Párizs 2024: hatszáz amerikai versenyez az olimpián

Vágólapra másolva!
2024.07.12. 19:10
Katie Ledecky (Fotó: AFP)
Az Egyesült Államok csaknem hatszáz fős sportolói csapatot küld a két hét múlva kezdődő párizsi olimpiára.

 

Az insidethegames.biz beszámolója szerint az 592 versenyzőnek közel a fele indult már ötkarikás játékokon, a kétszeres olimpikonok több mint ötvenen vannak, míg 16-an három, négyen négy, hárman pedig öt olimpián vettek már részt korábban.

A portál anyagából kiderül még, hogy a csapatban 122 olimpiai érmes szerepel, köztük 66 olimpiai bajnok, akik összesen 110 aranyat nyertek. A legnagyobb név az úszó Katie Ledeckyé, aki hét arany- és három ezüstéremmel vezeti a legtöbb medáliát gyűjtők listáját, a tornász Simone Biles és a szintén úszó Caeleb Dressel hét-hét éremmel érkezik Párizsba, egy harmadik úszó, Ryan Murphy pedig jelenleg hatszoros ötkarikás érmes.

Bár az idei olimpia lesz az első a történelemben, amelyen a sportolói mezőny összetételét illetően teljes mértékben érvényesülni fog a nemek közötti egyenlőség, az Egyesült Államok olimpiai képviseletét ezúttal is a nők uralják: a csapatban 314-en kaptak helyet 278 férfiversenyző mellett. Sorozatban ez a negyedik alkalom, hogy az ország olimpiai bizottsága több nőt küld a játékokra, mint férfit.

A szervezők pénteken jelentették be, hogy Los Angeles belvárosától délre, a tengerparton fekvő Long Beach – amely már 1932-ben és 1984-ben is ötkarikás helyszín volt – ad otthont a vízilabda, a kajak-kenu, a kézilabda, a nyílt vízi úszás, az evezés, a vitorlázás és a triatlon versenyeinek. Los Angeles belvárosában lesz a vívás, a cselgáncs, az asztalitenisz, a tekvondó, a birkózás, a súlyemelés és a tollaslabda is. A golfozók a híres Riviera Country Club pályáján, a teniszezők, a rögbisek, a gyeplabdázók és a pályakerékpárosok pedig Carsonban küzdenek majd. A profi amerikaifutball-ligában (NFL) érdekelt Los Angeles Rams és Chargers közös stadionjában lesz az úszás, míg a szlalom kajak és a softball küzdelmeinek egy másik állam, konkrétan Oklahoma City ad otthont.
Los Angeles 2028 – Long Beachen lesz a vízilabda és a kajak-kenu

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik