„Elképesztően jó formában vagyunk” – tokiói olimpiai bajnokunk, Tótka Sándor is elindult Párizsba

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.08.03. 10:06
Nádas Bence és Tótka Sándor jó formában érzi magát (Fotó: Árvai Károly)
Tokió olimpiai bajnoka, Tótka Sándor is elindult szombaton a párizsi ötkarikás játékokra, ahol ezúttal kajak kettesben és négyesben fog rajthoz állni. Vele beszélgetett az NSO Tv stábja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Tótka Sándor már a harmadik olimpiájára utazik.

„A feleségemmel éppen arról beszéltük, hogy már az is nagy dolog, ha valaki egy olimpián tud részt venni, hát még hogy a harmadik olimpiámra megyek. Harmincéves vagyok, azért már érzem, hogy kezd elszállni az idő, de ettől függetlenül a testemen még nem érzem. Elképesztően jó formában vagyunk, a múlt héten és a héten is nagyon jó időket kajakoztunk a négyessel és a párossal is. Nagyon-nagyon várjuk az olimpiát, nagyon várjuk, hogy versenyezhessünk, és megmutassuk, mire vagyunk képesek.”

Videónkban beszél arról, mennyire követte eddig a párizsi magyar szerepléseket; hogy első olimpiájára készül apaként és olimpiai bajnokként; hogy kettesben vagy négyesben bízik a jobb eredményben, illetve hogy az NBA szerelmeseként tervez-e találkozni a sztárokkal.

RASOVSZKY KRISTÓF IS SZOMBATON UTAZOTT

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik