A (futball)állatok királya, avagy Párizs megér egy misét

A magyar fallabda labdarúgó-válogatott elég kilátástalan játékkal és vereséggel zárta a norvégok ellen az évet. A Juventus egykapuzott a Lazio ellen a hétvégén, mégsem szerzett gólt. Ritka, hogy egyazon fordulóban pont nélkül marad a Chelsea és a Manchester United, most ez is megtörtént. Olyan meccsre sem nagyon emlékszem az elmúlt három évből, hogy a Real Madrid öt gólt lő, s abból egy sem fűződik Cristiano Ronaldo nevéhez. A történelem ismételte önmagát, az Arsenal a februári 5-2 után megint ugyanilyen arányban páholta el a jobb sorsra érdemes Tottenhamet. Történt bőven esemény a hétvégén is, de én már múlt szerdán tudtam, mi is lesz a vezérmotívum ezen a héten. Mert eshetett az eső, fújhatott a szél, és potyoghattak cigánygyerekek az égből (tényleg, potyogtak???), biztos voltam benne, hogy Zlatan Ibrahimovics angolok elleni négyesénél semmi nem fog nagyobbat szólni a hét hátralevő részében. Nem is értem, miért vártam ennyit az írással… (A bosnyák-svéd támadót rühellő olvasókat megkérem, lapozzanak, mert azért Zlatanon túl is van élet – a blogban is…)A magyar fallabda labdarúgó-válogatott elég kilátástalan játékkal és vereséggel zárta a norvégok ellen az évet. A Juventus egykapuzott a Lazio ellen a hétvégén, mégsem szerzett gólt. Ritka, hogy egyazon fordulóban pont nélkül marad a Chelsea és a Manchester United, most ez is megtörtént. Olyan meccsre sem nagyon emlékszem az elmúlt három évből, hogy a Real Madrid öt gólt lő, s abból egy sem fűződik Cristiano Ronaldo nevéhez. A történelem ismételte önmagát, az Arsenal a februári 5-2 után megint ugyanilyen arányban páholta el a jobb sorsra érdemes Tottenhamet. Történt bőven esemény a hétvégén is, de én már múlt szerdán tudtam, mi is lesz a vezérmotívum ezen a héten. Mert eshetett az eső, fújhatott a szél, és potyoghattak cigánygyerekek az égből (tényleg, potyogtak???), biztos voltam benne, hogy Zlatan Ibrahimovics angolok elleni négyesénél semmi nem fog nagyobbat szólni a hét hátralevő részében. Nem is értem, miért vártam ennyit az írással… (A bosnyák-svéd támadót rühellő olvasókat megkérem, lapozzanak, mert azért Zlatanon túl is van élet – a blogban is…)

Nagy az Isten állatkertje! Ha néha elragadtatjuk magunkat, hajlamosak vagyunk ilyen kijelentéseket tenni. Ez a futballistákra is igaz. Ott van mindjárt a portugál Pepe. Egy vadállat a pályán. Civilben állítólag szerény és kenyérre lehet kenni, nekem azért efelől vannak kétségeim. Az ellenfeleket szétszedi, felfalja, amikor már büntetőt érően szabálytalankodik, még addig rugdossa az ellenfelét, amíg van benne szufla (el is tiltották tíz meccsre…), szándékosan rátapos az ellen kezére, nem riad meg semmitől. Emlékszem legelső madridi meccsére, öngólt rúgott és kiállították. Szerződtetésével a Real azért nem rúgott öngólt, mert megfélemlítő jelenléte legalább annyira hasznos és fontos, mint a játéktudása. Aztán ott van Balotelli. Hát őt sem az eszéért szeretjük. Szinte nem telik el úgy hét, hogy ne lenne balhéja, fotózkodott már Inter játékosként Milan mezben, gyújtotta már fel tűzijátékkal a házát, edzőivel sem nagyon találja a közös hangot. Nagy karriert jósoltak neki, s bár a nyári EB-n a két gólja kellett ahhoz, hogy a németeket kiverjék az elődöntőben, amíg nem komolyodik meg, addig nem lesz igazán klasszis csatár. Eléggé kezelhetetlen a pali. Válogatottbeli csatártársa, Cassano sem a könnyen kezelhető férfi prototípusa. Lassan klubszinten az egész Serie A megvolt neki, játszott a Real Madridban is egy keveset (na de minek…), de Rómán kívül igazából sehol nem találta a helyét. Mert ő sem igazán az az alkalmazkodó típus… Anglia a futball őshazája, de annyi a balhés focista arrafelé, mint a kétes hírű és erkölcsű nő a Nyugati aluljárójában szombat délelőtt esténként. John Terry számomra sokáig szimpatikus figura volt, ám összeszűrte a levet volt csapattársa feleségével, amiből igen nagy botrány kerekedett a szigetországban. Egy évvel azelőtt kapta meg az év férje címet, hát alaposan rácáfolt az elismerésre (azóta, ha a futballpályán összetalálkozik Wayne Bridge-gel, el is marad a kézfogás kettejük között…). Újabban rasszista vádak is érik, nem biztos, hogy alaptalanul. Joey Barton kis túlzással ez idáig többet ült a sitten, mint taktikai megbeszélésen, pedig hát nem lenne ő sem rossz focista, ha néha a játékkal foglalkozna. Kapták már el gyorshajtásért, nemi erőszakért, vert már diákot és csapattársat, sőt, egyik csapattársa szemén még egy cigarettát is elégetett… Feles energiáit levezethetné esetleg meccs közben. Ja, neki az is megvolt, de májusban a Queens Park Rangers játékosaként a Manchester City elleni ámokfutásáért tizenkét meccsre elmeszelték… A walesi Craig Bellamy sem tartozik a jófiúk közé. Ő egyszer még a Liverpool játékosaként John Arne Riise-re támadt golfütővel…

Nagy az Isten állatkertje, de az eddig felsorolt példányok maximum csak alattvalói, esetleg lábtartói lehetnek az uralkodónak: az állatok királyát ugyanis ne déli területeken, portugál, vagy olasz, de még csak ne is a ködös Albionban keressük, hanem a hűvös északon, Skandináviában. Kimi Raikkönen is elég rideg, akár a jégcsap, de nem rá gondolok. Bizony, szerintem jelenleg Zlatan Ibrahimovics a világ legellentmondásosabb labdarúgója. Idén októberben megkapta a Golden Foot díjat, s évek óta ő Svédország legjobb sportolója. 2003 óta akárhova igazolt, mindenhol bajnok lett megállás nélkül – egyedül idén tavasszal akasztottak csak ezüstöt a nyakába. Igaz, a Juvéval szerzett két aranyát utólag elvették tőle, de a pályán azt is kiérdemelte; Torinón kívül az Ajax, az Inter, a Barcelona és a Milan színeiben sem kerülték el a sikerek, s meglehet, Párizsban sem fogják. (Az iménti felsorolásból látszik, nem róla lehet megmintázni a hűség szobrát, egy indurka-pindurkát mintha futballprosti lenne.) Igaz, a BL győzelem nem jött össze eddig, s kevés a valószínűsége, hogy a Paris St. Germain csapatával ül fel Európa trónjára (bár ki tudja, tavasszal nagyjából a Chelsea is a semmiből nyerte meg a BL-t, már pedig sok tekintetben a párizsiak is a londoni kirakatcsapat útját járják…). Nagy port kavart a távoli jövőben közelmúltban megjelent önéletrajzi könyve, melyben nem tisztel se Istent, se embert, mindenkit oszt, mindenkinek beolvas, megmondja a frankót, de természetesen mindig, minden körülmények között ő a pozitív hős. Alázata a futballhoz kétséges, játékintelligenciája és tudása azonban vitathatatlan. Egyik héten még kegyetlenül beleszáll egy bajnokin a kapusba, amiért joggal állítják ki, majd másfél héttel később négy gólt vág az angoloknak. Olyan gólokat, amilyeneket ő szerez, senki más, még a nagy Messi sem tud lőni. Az argentin törpe inkább hat védőn cselezi át magát, de Ibra… Ahogy az angolok ellen is láthattuk, ha a szükség úgy hozza, akár 25 méterről ollóz gólt. Káprázatos volt, hihetetlen helyzetfelismerésre és technikai tudásra vall, ahogy Joe Hart rövid felszabadítása után visszaollózta a labdát. Balotellinek, Schwarzeneggernek és Chuck Norrisnak együtt nincs olyan fizikai ereje, mint ennek a svéd fenegyereknek. Lehet őt szeretni és utálni, mert nagyon öntörvényű és egoista, kegyetlenül antipatikus, sokat reklamál, fizikai erejével sokszor visszaél, s minket, magyarokat is többször elszomorított már válogatott mezben, de egy valami vitathatatlan: napjaink egyik legjobb és legképzettebb csatára. Meg a legellentmondásosabb is. Ő az állatok királya!!!

Na ennyit róla, térjünk vissza a szürke hétköznapokba, ahol senki nem ollóz gólt a félpályáról; a Monthy Phyton után szabadon: és most valami egészen más…!!!

1593. július 25-én, IV. Henrik francia király hugenottából katolikussá tért, mert rájött, protestánsként huzamosabb ideig nem fogja tudni megtartani hatalmát Franciaországban. Ekkor hangzott el szállóigévé váló mondása: „Párizs megér egy misét!” Take it easy, egyelőre nem a történelem tanszék blogjára írok, de van ennek a sztorinak futball vonatkozása is: látva a Paris St. Germain észveszejtő költekezését, ez a mondat 419 évvel később is megállja a helyét. Bár az elmúlt években több példát is láthattunk arra, hogy a pénz nem boldogít, legalábbis az eredményeket nem lehet megvenni, azért a párizsiak is megpróbálják borítani ezt a tézist. Végülis a Chelsea-nek is összejött majd tíz évvel Abramovics hatalom átvétele után, s a Manchester City sem ezekben a napokban pottyan ki a Bajnokok Ligájából... A párizsiak is hiába költöttek egy vagon pénzt a nyáron játékosokra, egyelőre hazai fronton sem igazán dominálnak. Pedig kétségkívül jelenleg egyedül a fővárosi csapatnak van nemzetközi szintű kerete, de egyelőre nem képesek hazai földön sem az erőfitogtatásra (Ibra, Thiago Silva, Pastore, Lavezzi és Menez sem számítanak kezdő cserkésznek…). Állítólag Mourinhót és Cé Ronaldót csomagban szeretnék Párizsba csábítani, s egyre nagyobbak azok a hangok, amelyek arról szólnak, hogy Zselé nem érzi jól magát Madridban. Múlt héten majd kiverte a szemét az egyik levantei mészáros (na nem a hentesboltban, hanem a futballpályán…), úgy bemosott neki, de nem csak ezért gondolom úgy, hogy lehet ebben valami: kegyetlenül nyomasztó lehet három éve Messi árnyékában élni. Ronaldo idén sem lesz Aranylabdás, jobb, ha ebbe beletörődik, s egyre nagyobb nyomás nehezedik rá amiatt, mert szezononként csak negyven gólt lő. Ejnye-bejnye... (Ronaldo hiába tesz meg mindent, fantasztikus dolgokat művel hétről hétre, viszont a barcelonai ufóval még ő sem versenyezhet, de róla majd később...) Ha elhagyja Madridot, valószínűleg Párizs, vagy Manchester lesz a következő (a United esetében a régi-új) állomáshely. Kaká is távozóban van, de neki már a nyáron menekülnie kellett volna. Az egykori Aranylabdás manapság csak akkor játszik a Reallal, amikor leül otthon a Playstation elé, csodálatra méltó karrierjéhez méltatlan volt a madridi időszak. Párizsban talán újra kiteljesedhetne, illetve egykori mentorával, Keresztes Ildikóval Carlo Ancelottival dolgozhatna ismét együtt. Azon viszont fogok röhögni, ha Ancelotti miatt klubot vált, aztán pedig a nyáron a fejére hozzák Mourinhót… A Real Madrid egyébként a hétvégén végre jól játszott, s gálázott az Athletic Bilbao ellen. Különösen Benzema volt elemében, aki rúgatott egy öngólt, adott egy gólpasszt, s szerzett egy zseniális gólt is; a védőket úgy forgatta meg, mint ahogy egy lagzin szokták az eladó menyecskéket.

A Barcelona is nyert, Messi ott folytatta, ahol hét éve elkezdte. Klubszimpátiámat mindenki ismeri a rendszeres olvasók közül, csak a Madrid és a Fradi (ja, és hajrá Tápiószecső Nyíregyháza…), de Messi előtt én is csak tisztelegni tudok. Úgy vagyok vele és a Barcelonával, mint Petőfi a Kárpátokkal: tán csodálom, ám de nem szeretem. Ám az igaz, hogy egy korszakos csapatról és egyéniségről van szó, s boldogok lehetünk, hogy olyan korban élünk, amikor láthatjuk őt játszani. Persze, minden kornak megvoltak a maga egyéniségei: az ’50-es éveknek az Aranycsapat jutott Puskással, Kocsissal és Bozsikkal; a ’60-as éveknek a Real Madrid Öcsinkkel, Di Stefanóval és Gentoval, valamint a brazil válogatott Pelével, Didivel és Garrinchával; a ’70-es éveknek az Ajax Johan Cruyffal és Neeskens-sel, a Bayern München Gerd Müllerrel és Beckenbauerrel; a ’80-as éveknek a Napoli Maradonával, a Juve Platinivel, majd a Milan Van Bastennel, Gullittal és Rijkaarddal; a ’90-es éveknek a brazil válogatott Romárióval, Ronaldóval és Roberto Carlossal; a kétezres éveknek a franciák Zidane-nal és Henryval (valamint a görögök Nikopolidisszel és Hariszteasszal – na persze, jó vicc…), szóval azokban a korokban sem lehetett rossz fociszurkolónak lenni. Én azért kicsit sajnálom, hogy lemaradtam Puskásról, Peléről és Maradonáról… Azért Messi önéletrajzában jól mutatna egy világbajnoki cím az argentinokkal a sok egyéni elismerés mellett… (A Barcelona meglehetősen könnyen győzött tegnap Moszkvában, pedig az orosz télben rendszerint megfáznak a csapatok. Az eddig tönkre vert Lille pedig Fehéroroszországban nyert a BATE Boriszov ellen, ez az eddig látott formát tekintve nagy bravúr. A játéknap tanulsága ezek után az lehet, hogy bár a szovjet utódállamok csapataiban benne van mindig egy-egy bravúr, de azért a FÁK nem nőnek az égig…)

Angliában minden hétvégére jut legalább egy rangadó. Szombaton az Arsenal bucira verte az egyik legnagyobb riválisát, a Tottenhamet, bár ehhez kellett az ostoba Adebayor is, aki teljesen feleslegesen és csúnyán rácsúszott Santi Cazorlára, ezért csak félórányi parkolási díjat kellett fizetnie, ha gyorsan tusolt (és ha nem csapatbusszal mentek a meccsre)… Az Arsenal ezután gálázott, Walcott és a lábtörést megúszó Cazorla parádézott, de Poldi herceg és Giroud is régi önmagát idézően futballozott. Az Arsenal megint 5-2-re nyert, mint fél évvel korábban, annyi különbséggel, hogy most nem 0-2-ről álltak fel az Ágyúsok. Meglepő vereséget szenvedett a Manchester United, amely a szokásos forgatókönyv szerint megint hátrányba került, de annyi hiba ezúttal csúszott a számításba, hogy a Norwich ellen nem sikerült fordítani. A West Bromwich Gerát hetven percig a pályán tudhatta, talán ezért, talán más miatt, de megverték a Chelsea-t. Maradjunk annyiban, hogy volt (és lesz is) jobb passzban az aktuális Bajnokok Ligája-győztes… (Bár tegnapi torinói veresége előrevetítette a tényt, hogy idén sem lesz címvédés a BL-ben, mivel a Chelsea sorsa már a Sahtar Donyeck-Juventus mérkőzés alakulásától függ.. A londoniak játékánál csak Gigi Buffon rózsaszín meze volt csúnyább és nézhetetlenebb, pedig a Juventus számára nem is volt rózsaszín álom a Chelsea legyőzése…) A Manchester City első gólparádéját rendezte az idén, a szenvedő fél a múlt héten az Unitedet megszorongató, és kétgólos előnyről kikapó Aston Villa volt. A City egyedüliként veretlen még a bajnokságban, s átvette a vezetést a tabellán. Szépen-lassan kúszik felfelé a Liverpool is, bár nem ártana, ha Luis Suarez mellé felnőne még valaki, mert az uruguayi sem fog minden héten duplázni…

Augusztus huszadikát megszégyenítő tűzijátékot rendezett a Juventus a Lazio kapuja előtt, de Marchetti ihletett formában védett, illetve a szerencse is elpártolt a zebráktól. A Juve mázlija, hogy az Inter sem nyert, pedig a Cagliarit meg kellett volna verniük. Az AC Milan is győzelem nélkül maradt, de legalább x-re mentette a Napoli elleni rangadóját. A piros-feketék gyorsan kétgólos hátrányba kerültek, de feltételezem, csak azért, hogy legyen honnan felzárkózniuk. Kihívás nélkül nem ér semmit ez a játék… Jelenleg El Shaarawy a rossonerik megmentője, vezeti is a góllövőlistát. Berlusconi egyébként pénteken meglátogatta a csapat edzését, a játékosokat megdorgálta, egyedül El Shaarawyt ölelte magához. Nem véletlenül, a gólvágó a franciák elleni vesztes meccsen első válogatott gólját szerezte, eredményességét és gólmutatóját szemlélve a milánói szurkolók pedig lassan felteszik a kérdést: játszott nálunk bármikor is Sevcsenko és Ibrahimovics???

Ady szerint Párizsban járt Ibrahimovics az ősz, nemzeti válogatottunk pedig téli pihenőre vonult (ezt nem Ady mondja, szimplán tény). Persze, lesz mire felkészülni, a tavasszal pokoli nagy csaták várnak játékosainkra. Nem a norvégok elleni évzáróból kell kiindulni, az siralmas és kiábrándító volt. Ám azért szerethető volt idén a válogatott, a tavaszi selejtezőket pedig kedvező helyzetből várjuk. Nyomassza a tét a román és a török válogatottat, mi pedig lazán és görcs nélkül verjük el mindkettőt… Mostanában a labdarúgásunk miatt is jó magyarnak lenni: Huszti és Szalai meghódította Németországot, és Stieber Zoltán is jó úton halad efelé, a hétvégén Dortmundban, cirka 80 ezer ember előtt szerzett szépségdíjas gólt. Kovács Péter gólkirály és ezüstérmes lett Norvégiában, ami akkor is nagy szó, ha tudjuk, a norvég liga azért nem a legerősebb a világon az angol még előtte jár, s a 28 meccsen szerzett 14 találat sem igazán félelemkeltő (ellentétben Pepe csatasorba állításával, de erről már esett szó korábban…). Szép teljesítmény, főleg annak tükrében, hogy Kovács számára ez nem egy kiugró szezon volt, évek óta kiegyensúlyozottan rugdossa a gólokat északon. Csütörtökön a Videoton továbbjuthat Európa Liga csoportjából, ha legyőzi a Genket – hazai pályán eddig félelmetesen jó a Fehérvár, szóval van sansz a győzelemre. Tiszta öröm az élet…

A e heti álomcsapatom egy fokkal talán még a Videotonnál is ütősebb…

Marchetti (Lazio)

Jose Enrique (Liverpool) Ramos (Real Madrid) Naldo (Werder)

Götze (Dortmund) Aquilani (Fiorentina) Pilkington (Norwich)

Walcott (Arsenal) Messi (Barcelona) Reyes (Sevilla)

El Shaarawy (AC Milan)

Megjegyzés: Marchetti kivédte a szemét a Juve játékosainak, hihetetlen nagy bravúrokat mutatott be. Jose Enrique gólt szerzett, mint ahogy Naldo is betalált szabadrúgásból. Sergio Ramos jól fogta össze a madridi védelmet, de emellett egy gólra is futotta az erejéből. Götze remekül irányította a Dortmundot, s ezenkívül ritka pimasz gólt szerzett. Aquilani duplázott és gólpasszt adott a múlt héten Intert verő Atalanta bánatára. Pilkington győztes gólt fejelt a Manchester United ellen. Walcott végre tudásához méltóan játszott, élmény volt nézni, amit a pályán művelt. Reyes a sevillai rangadón duplázott, nagy érdemeket szerzett a Betis elleni kiütésben. Messi csak a neve miatt bekerülhetne hetente a csapatba, de ezúttal tett is azért, hogy a játéka miatt ne lehessen kihagyni. El Shaarawy fontos pontokat vett el duplájával a Napolitól, első gólja ráadásul igen látványosra sikerült.

Néhányan talán beférnének a Videotonba is ebből az együttesből. Szerintem David Beckham is megtalálná a helyét a középpályán, s mert új kihívásokra vágyik az angol, 37 évesen ott hagyja Los Angelest. Javaslom neki Magyarországot és Fehérvárt az Üllői utat. Itt aztán megkapná azokat a kihívásokat…

S ha már Ibra volt a fő téma, fejezzük is be vele. Párizsban készítettek egy paródiát a svéd varázslóból, avagy nézzük, hogyan telik Ibrakadabra egy napja!!!

Ezek után további szép és vidám hetet kívánok Mindenkinek!!!