Párizs 2024: a szerbek simán nyerték a németek ellen a kosártorna bronzérmét

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.08.10. 12:56
Vaszilije Micsics triplája megakadályozta a német felzárkózást (Fotó: Ezra Shaw/Getty Images)
A 2023-as világbajnoki döntő visszavágóján Szerbia 93–83-ra legyőzte Németországot, így megszerezte a párizsi olimpia kosárlabdatornájának bronzérmét.

Németország–Szerbia: két csalódott csapat találkozott a párizsi férfi kosárlabdatorna bronzmérkőzésén. A világbajnoki címvédő németek (a tavalyi döntőben éppen a szerbeket győzték le) a csoportkör parádés formája után teljesen leolvadtak a franciák elleni elődöntőben, míg a szerbek hiába vezettek már 17 ponttal is az Egyesült Államok ellen, nem tudták véghez vinni a nagy bravúrt.

A jelek szerint Szerbia tette túl magát hamarabb az elődöntőn, pazar játékot mutatott az első negyedben, ami hatalmas pontzuhatagot hozott, hiszen 30–21-et mutatott az első 10 perc után az eredményjelző.

A második negyedben már 10 pont fölé nőtt a különbség, de a németek összekapták magukat – legalábbis védekezésben mindenképp –, és szűk egy ponttal hozták is a játékrészt, de így is 46–38-as szerb előnnyel vonultak nagyszünetre.

A szerbek lendületét nem törte meg a pihenő, 6–0-val kezdték a harmadik felvonást, miközben már 5 játékosuk is legalább 10 pontnál járt – a németeknél mindössze egy. Már 19 pontra hízott a különbség, amikor a németek talán legnagyobb sztárja, Dennis Schröder leült, csapata pedig elkezdett zárkózni, egészen 10 pontig. Ekkor jött azonban Vaszilije Micsics triplája, hogy ne ismétlődjön meg az, ami az amerikaiak ellen.

Az utolsó negyedre így ismét 10-nél nagyobb különbséggel fordultak, és Bogdan Bogdanovics vezérletével nem is hagyták feljebb kapaszkodni a németeket. A hajrára izgalom már nem maradt, Szerbia 93–83-ra nyert, és azok után, hogy 3 évvel ezelőtt Tokióba ki sem jutott, megnyerte a kosárlabdatorna bronzérmét.

KOSÁRLABDA
FÉRFIAK
BRONZMECCS
Szerbia–Németország 93–83

 

Legfrissebb hírek

A németek hatgólos visszavágón jutottak túl az olaszokon a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2025.03.23. 22:45

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Daniel Maldini először kezdhet az olasz válogatottban

Minden más foci
2025.03.23. 12:24

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Marko Arnautovic pánikrohamot kapott a szerbek elleni meccsen

Minden más foci
2025.03.21. 14:36

Hiába Tonali korai gólja, a németek egygólos előnnyel távoztak Milánóból

Minden más foci
2025.03.20. 22:42

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Nadal megkapta a NOB-tól az olimpiai fáklyát

Tenisz
2025.03.17. 22:15
Ezek is érdekelhetik