Zárszó gyanánt, álomcsapatokkal

Bár egy hét már el is telt az Európa-bajnokság döntője óta, kamcsatkai olaszországi kiruccanásom nem tette lehetővé, hogy utoljára jelentkezzem bűvésztrükkel bejegyzéssel. Ezt a mulasztásomat most bepótlom: saját élményeimmel, szubjektív álom- és citromcsapattal megspékelve fogadjátok nagy szeretettel a zárszót!Bár egy hét már el is telt az Európa-bajnokság döntője óta, kamcsatkai olaszországi kiruccanásom nem tette lehetővé, hogy utoljára jelentkezzem bűvésztrükkel bejegyzéssel. Ezt a mulasztásomat most bepótlom: saját élményeimmel, szubjektív álom- és citromcsapattal megspékelve fogadjátok nagy szeretettel a zárszót!

Nagy izgalmak közepette, de csak elértük az EB döntő kezdetét Padovában. Mondjuk nem kis távot tettünk meg (vasárnap hajnalban indultunk), s nem kevés áldozatot hoztunk ennek érdekében, de hát az EB döntő mégiscsak EB döntő…
Szóval Padovában, helyi olasz szurkolókkal, kivetítő előtt, 4,5 eurós csapolt sörrel a kezünkben ültünk le azért, hogy végigizguljuk a finálét. Nos, a végigizgulásból semmi nem lett, a spanyolok körülbelül a 14. minutumban, de legkésőbb az első félidő végén eldöntötték a meccset. David Silva gólja nagyon gyorsan jött, a címvédő onnantól nyugodtan labdázhatott, az olaszok pedig sokszor az Agathe Christie regényeiből megismert Poirot felügyelőt megszégyenítő módon nyomoztak – a labda után, s csak távolról tudtak lövöldözni, mert a spanyol retesz megint remekül zárt.
A hispánok a legutóbbi három világverseny egyenes kieséses szakaszában nem kaptak gólt, s a döntőben is mindössze egy ziccere akadt az olaszoknak: Di Natale a csoportmeccsel ellentétben ezúttal nem tudott túl járni Casillas eszén.

Az első félidőben még hangos volt az olasz tábor, nem volt nehéz őket érthető módon tűzbe hozni, végtére is EB döntőbe jutott válogatottjuk: egy 25 méterről elvégzett szabadrúgást, vagy egy elpasszolt Sergio Ramos labdát is hatalmas ováció fogadott. A második félidőre eltűnt a lelkesedés, aztán a hajrát már mindenki néma csendben figyelte: a sérülések miatt emberhátrányban futballozó olaszok Barney Stinsonnak érezhették magukat, akkora öltönyt zakót kaptak…
Padovában a súlyos vereséget némán tűrték a szurkolók, csendben konstatálták az eseményeket, hasonlóan Rómában is, bár, ahogy a Húgomtól értesültem róla, a Circus Maximus környékén kisebb csetepaté kialakult a spanyol és az olasz tábor között…
Egyértelmű, hogy négy gól azért nincs a két csapat között, de a Vörös Fúria ezúttal frappáns választ adott a támadójátékukat kritizálóknak: ilyen nagy gólkülönbséggel EB döntő még nem fejeződött be. A spanyolok megint csatár nélkül álltak fel, de Vicente del Bosque húzása ezúttal bevált, mint ahogy a cseréi is.
Fernando Torres a neki adatott negyedórában rúgott egy gólt, majd adott egy gólpasszt Juan Matának, aki mindössze öt percet (!) játszott az egész tornán, s így sem maradt gól nélkül (pályára lépése után 77 másodperccel betalált, ami EB rekord!). Nagyon érdekes El Nino helyzete: a szövetségi kapitány bizalmát nem igazán élvezte, egy meccsen kezdett csupán, az elődöntőben pályára sem lépett, 190 percet játszott hat meccs alatt, ennek ellenére ő lett az EB hivatalos gólkirálya (többen három góllal végeztek, de csak Gomez és Torres adott gólpasszt is, s mivel a spanyol töltött kevesebb időt a pályán, ezért övé lett hivatalosan a gólkirályi cím).

A spanyolok a diadalukat masszívságuknak köszönhetik, nem volt gyenge pontjuk, ugyanakkor kimagasló teljesítményük sem: egyszerűen hozták magukat. Az olasz lapok Balotelli síró ábrázatával nyitottak (nocsak, vannak érzései a fiúnak?), illetve arról értekeztek, vajon Prandelli mennyit hibázott a csapat összeállításánál? Véleményem szerint ebből a keretből kihozta a maximumot, emlékezhetünk, milyen szénné égett társaságot vett át a 2010-es vb után, szerintem ez az EB ezüst óriási bravúr. Arról nem ő tehet, hogy sorra dőltek ki sérülés miatt emberei (Thiago Motta például pályára lépése után egy perccel le is bicegett a játéktérről, s cserelehetőség híján az utolsó szűk félórát emberhátrányban küszködték végig az olaszok. Néha nem ártana bemelegíteni – na nem pálinkával…
Összehasonlítva mondjuk azzal, hogy évekkel ezelőtt milyen kaliberű csatárok öltötték magukra a squadra azzurra mezét (a teljesség igénye nélkül: Vieri, Inzaghi, Del Piero, Totti, Luca Toni), ez a Cassano-Balotelli-Di Natale hármas hálát adhat az Égieknek, hogy ott lehetett ezen a tornán. Balotelli a németek ellen jól játszott, két góljával eldöntötte a meccset, de azért szerintem túlértékelték a játékát. Az olasz középpálya erős volt, főleg De Rossi és Piton professzor Pirlo remekelt, a védelem pedig jónak tűnt – egészen a döntőig, de akkor a sérülések is keresztülhúzták a szövetségi kapitány számításait.

Az a csapat, amelyik egy gólt kap összesen egy Európa-bajnokságon, azt is a legelső meccsen, megérdemli, hogy megkoronázzák – a spanyol válogatott minden kétséget kizáróan megérdemelte.
Az olaszoknak egy jó meccsük volt, az elődöntő; a németeknek a taljánok húzták ki a méregfogukat; a portugáloknak és az angoloknak nem volt szerencséjük a szétlövésben; az egyik legerősebb kerettel érkező hollandok inkább arcoskodtak, mint futballoztak – a Barcelonára és Real Madridra épülő Vörös Fúria pedig kiegyensúlyozottan teljesített, ezért megérdemli a dicsőséget. Három egymást követő világversenyen még nem diadalmaskodott ugyanaz a csapat, most a spanyolok történelmet írtak.

Nézzük a szubjektív All Star csapatomat, mely a 4-5-1-.es formációban áll fel!

Iker Casillas (spanyol): Az a legnehezebb, mikor egy kapusnak meccsenként csak kétszer-háromszor kell védenie, mert ilyenkor különösen észnél kell lennie, s pillanatra sem lankadhat a figyelme. Iker összesen egy gólt kapott, s minden meccsen volt legalább egy bravúrja. A portugálok ellen tizenegyest is hárított, de a legjobb teljesítményét szerintem a döntőben nyújtotta. 599 pályán töltött perc, 41 lövésből mindössze egy kapott gól, no comment.

Fabio Coentrao (portugál): A melírozott hajú portugál fel-le zakatolt az egész tornán, szerintem a portugálok egyik legjobbja volt, nem rajta múlott a döntőbe jutás.

Sergio Ramos (spanyol): A világ egyik legjobb középhátvédje, ezt eddig is tudtuk, s ezúttal sem okozott csalódást. Sokan féltek attól, hogy Puyol kiválása meglátszik majd a hátsóalakzaton – hát igen, az a fránya gól a csoportkörben…

Mats Hummels (német): A Dortmundban már kimagaslót nyújtott a tavalyi szezonban, de a világ most fedezte fel. Az elődöntőben hibázott az első gólnál, de addig a védelem megingathatatlan oszlopa volt.

Jordi Alba (spanyol): Szerintem a Valencia fanatikusain kívül nem sokan hallottak a torna előtt Albáról, aki védő feladatain túl a franciák ellen gólpasszal, a döntőben pedig góllal jelentkezett. Nem meglepő, hogy a következő szezont a Barcelonában kezdi.

Sami Khedira (német): Hogy ne legyen túl támadószellemű a csapat, szükség van egy biztos labdaszerzőre, erre a feladatra pedig Khediránál alkalmasabb alanyt nem találtam. Talán madridi csapattársa, Xabi Alonso nő fel mellé, de én a német mellett döntöttem. A görögök ellen bámulatos gólt szerzett, de az elődöntőben az ő játéka is kevésnek bizonyult.

Daniele De Rossi (olasz): A nyitómeccsen a spanyolok ellen a védelem centrumában kellett helytállnia, az is ment neki, mint ahogy a többi meccsen is kifogástalanul futballozott. Persze, ahogy minden olasznál, nála is hozzá tehetjük: a döntőt leszámítva…

Steven Gerrard (angol): Meglehet, utolsó esélye volt, hogy tornát nyerjen az angol válogatottal. Ezúttal sem jött össze még az elődöntőbe jutás sem, s megint a tizenegyesek babráltak ki velük. Három gólpassza és embertelen mezőnymunkája azonban dicsérendő!

Andrea Pirlo (olasz): Régi önmagát idézően játszott, a döntőt kivéve. A horvátok ellen gólt is szerzett szabadrúgásból, s háromszor választották a meccs emberének. A veretlenül bajnokságot nyerő Juventusban másodvirágzását éli, ami a válogatottbeli szereplésére is jó hatással volt - jót tett neki a környezetváltozás. .

Andres Iniesta (spanyol): Az EB legjobb játékosának választották, ennél nem is kell több. Semmi különöset nem produkált, csak a szokásosat: szinte tökéletesen játszott. Az EB óta már meg is nősült, csupa öröm az élete...

Cristiano Ronaldo (portugál): Végre válogatott mezben is megemberelte magát Cé, aki a hollandokat két góllal szomorította, s a cseheket is ő verte ki. A spanyolok elleni elődöntőben rá már nem került sor a büntetőknél, addigra eldőlt a párharc – talán, ha elvállalja korábban…

B csapat: Gianluigi Buffon (olasz) – Pepe (portugál), Terry (angol), Pique (spanyol), Lahm (német) – Mesut Özil (német), Petr Jiracek (cseh), David Silva (spanyol), Joao Moutinho (portugál) - Mario Balotelli (olasz), Fernando Torres (spanyol)

És akkor nézzük a Citromcsapatot, azaz Ki (volt) a leggyengébb láncszem?

Wojciech Szcesny (lengyel): Sokat vártak tőle, s a házigazdától is. A lengyelek kiestek a nem túl acélos csoportból, az Arsenal kapusát pedig mindjárt a nyitómérkőzésen kiállították. Nem is tért vissza a gólvonalra a harmadik csoportmeccsre.

Juri Zsirkov (orosz): Az oroszok amilyen jól kezdték a tornát, olyan csapnivalóan zárták: nem sikerült továbbmenni a görög, cseh, lengyel hármas mellől, ami vérciki – felmenteni senkit nem lehet, én a Chelsea-ben is megforduló jobbhátvédtől vártam többet.

Sean St. Ledger (ír): Hiába az egyetlen ír gól szerzője, a védelem gyengélkedése miatt el kell, hogy marasztaljam.

Gregory van der Wiel (holland): Az egész holland csapat hatalmas citromot érdemel, nem kivétel a nagy tehetségnek két éve kikiáltott bekk sem, aki foglalkozhatott volna többet a játékkal, s kevesebbet önmagával, s a balhékkal.

Franck Ribéry (francia): Sokat vártunk tőle, voltak is jó megmozdulásai, de összességében csalódást nyújtott, különösen, ha figyelembe vesszük, milyen jó szezonja is volt a Bayern Münchenben.

Toni Kroos (német): Ő az, akit hiba volt pályára küldenie Joachim Löwnek. A helyén több lehetőség járt volna Mario Götzének, mert a Bayern tinije volt a németek gyenge pontja, egyszerűen nem tudott a csapat hasznára válni. Az olaszok ellen a szünetben le is kapta a pályáról Löw, hogy mentse a menthetőt, mindhiába…

Riccardo Montolivo (olasz): A csoportkörben mellőzte Prandelli, utána azonban játszott – na de minek… Az angolok ellen kihagyta a maga büntetőjét, s az olasz középpályáról ő hiányzott volna a legkevésbé.

Arjen Robben (holland): Túljelentkezés van a Bayern középpályásokból együttesemben, ám Robben csapatba kerülésének jogosságához kétség sem férhet. Ugyanazt a nagyképű, öncélú játékot láttuk tőle, amit a Bundesligában megszokhattunk már, annyi különbséggel, hogy itt semmi nem jött össze neki, s a kaput is csak elvétve találta el.

Karim Benzema (francia): Bár az ukránok ellen adott két gólpasszt, egy csatárt a góljai minősítenek, s mivel ez a rubrika nála üresen maradt, leszűrhetjük, hogy a Real Madrid támadójának nem sikerült jól az EB.

Milan Baros (cseh): Nyolc éve nemzeti hős volt, idén semmit nem csinált – de tényleg! Na jó, 14-szer szabálytalankodott, de ez aligha válik dicsőségére… Pedig négy meccs is jutott neki, a portugálok elleni kiesést követően pedig bejelentette visszavonulását a válogatottól. Jól tette…

Alekszandr Kerzsakov (orosz): A csehek ellen még belefért a rengeteg kimaradt helyzet, a lengyelek és a görögök ellen nem – ha csak ziccerei felét belőtte volna a Zenit mesterlövésze, vígan gólkirály is lehetett volna, de tizenöt próbálkozásból egyszer sem találta el a kaput, ami világrekord. Aligha lesz rá büszke…

Véget ért az Európa-bajnokság, de van egy jó hírem: már nincs négy év, s Franciaországban újra kezdődik a buli. Hogy kinek mi fog elsőre eszébe jutni erről a kontinenstornáról? A spanyolok nem mindig szemet gyönyörködtető, csatár nélküli, ám eredményes játéka? Vagy az, hogy az olaszok megint bundabotrány közepette nyertek majdnem? Talán az, hogy a végső győzelemre is esélyesnek tartott pakisztáni holland válogatott pontot sem szerezve kulloghatott haza? Vagy Kassaiék súlyos hibája az angol-ukrán meccsen? Esetleg Balotelli gólöröme a németek elleni elődöntőben? Netalántán Welbeck csodálatos sarkazása a svédek ellen? Volt esemény bőven az elmúlt három hétben, s lesz miről beszélni a jövőben. Szerintem nem volt rossz EB, voltak kimondottan jó meccsek, szép győzelmek, nagy játékosok – várom a következő tornát, melyen már tizenhat csapat helyett huszonnégyen vesznek majd részt. Biztos kicsit hígul majd a mezőny, de talán már nekünk, magyaroknak is jut majd egy hely a tornán –s abban az esetben nekünk is szurkolhatnak Európa-szerte, s nem csak mi bálványozzuk majd Cristiano Ronaldót vagy Xavit…

Köszönöm Mindenkinek aki az elmúlt egy hónapban figyelemmel követte a bejegyzéseimet, s köszönöm a visszajelzéseket is! Mindenkinek további szép nyarat kívánok!!!