Szabados Gábor: A kiemelt sporttámogatás a szinttartáshoz szükséges

– Mi az első gondolata, ami eszébe jut sportközgazdászként az olimpiáról?
– Szakmailag és nézőként is a magas színvonal – mondta a Nemzeti Sportnak Szabados Gábor. – Nem is emlékszem olyan olimpiára, amelyen a rendező ország kultúrája, értékei, mindennapjai ennyire átitatták volna a játékokat. Abba természetesen nem látok bele, milyen volt az olimpia a helyszínen sportvezetőként, sportolóként, de nézőként nekem pozitív kép jött át. Rendezőként ez a legfontosabb szempont, hiszen egy ország megítélését vagy a rendezés minőségét az alakítja ki az emberben, amit a képernyőn keresztül lát, hiszen a bevétel tőlük származik, így ilyen értelemben az egész rendszer működtetése tőlük indul ki.

– Nem volt kissé ellentmondásos, hogy a grandiózus megnyitó és a helyszínek mellett az olimpiai falut sok kritika érte a mindent felülíró fenntarthatóság miatt? Több sportoló panaszkodott az ágyakra, valamint az ételek mennyiségére, minőségére.
– Nem emlékszem olyan olimpiai helyszínre, ahol hasonló szervezési problémák ne vetődtek volna fel, valami mindig előáll ott, ahol több tízezer sportolót, stábtagot kell elszállásolni. Biztos akadtak olyan területek, amelyeket lehetett volna jobban csinálni, de egy ilyen eseményen ez benne van a pakliban. Ha pedig szigorúan közgazdászként nézem ezt a kérdést, meg kell ismételnem: a rendező szempontjából az a lényeg, hogy a több milliárd tévénéző mit lát. Nyilván a sportolók, stábtagok igényeit ki kell szolgálni, ha pedig probléma van, meg kell oldani, hiszen a „terméket ők gyártják”. Az olimpiai faluval kapcsolatban el kell mondani, hogy a franciák a fenntarthatóság jegyében azért építették oda, ahova – Párizs egyik szegényebb elővárosába –, mert ezeket az épületeket később szociális lakásokként szeretnék felhasználni. Egy olimpiai rendezéskor figyelni kell arra a kérdésre is, mi lesz utána, azt, amit létrehoznak, felépítenek, hosszú távon is hasznosítani kell.

– Az olimpiai jutalmakról rengeteg hazai és nemzetközi cikk született konkrét összegeket felsorolva. Hogyan látja, itthon és nemzetközi viszonylatban milyen az olimpikonok megbecsülése?
– Hongkong és Szingapúr adta a legnagyobb jutalmat egy olimpiai éremért, 280 millió forint körüli összeget, igaz azonban, hogy utóbbi országnak Párizs előtt csupán egy aranya volt. Általában minél több aranyérem várható, annál kevesebbet fizet az adott ország, de ezt a logika is így diktálja. Másrészt ezeket a díjakat befolyásolja az ország sportpiaca, tehát ha szponzorációs partnerek ajánlják fel a jutalom összegét, akkor ezekben az országokban az állam nyilván kevésbé van jelen ebben a szegmensben, például néhány skandináv országban vagy Nagy-Britanniában egyáltalán nem is fizet az állam az érmes helyezésekért, mivel a piac ezt állja helyette. Ez nálunk nem lehetséges, így az állam garantálja ezt az összeget, ami egyszeri juttatás Magyarországon. Szerintem sokkal nagyobb szerepe van a felkészüléshez nyújtott támogatásoknak, valamint az életjáradéknak, mint az egyszeri összegnek, még ha összességében nem is több. Az életjáradék jobban kifejezi a gondoskodást és a befektetett munka viszonzását. Itthon a sport stratégiai ágazat, így nem meglepő a magas jutalmazási rendszer.

– Ön szerint szükség van a sporttámogatás átalakítására itthon? Több ország zárkózik fel, új sportágak jelennek meg, mindezek ellenére tartjuk a helyünket az éremtáblázaton.
– A sportállamtitkárság 2022 után többször elmondta, szigorú számonkérési rendszert tervez, ami jó, hiszen a számok megmutatják, ki hogyan élt a támogatások összegével. Nyilván fontos látni, hogy a 2010 óta működő sporttámogatások azt nem teszik lehetővé, hogy óriásit lépjünk előre, hanem csak azt, hogy a szintet tartsuk. Képzeljük el, mi lenne, ha nem érkezne ilyen mértékű támogatás! Hiába kiemelt stratégiai ágazat a sport, más országok is költenek rá, nem is keveset. Számos ország több sportágban is meglátta a lehetőséget, és most beérett a befektetett munka és pénz, például vívásban a távol-keleti országok vagy az Egyesült Államok esetében. Kajak-kenuban is átalakult a mezőny, a kínaiak vagy a portugálok is éremesélyesek már. Nagy lett a verseny a nemzetek között, jelenleg az első tízhez felzárkózni szinte lehetetlen, azért kell küzdeni, hogy ne csússzunk hátrébb.

– Az olimpiák történetében is eljöhet az az idő, hogy a labdarúgó-vb-hez, Eb-hez hasonlóan több ország, város rendezzen? Ez nagyobb esélyt jelentene az olyan kisebb országoknak, mint Magyarország.
– Határozottan ilyen irányba tartunk. A nagy labdarúgótornákon a létszámnövelések is hatással voltak erre a folyamatra. De ha megnézzük a kosárlabdát vagy a jégkorongot, ott is látszik, hogy nem egy házigazdája lesz az eseménynek. A fenntarthatóság és a gazdasági racionalitás is ezt diktálja, jóval gazdaságosabb így nagy sporteseményt rendezni. Az olimpia is ilyen irányba tart, hiszen már most is több engedményt kaptak a franciák a hagyományos rendezői elvekkel szakítva. Jó példa volt erre a Lille-ben megrendezett kosárlabda-selejtezők és a kézilabda kieséses küzdelmei a döntőkkel. A téli olimpiánál is egyre jobban kirajzolódik ez az irány, a milánói téli játékoknál is például. Innentől egy lépés azt mondani, hogy két ország rendezzen közösen, példának okáért Bécs és Budapest viszonylag közel van egymáshoz, ezek a nagyvárosi társulások nagyban csökkentik a rendezés okozta terheket. Szóval igen, abszolút ebbe az irányba tart a sportrendezés.