nyomta a teher, ők játszottak otthon. Nagyon jól kezdtünk, nem is tudom, mikor voltunk legutóbb ilyen koncentráltak, a védekezésünk hamar összeállt, sokat blokkoltunk és jól zónáztunk. Thomas Vernoux életben tartotta a franciákat, de tudtunk reagálni a góljaira, nem álltunk le támadásban.”

A szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai bajnok Kemény Dénes a Nemzeti Sportrádiónak elmondta: az első negyedben dőlt el a meccs.

„Várható volt, hogy a francia csapat a hazai rendezésű olimpián egy kicsit feszült lesz, ezt az első negyedben láttuk is. Tulajdonképpen akkor nyertük meg a meccset, mert éltünk azzal, hogy mi nyugodtan játszottunk, mert idegenben voltunk, ők pedig hazai közönség előtt feszülten kezdték a meccset. (…) Nem azt mondom, hogy a francia már a legjobb válogatottakhoz tartozik, de közel van hozzá, úgyhogy ez egy értékes győzelem.”

PÁRIZS 2024, FÉRFI VÍZILABDA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 13–12 (5–1, 4–4, 1–2, 3–5)
Párizs, 5000 néző. V: Alexandrescu (román), Franulovic (horvát)
MAGYARORSZÁG: VOGEL SOMA – Varga Dénes 1, Manhercz K. 2, JANSIK SZ. 2, Molnár E., Nagy Ádám, Zalánki 1. Csere: VIGVÁRI VINCE 3, VÁMOS 2, Angyal 1, Fekete G. 1, Hárai.
Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
FRANCIAORSZÁG: FONTANI – Bouet 1, Vanpeperstraete, VERNOUX 4, BODEGAS 3, KHASZ 2, Crousillat 1. Csere: Saudadier, Marion-Vernoux 1, Bjorch, Marzouki, Nardon.
Szövetségi kapitány: Florian Bruzzo
Emberelőny–kihasználás: 8/5, ill. 11/5
Gól – ötméteresből: –, ill. 4/2
Kipontozódott: Nagy Ádám (24. p.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik