Párizs 2024: felelősségteljesen lebonyolított, látványos és különleges olimpiára készülnek a szervezők

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.21. 16:06
Fotó: Getty Images
Látványos, különleges, de egyben felelősségteljesen lebonyolított olimpiára készülnek a párizsi szervezők.

„Tíz éve kezdtük ezt a fantasztikus utazást és most itt vagyunk. Nagyon izgatottan állunk ez előtt a kaland előtt” – mondta Tony Estanguet, a szervezőbizottság elnöke a játékok vasárnapi sajtótájékoztatóján a párizsi Kongresszusi Palotában kialakított sajtóközpontban.

Emlékeztetett arra, hogy a francia főváros harmadszor házigazdája az olimpiának, nagy felelősséggel jár a rendezés, de sok energiát fektettek bele, és nagyon eltökéltek, hogy fantasztikus játékokat szervezzenek.

A fő célokat említve kiemelte, hogy látványos, különleges olimpiát szeretnének, és igyekeznek élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket Párizs a belvárosi helyszíneivel, nevezetességeivel nyújt.

Azzal, hogy a csarnokokból, stadionokból részben kihozzák a versenyeket, a játékokat meg akarják nyitni a helyiek előtt, egyben igyekeznek válaszokat adni a szociális kihívásokra. Bíznak benne, hogy az olimpia hatással lesz az emberek mindennapi életére, hogy többen sportolnak majd napi rendszerességgel, és befogadóbbá válik a társadalom.

A felelősség kérdését érintve arról beszélt, fontos, hogy milyen örökséget hagy maga után az olimpia. Megemlítette, hogy a korábbi játékokhoz képest felére csökkentik a multisportesemény karbonlábnyomát. Emlékeztetett rá, hogy a létesítmények 95 százaléka már a játékok előtt megvolt.

„Készen állunk, a célegyenesben vagyunk” – jelentette ki, majd közölte, hogy vasárnap este már 4400 sportoló lesz az olimpiai faluban. Ők és a hivatalos kísérőik olyan épületekben laknak a játékok alatt, melyekben később 6000 ember talál majd otthonra.

A számokat sorolva a szlalom kenuban háromszoros olimpiai bajnok, 46 éves Estanguet megemlítette, hogy 84 céggel kötöttek partneri szerződést, a szervezőbizottságban jelenleg több mint 4000-en dolgoznak, önkéntesnek 155 országból érkeztek közreműködők.

Szóba került a Szajna vizének minősége és a vízhozam is, mivel a folyóban rendezik a nyílt vízi úszók versenyeit és a triatlonisták úszószámát. Mint mondta, a szakemberek e tekintetben derűlátók, mert a mérések hetek óta megfelelő értékeket hoznak és az előrejelzések alapján nem tartanak attól sem, hogy veszélyesen emelkedne a vízállás.

Az egy és negyed órás sajtótájékoztatón levetítettek egy kisfilmet, amely az olimpiai láng útjáról készült. A számos eredeti ötletet felvillantó, néhány perces bejátszást taps követte.

A jegyeladásokat illetően elhangzott, hogy eddig 8.8 millió belépőt értékesítettek, ami rekordnak számít, de naponta újakat tesznek elérhetővé a tickets.paris2024.org oldalon.

Arra a kérdésre, hogyan lehet elérni, hogy a rengeteg rendfenntartó jelenléte mellett az olimpia ünnep legyen, Estanguet azt válaszolta, meg kell találni az egyensúlyt. Ugyanakkor példaként említette, hogy az olimpiai láng útján is nagy volt a biztonsági készültség, a staféta haladását milliók követték a helyszíneken és nagyon jó volt a hangulat. A szervezőbizottság elnöke szerint e tekintetben bizakodásra ad okot a jegyeladási rekord, a fáklyaváltó és az önkéntes program sikeressége.

A pénteken sorra kerülő megnyitóval kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy a Szajna felső rakpartjáról 220 ezren ingyen tekinthetik meg a sportolók felvonulását, míg az alsó rakpartokon 100 ezer fizetős hely van. Kérdésre válaszolva közölte, utóbbiakra a legfrissebb adatok szerint még 4000 jegy volt elérhető.

Azt nem tudta megmondani, pontosan hány sportoló lesz ott a Szajnán, ugyanakkor jelezte: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság összesítése szerint mindegyik delegáció fel akar vonulni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik