A mi kutyánk kölyke

Negyedszázados lettem. Mondhatnám, így múlik el a világ dicsősége, de az is lehet, ez a 25 év nem is sok. Még nem születtem meg, de Ferguson már a Manchester United kispadján rágózott. Huszonöt éves vagyok, de még nem láttam a magyar labdarúgó-válogatottat világversenyen. Ebből az aspektusból sok a 25 év. Kilenc esztendős voltam, mikor Kemény Dénes a vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lett. Véletlenül sem kérkedni szeretnék, s nem is szülinapi posztot írok most, de fogadjatok el egy jó tanácsot tőlem, ünnepelttől: ha jót akartok magatoknak, külföldi foci után ne váltsatok magyarra. Én vasárnap beleestem ebbe a hibába, s még nem hevertem ki a traumát…Negyedszázados lettem. Mondhatnám, így múlik el a világ dicsősége, de az is lehet, ez a 25 év nem is sok. Még nem születtem meg, de Ferguson már a Manchester United kispadján rágózott. Huszonöt éves vagyok, de még nem láttam a magyar labdarúgó-válogatottat világversenyen. Ebből az aspektusból sok a 25 év. Kilenc esztendős voltam, mikor Kemény Dénes a vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lett. Véletlenül sem kérkedni szeretnék, s nem is szülinapi posztot írok most, de fogadjatok el egy jó tanácsot tőlem, ünnepelttől: ha jót akartok magatoknak, külföldi foci után ne váltsatok magyarra. Én vasárnap beleestem ebbe a hibába, s még nem hevertem ki a traumát…

Él a magyar sport, ezt az olimpián a vak is láthatta. Heti összefoglalómat két magyar kulcsfigurának kell szentelnem – bár egyikük már csak emlékeinkben él. Kocsis Sándor, az Aranycsapat fantasztikus játékosa, a Honvéd, a Fradi és a Barcelona egykori sztárja hazatért – hamvai a Szent István Bazilikában méltó helyre kerültek. Abból az együttesből már csak Grosics és Buzánszky futják földi pályájukat, a többiek elhunytak, ugyanakkor mindannyian magyar földön vannak már eltemetve, egyedül „Kocka” hiányzott. Ritka pillanatok egyike, mikor sajnálom, hogy még csak ilyen fiatal vagyok, mert nekünk soha nem adatik már meg, hogy a labdarúgást hőskorában lássuk. A mi aranygenerációnk abban a korban jobb volt, mint a mai spanyol válogatott, vagy a Barcelona. Ugyanakkor soha nem fog kiderülni, ha egymás ellen játszanának, mire mennének. A futball változott az elmúlt ötven évben, sajnos a miénk is, nálunk így lett a futballból foci. Tartom, ha az 1954-es világbajnoki döntőt Bernben megnyerjük, ma nem itt tartanánk. Van két világbajnoki ezüstünk, s a futballtörténelem úgy tekint az Aranycsapatra, mint a legjobb válogatottra, mely nem nyert vb-t soha. Sovány, nagyon sovány vigasz. S félő, azok az idők soha nem fognak már visszaköszönni. A Siófok-Fradi meccs nézhetetlenül rossz volt (főleg a Liverpool-Manchester United után). Nevesincs és gyalázatos légiósok a Fradi keretében, akiknél bármelyik magyar fiatal jobb lenne, a Siófok pedig 7 meccsen szerzett két pontjával maximum a Balcsiban fürödhet (a boldogságban aligha…). Szerencsére csak egy félidőn keresztül fakírkodtam, de bőven elég volt belőle annyi… A kis sikereknek természetesen örülni kell, a Vidi Európa-Liga szereplése bravúr (bár a továbbjutás nem, néhány pont rablás szerintem ebből a négyesből kötelező feladat kell, hogy legyen), az újonc Eger pedig magyar pályákon ritkán látható nagy góllal verte meg a bajnoki címvédő Debrecent a hétvégén (a gólszerző annak ellenére magyar, hogy a vezetékneve Németh…), azért nagyon nem kell elájulni a magyar bajnokságtól. Ahol a Nemzet Sanyija még mindig sztár (a hétvégén nem hazudtolta meg magát, obszcén szövegelésért kiállították…), ahol a középcsapat Haladás rommá veri a listavezető MTK-t, ahol Zombori Sándor a szakértő… ott kétségkívül nagy a baj… Lehet, el vagyunk kényeztetve, mert hétről hétre a sportcsatornáknak hála fantasztikus meccsekkel tömnek minket, szóval ők a felelősök mindenért. Amíg csak magyar foci ment, addig jó volt az a népnek. Persze, az is csak mértékkel, mert kérdem én: szükség van öt élő közvetítésre az NB1-ből fordulónként? Egy Haladás-MTK-t megnéznek annyian, hogy érdemes élőben sugározni? Nem beszélve arról, hogy a sok közvetítés miatt fogynak el a szurkolók a lelátóról. Otthon kényelmesebb, fotelben ülve, sörrel és sörrel chips-szel a kezünkben… Annak ellenére, hogy még az elmúlt tíz évben is minőségi romlás következett be a focinkban, a ’70-es és ’80-as években felnövő és szocializálódó futballszurkolók (nem foci, futball) ezt akarják látni. Lehet, elalélnak néha Cristiano Ronaldo cseleitől, vagy Wayne Rooney „most akkor kopasz vagyok, vagy használt a hajátültetés” mizériájától, de azért ők is tudják, az nem a miénk (nekem nem is kéne Rooney sérója…). Minden héten azzal a tudattal ülnek le a képernyő elé, hogy ez most majd más lesz, valódi futball. Aztán azzal szembesülnek és állnak fel 90 perc után (vagy mint én, 45 perc után…), hogy nem ittak még annyit, hogy ez elviselhetően tűrhető legyen. Így vagyok ezzel én is. Leülök a tévé elé, mert reménykedem. 2000 éve keresztény hitünkhöz hozzátartozik a remény. Mindhiába (ezen a téren legalábbis, mert azért nem elhanyagolható a feltámadás ténye). De azért szeretjük a magyar focit. A mi kutyánk kölyke. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk…

Valamivel hálásabb témával kezdeném folytatnám a posztot, ami csak viszonyítás kérdése, hogy mennyire is hálás (az előzőnél biztosan hálásabb…). A magyar vízilabdasport történetében új fejezet kezdődik. Kemény Dénes 16 év után elhagyja a válogatottat. Sokunknak fájt a bejelentés, még ha szívünk mélyén sejtettük is, hogy ez lesz, fogalmunk nincs, mi lesz ezután, de be kell látnunk, ez a helyes döntés. Kemény Dénes nyert három olimpiát, kétszer Európa-bajnokságot, világbajnokságot, világligát, világkupát, mindent, amit lehet. A vízilabda aranygenerációja, a magyarral ellentétben a csúcsra ért. A londoni olimpia nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna, de nem szabad, hogy ez maradjon meg az emlékezetünkben. Már Peking után akadtak gondok, de Kemény Dénes gyávaságnak fogta volna fel, ha lelép. Felvállalta a rizikót, hogy esetleg valamelyest rombol a nimbuszából. Nos, az ötödik hely ellenére nem rontott semmit. Tucatnyi klasszist nevelt, hatan vannak a háromszoros bajnokok, pedig sokan kétkedve fogadták az ismeretlenből felbukkanó és komoly eredményt addig nem produkáló szakembert 1996-ban. Nekem nagyon fog hiányozni a személyisége, a rekedt hangja, a nyilatkozatai, az, ahogyan egy-egy győzelem után a vízbe dobják a játékosai. Összesen 24 világversenyen szerzett érmet, öt alkalommal nem állhatott dobogóra, de ötödiknél sosem végzett rosszabb helyen a válogatottal. A három legemlékezetesebb meccsét hadd emeljem ki, talán sokan emlékeznek rájuk. Debütáló évében rögtön EB győzelemmel nyitott, ami azért volt nagyon fontos, mert válogatottunk régóta nem diadalmaskodott a kontinenstornán: a döntőben 3-2-re verték Kásás triplájával az olaszokat. Szintén az olaszok ellen játszottuk a 2003-as vb döntőt, s hosszabbításban, az ifjú Madaras Norbert vezérletével vertük a taljánokat. Hihetetlen heroikus küzdelemben győztük le a szerbeket a 2004-es olimpia fináléjában. Vezettek 3-0-ra is a szerbek, majd másfél negyeddel a vége előtt 7-5-re, de sikerült onnan is felállni, s nyertünk 8-7-re. Az volt a legszorosabb olimpia, előtte az oroszokat, utána az amcsikat is nevetve vertük meg. Az utódjának pokoli nehéz örökséget kell átvennie (nem irigylem Egervári Ferguson utódját sem majd a Manchesternél…) Sokan Benedek Tibort tartják potenciális esélyesnek, de ő klubszinten még nem bizonyított, csak Kemény másodedzője volt eddig. Az biztos, hogy most nem szabad nagy elvárásokat támasztani a játékosok iránt, a csapatépítéshez mindig türelem kell. KÖSZÖNJÜK KEMÉNY DÉNES AZ ELMÚLT 16 ÉVET!!!

Ezek után nincs is mit mondanom… Na jó, azért akad. Mourinho beruházhat egy új öltönyre, mert a Manchester City legyőzésekor térden csúszva ünnepelt. Látszott rajta, mekkora nyomás nehezedett rá, s mekkora kő esett le a szívéről (ritkán ünnepel ilyen látványosan), ezt 6000 euróba (1,3 millió forint) kerülő öltönye bánta. Amúgy, ha az egész BL szezon ilyen jó meccseket hoz, mint az első két nap (a Chelsea-Juve se volt éppen Siófok-Fradi…), nem fogunk unatkozni… (Csak azt árulja már el nekem valaki, a Real miért nem képes kivédekezni a pontrúgásokat? Folyamatosan olyan óvodás gólokat kap, amire lehet készülni, nem tudom, Mourinhóval, vagy a játékosokkal van-e a baj…)

Még csak néhány hete tartanak a bajnokságok, de az angolon kívül szerintem a német, a spanyol és az olasz is eldőlt. A Bayern München a Schalke elleni idegenbeli rangadót is könnyedén behúzta, a Dortmund pedig 31 meccs után kikapott. A bajorok nagyon együtt vannak, pontkülönbségben még nem mutatkozik a fölényük, de csak, mert nem ment még le elég meccs a szezonból… A Barcelona nem sziporkázik minden héten (a Granadán 86 percig nem találtak fogást), de szorgosan gyűjti a pontjait, s eddig hibátlan. A Juvénak sétagalopp lesz a címvédés, ha a milánói csapatok így folytatják: az Inter hazai pályán, a Milan idegenben égett meg, utóbbi csapatnak annyira színtelen-szagtalan a játéka, hogy az már lassan víz. Angliában azért más a helyzet: a két manchesteri csapat, a Chelsea és az Arsenal fej-fej mellett halad, de eddig erőn felül teljesít az Everton, s a Tottenham is mindig jó. A Manchester Utd tegnap fontos derbit nyert Liverpoolban, más kérdés, hogy annyi közük volt a meccshez, mint Sheldon Coopernek a csajozáshoz az Agymenők című sorozatban. A bíró véleményezhető kiállítással és felháborítóan kamu tizenegyessel is sújtotta a Liverpoolt, akik emberelőnyben is jobban játszottak, mint a vörös ördögök. Mégis ők kerültek a pokol szélére, kiesni aligha fognak, de ez a szereplés méltatlan a Liverpoolhoz. Ha Rodgers így folytatja, aligha emelkedik Kemény Dénes-i magasságokba…

És akkor nézzük a hétvége legjobbjait (a Siófok-Fradiról a konkurencia miatt nem került be sajnos senki…)

Pegolo (Siena) - Clyne (Southampton), Rafael (Manchester United), Canini (Genoa), Ashley Cole (Chelsea) – Xavi (Barcelona), Gerrard (Liverpool), Rakitic (Sevilla) – Son (Hamburg), Quagliarella (Juventus), Ibrahimovics (Paris St. Germain)

Megjegyzés: Pegolo kivédte az Inter csatárok szemét, Canini tökéletesen takarított a Lazio ellen. Rafael védőtől ritkán látható csodás góllal egalizált Liverpoolban, Ashley Cole győztes gólt rúgott a Stoke ellen. A Southampton rám cáfolt, múlt héten temettem a csapatot, erre most egy négyessel küldték haza az Aston Martint Villát (ami számukra ötös), Clyne góllal vette ki a részét a „Szentek” első győzelméből. Xavi a Granada ellenállását törte meg bombagóljával, Rakitic az eddig jól muzsikáló Deportivo otthonában szerzett gólt. Vesztes csapatból ritkán választok embert, de Gerrard lenyűgözően játszott a Manchester ellen, rajta semmi nem múlt. Son a Dortmund szüzességét hosszú veretlenségét vette el góljaival, Ibrahimovics Párizsban is beindult (ezúttal duplázott), a Juve csatár pedig a BL meccs után a hétvégén is beköszönt, a Chievónak kétszer.

Születésnapi ajándékként végül a Madridom is lejátszhatta soros bajnokiját, de Ronaldóék megint nem gáláztak. Egy Rayo Vallecano-szintű csapatot tavaly még 4-5 góllal vertek meg, most csak kettőt rúgtak. Nyikorog a gépezet, véget ért a könnyű győzelmek korszaka (Idén aligha lesz gól, és pontrekord döntés. Meg bajnoki cím is...). Hozzá kell még szokni...