Kialakult a negyeddöntős mezőny a párizsi női kosárlabdatornán

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.08.04. 21:51
A belga Emma Meesseman 30 pontja mellett 11 lepattanót jegyzett (Fotó: Getty Images)
Lezárultak a női kosárlabdatorna csoportmérkőzései a párizsi olimpián. Az utolsó körben bebiztosította negyeddöntős helyét Ausztrália, Nigéria, Németország és Belgium is.

Az A-csoport küzdelmei már korábban lezáródtak, innen Spanyolország és Szerbia volt a két biztos továbbjutó.

A B-csoportban Nigéria legyőzte Kanadát, az észak-amerikai csapat ezzel nyeretlenül esett ki, míg a nigériaiak továbbmentek.

A C jelű négyesben Belgium nagyarányú győzelmet aratott Japán ellen. Az európai csapat 85–58-ra diadalmaskodott, ezzel sokat javított a pontkülönbségén és biztosan kiharcolta helyét a legjobb nyolc között. A csoport másik meccsén Németország ugyan az első negyedet megnyerte, később a 19 pontot szerző Jackie Young vezérletével visszavágot az Egyesült Államok és 87–68-ra nyertek.

A csoportkör utolsó mérkőzésén a franciáknak a magas kiemelés, míg az ausztráloknak a továbbjutás volt a cél. Utóbbi úgy tűnik erősebb volt, a pontosabban dobó ausztrálok a négy triplát bedobó és összesen 18 pontig jutó Tess Magden vezérletével nyertek így a csoport második helyén végeztek.

A továbbjutó nyolc csapatot négy kalapba osztották a csoportkörös teljesítmény szerint. Az első kalapba került az Egyesült Államok és Spanyolország, a másodikba került Franciaország és Szerbia, a harmadikba Németország és Ausztrália, míg a negyedikbe Nigéria és Belgium. Az első kalapos csapatok a negyedikből, a második kalapos együttesek pedig a harmadikból kaptak ellenfelet.

A vasárnap késő esti sorsolás szerint Szerbia–Ausztrália, Spanyolország–Belgium, Németország–Franciaország és Egyesült Államok–Nigéria mérkőzést rendeznek

KOSÁRLABDA
NŐK, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
B-csoport
Kanada–Nigéria 70–79 (18–18, 23–19, 5–23, 24–19)
Ausztrália–Franciaország 79–72 (19–17, 15–17, 25–16, 20–22)
C-csoport
Japán–Belgium 58–85 (7–19, 16–20, 16–22, 19–24)
Németország–Egyesült Államok  68–87 (19–16, 10–25, 17–28, 22–18)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország 

3

3

223–213

10

6

2. Szerbia

3

2

1

201–184

17

5

3. Kína

3

1

2

228–229

−1

4

4. Puerto Rico

3

3

175–201

−26

3

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország

3

2

1

222–187

35

5

2. Ausztrália

3

2

1

211–212

−1

5

3. Nigéria

3

2

1

208–207

1

5

4. Kanada

3

3

189–224

−35

3

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Egyesült Államok

3

3

276–218

58

6

2. Németország

3

2

1

226–220

6

5

3. Belgium

3

1

2

228–228

0

4

4. Japán

3

3

198–262

−64

3

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik