Párizs 2024: Kós Hubert és Ábrahám Minna sem jutott döntőbe

Vágólapra másolva!
2024.07.28. 22:00
Swimming - Olympic Games Paris 2024: Day 2
Kós Hubert nem jutott a döntőbe 100 háton (Fotó: Getty Images)
Kós Hubert összesítésben a 10. helyen végzett a férfi 100 méteres hátúszás elődöntőjében a párizsi olimpia vasárnapi versenynapján, így nem jutott a döntőbe, második tartalékként viszont még bízhat a jó szerencséjében. Ábrahám Minna a női 200 méteres gyorsúszás elődöntőjében állt rajthoz, és összetettben a 14. helyen zárt, így biztosan lemarad a döntőről.

Hatalmas üdvrivalgással kezdődött a vasárnap esti medencés úszóprogram, hiszen a hazai közönség előtt versenyző Leon Marchandért is szoríthatott a 15 ezres párizsi közönség a 400 méteres férfi vegyesúszás döntőjében. A számban minden úgy alakult, ahogy azt a franciák eltervezték: Marchand végig vezetve, hatalmas fölénnyel 4:02.95-ös idővel nyerte meg a versenyt – a világcsúcstól sem sokkal maradt el –, megelőzve a japán Macusita Tomojukit és az amerikai Carson Fostert.

Következett a női 100 méteres pillangó döntője, ahol nagy meglepetés született: a mindenki által favoritnak tartott amerikai, Gretchen Walsh bár sokáig vezetett, a hajrára elfáradt és csak a második helyen csapott célba, a versenyt honfitársa, Torri Huske nyerte meg 55.59-es idővel. A harmadik helyen a kínai Csang Jü-fej végzett.

A két döntő után a férfi 200 méteres gyorsúszás első elődöntőjén volt a sor: az amerikai Luke Hobson közepes tempót diktálva 1:45.19-as idővel ért célba, és nyerte meg a versenyt, s jutott a döntőbe. Akárcsak a német Lukas Maertens, aki 1:45.36-tal a második helyen ért célba, megelőzve a harmadik litván Danas Rapsyst. A második első elődöntőben aztán román siker született, David Popovic látszólag mindenféle megerőltetés nélkül, 1:44.53-mal csapott a célba. A második helyen a brit Scott Duncan, a harmadikon az ausztrál Maximillian Giuliani végzett. A két elődöntő dobogós versenyzőin kívül döntőbe jutott még a brit Matthew Richards és a japán Macumoto Kacuhiro is.  

Következett a női 100 méteres mellúszás első elődöntője, ahol az első helyen a kínai Tang Ting ért a célba 1:05.83-as idővel, megelőzve a második helyezett fehérorosz Alina Zmuskát és az olasz Benedette Pilatót. A második elődöntőben dél-afrikai győzelem született: Tatjana Smith 1.05-ös idővel ért célba, mögötte másodikként az ír Mona McSharry, harmadikként az amerikai Lilly King zárt. A dobogósok valamennyien a döntőbe jutottak, s hozzájuk csatlakozott még a brit Anghard Evans valamint az észt Eneli Jefimova is.  

A férfi 100 méteres hátúszás elődöntőjében már magyar versenyzőért is szoríthattunk: Kós Hubert a második nyolcas tagjaként ugrott a medencébe, így előtte megnézhette az első elődöntőt, ahol az olasz Thomas Ceccon 52.58-as idővel szerezte meg az első helyet, megelőzve a hazai közönség előtt versenyző Yohann Ndoye Brouardot és a dél-afrikai Pieter Coetzét. Ezután jött Kós Hubert, aki a négyes pályáról ugrott a medencébe, és alig elmaradva délelőtti, új magyar csúcsot jelentő idejével végül 52.98-as idővel a negyedik helyen zárta a versenyt, amely a kínai Csu Jia-ju győzelmével ért véget. A magyar úszó a két elődöntő eredményeit figyelembe véve összetettben a 10. helyen zárt, vagyis nem jutott a döntőbe, de tartalékként még reménykedhet. 

Az elődöntők után egy újabb döntővel folytatódott az esti program: ezúttal férfi 100 méteres mellúszásban álltak rajthoz a versenyzők. A legjobb időt (59.03) az olasz Nicolo Martinenghi úszta és szerezte meg az aranyérmet. A második helyen holtversenyben a brit Adam Peaty és az amerikai Nic Fink végzett, őket a német Melvin Imoudu követte. 

Az esti program a női 200 gyorsúszás elődöntőivel zárult, egy újabb magyar főszereplővel. Ábrahám Minna a második futamban indult, így már tudta, hogy az első elődöntőben az amerikai Claire Weinstein (1:55.24) úszta a legjobb időt, de mögötte is remek időkkel zártak a versenyzők, vagyis a magyar úszónak fel volt adva a lecke – ez jelenthetett jót, de akár rosszat is. A magyar úszó a táv felénél a mezőny közepén haladt, aztán megpróbált hajrázni, de végül a saját egyéni csúcsától elmaradva 1:57.78-as idővel a hetedik helyen csapott a célba, s összesítésben a 14. helyen végzett, így lemaradt a döntőről.

Kós Hubert: Nem bánom annyira

„Nem bánom az eredményt. Szinte mindennek megvan a maga oka. Nem ez a fő számom, örülök, hogy be tudtam menni kétszer is ötvenhárom másodperces idő alá. Megnézzük, hogy kétszáz háton, mi lesz” – értékelt Kós Hubert, aki ekkor félbeszakította a beszélgetést és teljes eksztázisban az interjúterületen elhelyezett egyik tévé elé szaladt. 

„Az idők, amelyeket úsztam, teljesen rendben voltak. Lehet, hogy tudok jobbat az 52.78-nál is, és az is elképzelhető, hogy érem közelébe kerülhettem volna… De valójában hihetetlen erős volt ez a mezőny. Teljesen mindegy a mostani, megyek tovább” – zárta szavait.

Ábrahám Minnának sem sikerült a döntőbe jutás. Kétszáz gyorson stabilan a hetedik helyen úszott, és ebben a pozícióban is végzett: „A reggeli úszásból mindent kihoztam, amit tudtam. Ezek után most ennyire futotta, de ez így is nagy eredmény nekem.”

„Óriási pech” – Pádár Nikolett edzője a kizárásról 

Mint arról portálunkon már hírt adtunk, a délelőtt drámáját a női 200 méter háton élhettük át: a 18 esztendős Ábrahám Minna egyéni csúcsát megdöntve, tizenharmadikként ment tovább a középdöntőbe, a kitűnően kezdő, s az első hossz után még másodikként forduló Pádár Nikolettet azonban a futamát követően kizárták, mivel bemozdult a rajtnál.

 

„A visszajátszást figyelve már látható is volt a mozdulat, ahogyan az is, Niki miként korrigált villámgyorsan. Apró mozdulatról volt tehát szó, de a rajtkő érzékelője ezt a minimális mozdulatot is észrevette. Elképesztően ritka az ilyen eset, óriási pech” – üzente az esetet követően Pádár edzője, Gellért Gábor, ezt klubjuk, a Szegedi Úszóegylet tette közzé a Facebookon.

DÖNTŐK
Férfi 400 vegyes
1. Leon Marchand (Franciaország) 4:02.05
2. Tomojuki Macusita (Japán) 4:08.62
3. Carlson Foster (Egyesült Államok) 4:08.66
Női 100 pillangó
1. Torri Huske (Egyesült Államok) 55.59
2. Gretchen Walsh (Egyesült Államok) 55.63
3. Csang Jü-fej (Kínai) 56.21
Férfi 100 mell
1. Nicolo Martinenghi (Olaszország) 59.03
2. Adam Peaty (Nagy-Britannia) 59.05
Nic Fink (Egyesült Államok) 59.05
4. Melvin Imoudu (Németország) 59.11

KÖZÉPDÖNTŐK
Férfi 200 gyors
1. David Popovici (Románia) 1:44.53
2. Scott Duncan (Nagy-Britannia) 1:44.94 
3. Luke Hobson (Egyesült Államok) 1:45.19
Női 100 mell 
1. Tatjana Smith (Dél-afrikai Köztársaság) 1:05.00
2. Mona McSharry (Írország) 1:05.51
3. Lilly King (Egyesült Államok) 1:05.64
Férfi 100 hát 
1. Csu Jia-jü (Kína) 52.02
2. Thomas Ceccon (Olaszország) 52.58
3. Yohann Ndoye Brouard (Franciaország) 52.63
... 10. KÓS HUBERT (MAGYARORSZÁG) 52.98
Női 200 gyors 
1. Ariarne Titmus (Ausztrália) 1:54.64
2. Mollie O'Callaghan 1:54.70 (Ausztrália) 1:54.70
3. Claire Weinstein (Egyesült Államok) 1:55.24
... 14. ÁBRAHÁM MINNA (MAGYARORSZÁG) 1:57.78

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik

Párizs 2024: jobban van az üzbég bokszedző, akinek ünneplés közben állt le a szíve

Olimpiai bajnok tanítványa szerint már jobban van Tulkin Kilicsev, az üzbég ökölvívók szövetségi kapitánya, akinek ünneplés közben állt le a szíve a párizsi ötkarikás játékokon, és újra kellett éleszteni.

 

„Köszönöm szépen azt a rengeteg segítséget az orvosoknak, amit az edzőm Franciaországban kapott. Már jobban érzi magát” – mondta Bahodir Jalolov kétszeres olimpiai bajnok üzbég ökölvívó az olimpia hivatalos oldalán, majd külön kiemelte a brit orvosi csapatot is, amely a leggyorsabban reagált ebben a váratlan szituációban, amivel valószínűleg megmentette Kilicsev életét.

Kilicsev múlt csütörtökön a férfiak 51 kilós döntője után a bemelegítőteremben ünnepelte Haszanboj Duszmatov győzelmét, amikor hirtelen összeesett, és megállt a szíve. A britek orvosi stábja egyből megkezdte a szívmasszázst, majd defibrillátor segítségével újraélesztette a szövetségi kapitányt.

Az üzbég szövetség hétfőn közösségi oldalán közölte: Kilicsev állapota stabil, egyúttal bizakodását fejezte ki, hogy hamarosan visszatérhet a szorító mellé.

Az üzbég bokszolók öt aranyéremmel térhettek haza a vasárnap zárult párizsi olimpiáról, mivel a férfiak 51, 57, 71, 92 és a +92 kilogrammos súlycsoportjában is az ő öklözőjük nyert.

 

Köszönjük többhetes figyelmüket!

Az Európa-bajnokságot követően a párizsi olimpia alatt is folyamatosan jelentkeztünk élő hírfolyamunkkal, ahol próbáltuk rendszeresen színes tartalmakkal szórakoztatni olvasóinkat, de a gyors eredményközlések, frappáns nyilatkozatok, csodálatos fotók sem maradtak el. Hírfolyamunk az ötkarikás játékok lezárultával véget ért, köszönjük, hogy velünk tartottak!

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJÁT IDE KATTINTVA NÉZHETI VISSZA!

 

Ezeket a képeket nehéz szavakkal leírni

 

Üdvrivalgás fogadta a hazatérő olimpikonokat

Több mint ezren ünnepelték a Puskás Aréna előtt az Aranygéppel hazatérő olimpikonjainkat, a magyar sportolók hat aranyat, hét ezüstöt és hat bronzot szereztek a párizsi olimpián.

Három hete indult az utazás. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren reggelente a megszokottnál is nagyobb volt a sürgés-forgás, a magyar olimpiai csapatot szállító gép folyamatosan ingázott Budapest és Párizs között. Miközben a többi utas a reggeli kávéját kortyolgatva törölgette a szemét, az élénkpiros szerelésben érkező sportolóink kicsattantak az energiától, izgatottan várták a felszállást. És nemcsak az ötkarikás újoncok, hanem a rutinos klasszisok is, elvégre az olimpia éppen attól különleges, hogy sohasem tudod, mire számíthatsz.

Mi sem tudtuk, de reménykedtünk a sikeres szereplésben, mert az elvégzett munka és a hároméves „csonka” ciklus eredményei alapján minden okunk megvolt rá.

Aztán fellobbant a láng, több mint két héten keresztül szoríthattunk a magyar sportolókért. Ahogy teltek a napok, az olimpiai járat kihasználtsága is változott, már nem Párizsba, hanem a francia fővárosból Budapestre kellett szállítania a küldöttség tagjait. A vasárnap esti záróünnepség után hétfő délután felszállt az Aranygép is, rajta csupa vidám utassal – és jelentős mennyiségű nemesfémmel. A biztonsági ellenőrzésnél természetesen az érmeket is át kellett világítani, olimpiai bajnok tekvandósunk, Márton Viviana gondosan külön dobozba helyezte az aranyát.

„Kellemes délutánt kívánunk a pilótafülkéből! Kérem, engedjétek meg, hogy a járat személyzete és minden magyar nevében tolmácsoljam gratulációnkat és köszönetünket a hihetetlen eredményeitekért, amelyeket magyar színekben elértetek az olimpián. Hatalmas megtiszteltetés a sok érem súlyától nehezített repülőt hazavezetni” – mondta a kapitány a felszállás előtt, s rögtönzött beszédét tapsvihar fogadta a fedélzeten, ahogy azt megtudtuk a Team Hungary oldalán megosztott videófelvételből.

Olimpikonjaink még a levegőben voltak, amikor a Puskás Szoborparkban már gyülekeztek a szurkolók, sőt, amikor megpillantották a gépet, integettek is a sportolóknak. A hangulatfelelősök, Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos kvízzel tesztelték az érdeklődők tudását, nem tudtak olyan nehezet kérdezni, amire ne tudták volna a választ a sportrajongók. Az úszástól a víváson át a kajak-kenuig terítékre kerültek a sikersportágak, a párizsi hősök mellett a múlt nagyjait is megidézték, a zenét pedig a férfi vízilabda-válogatott kedvenc lemezlovasa, DJ Szecsei szolgáltatta.

 

Időközben befutott a férfi kardcsapat legfiatalabb tagja, Rabb Krisztián, olimpiai ezüstérmével a nyakában boldogan osztogatta az aláírásokat a kordon túloldalán várakozóknak. Sokan a fák árnyékába húzódva igyekeztek elviselni a rekkenő hőséget, de amint bemondták, hogy a sportolói buszok már a Népligetben járnak, összegyűltek a színpad előtt a szurkolók.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár mellett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt és a szervezet főtitkára, Fábián László vezette fel a színpadra a delegációt, amelyet hatalmas üdvrivalgással köszöntött a közönség. A Freed from Desire szólt, a párizsi hősök virágcsokorral a kezükben integettek, a tömegben a magyar zászlók mellett ballagási lufikat is kiszúrtunk.

„A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam – kezdte bibliai idézettel beszédét Gyulay Zsolt, aki köszönetet mondott a sportolóknak, edzőiknek és a sportvezetőknek. – Olyan eredményt értünk el, amelyre méltán lehetünk büszkék, olimpikonjaink a határon innen és túl tizenötmillió magyarnak szereztek örömet. Döcögősen indult, de fantasztikusan ért véget az olimpia, többek között a Grand Palais-ban, az uszodában, a kajak-kenu pályán és a Versailles-i kastélyban is felejthetetlen pillanatokat éltünk át. Az elmúlt százhuszonnyolc évben mindig hoztunk aranyat a nyári olimpiáról, amikor részt vettünk rajta. Az éremtáblázaton és a ponttáblázaton elfoglalt helyezésünk mutatja, mennyire sikeres a magyar sport.”

A közönség segítségével külön szólították az érmeseket: a vezetéknevüket a műsorvezetők, a keresztnevüket a szurkolók mondták – vagyis inkább kiabálták. Olimpiai ezüstérmes kalapácsvetőnk, Halász Bence köszöntésénél dobszólót is hallottunk, és az utolsó párizsi aranyérmünket szerző Gulyás Michelle-t is népes szurkolótábor éltette, alighanem ő volt a legfáradtabb a színpadon.
Végezetül az edzőket, orvosokat, gyúrókat, táplálkozási tanácsadókat és pszichológusokat, vagyis azokat a szakembereket ünnepelték, akik a háttérben segítették a sportolók párizsi felkészülését. Noha nem voltak reflektorfényben az elmúlt két és fél hétben, ők is ugyanolyan tapsot kaptak, mint a versenyzők, akik az ünnepélyes köszöntés után a szurkolókkal is találkoztak, beszélgettek.

A számok sohasem hazudnak. Hat arany, hét ezüst, hat bronz, vagyis 19 érem, 14. hely az éremtáblázaton. És ami mögötte van: emberfeletti teljesítmények, örömkönnyek, különleges történetek, emlékezetes pillanatok. Párizs tényleg megért egy misét.

 

Az olimpikonokkal együtt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is hazatért Párizsból, az ünnepélyes köszöntés után lapunknak összegezte a játékokat.

„Felemelő volt megélni az olimpiát – hangsúlyozta Schmidt Ádám. – Köszönettel tartozom minden sportolónak, az őket felkészítő szakembereknek, kluboknak, szövetségeknek, a sportot a nehéz időszakokban is támogató családoknak. Nagy büszkeség és kiváltság volt magyarnak lenni Párizsban, mikor meglátták a Hungary-feliratot a pólónkon, tisztelettel és szeretettel közelítettek felénk. Ebből adódóan büszkék lehetünk arra, hogy van egy olyan szegmens, amelyben Európában a hatodik, a világon a tizennegyedik legsikeresebbek vagyunk. Sokatmondó, hogy a tizenkilenc érem mellett huszonkét pontszerző helyet szereztünk, egy érmet leszámítva megismételték a sportolók a tokiói teljesítményt, ami elismerésre ad okot.”

 
Schmidt Ádám: Büszkeség és kiváltság volt magyarnak lenni Párizsban

 

 

Az olimpia kabalafigurája is búcsúzik

Sportrádió: Öt éve fogadtuk be a Márton ikreket – Márton Zsolt Krisztián

Hétfőn a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége volt Márton Zsolt Krisztián, a tekvandószövetség elnöke. A sportág első embere többek között arról beszélt, a Márton ikrek hogyan kerültek 2019-ben képbe Magyarországon, s nem ment el szó nélkül a sportág többi hazai tehetsége mellett sem.

 

„A kinti klubjuk edzője megkereste a magyar szövetséget, megkérdezték, indulhatnának-e a lányok magyar színekben. Akkor még nem látszott, hogy belőlük később olimpiai bajnok lehet, de az igen, hogy nagyon tehetségesek. Öt éve befogadtuk őket, azóta folyamatosan észrevehető volt rajtuk a fejlődés. Jó kapcsolat alakult ki a madridi klub és a magyar szövetség között” – mondta Márton Zsolt Krisztián a Márton ikrekről.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, mert sok fiatal, feltörekvő versenyzőnk van. Sokan vannak Vivianáék mögött, akik szeretnének kijutni. Érdemes megjegyezni, hogy ez hosszú évek folyamata, munkája volt” – tette hozzá a szövetség elnöke.

A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA hallgathatja meg!

 

Márton Viviana örömét a Moulin Rouge-ra vetítették

Párizsban az olimpiát számtalan egyéb „kísérőprogram”, rendezvény övezte, ezek közül az egyik a Parisienne Projections volt. A Getty Images fotóügynökség projektje, amelynek keretében minden versenynap legnagyobb hőstetteit és drámáit mutatták be képeiken városszerte, s múlt pénteki győzelmével Márton Viviana is bekerült a válogatásba.

 

Az alábbi fotót Hector Vivas készítette: a 18 éves Márton Viviana örömében nagyot üvölt az olimpiai döntő megnyerése után, s az erről készült fotót a világhírű mulató, a Moulin Rouge oldalfalára vetítették ki a döntő után.

Márton Viviana az ikonikus mulató falán (Fotó: Getty Images)

 

 

Igaza van Haliburtonnek?

Aranyérem Párizsban, ünneplés a Sziget Fesztiválon

Jazmin Felix-Hotham, az új-zélandi rögbicsapat tagjaként olimpiai bajnok lett Párizsban. Pihenésnek a budapesti Sziget Fesztivált választotta helyszínnek.

 

 

Párizs 2024: visszavonul a britek olimpiai bajnok műugrója

Bejelentette visszavonulását a britek ötszörös ötkarikás érmese, Thomas Daley, aki a párizsi olimpián ezüstérmet nyert szinkrontoronyugrásban.

 

A 30 éves sportoló Tokióban aranyérmes volt ebben a versenyszámban, valamint egyéniben a dobogó harmadik fokára is felállhatott. Korábban Londonban és Rióban is egy-egy bronzérmet nyert, így a párizsi játékokkal lett teljes az éremkollekciója.    

„Nagyon szürreálisnak tűnik ez az egész” – mondta Daley, majd hozzátette, nagyon ideges volt Párizsban, mivel tudta, hogy ez lesz az utolsó olimpiája, éppen ezért hatalmas volt rajta a nyomás, hogy jól szerepeljen.

„A torony tetején végül nagyon megható volt, tudva, hogy ez az utolsó versenyem. De egy ponton meg kell hoznom ezt a döntést, és most úgy tűnik, ez a megfelelő pillanat” – zárta gondolatait a British Vogue-nak Daley, aki négy világbajnoki és öt Európa-bajnoki címet nyert pályafutása során, előbbiből 2017-ben, utóbbiból 2021-ben egyet-egyet Budapesten.